VIRTUÁLISAN IS EGYÜTT
- Írta: Életfa Program
- Kategória: Miskolci Központi Klub
- Találatok: 2665
KLUB A VIRTUÁLIS TÉRBEN
A napjainkban fennálló egészségügyi kockázat igényelte azt a megoldást, hogy legyen egy olyan találkozási pont a klubtagokkal, ahol mindenki félelmek nélkül, nyugodtan kaphat információt az egészség megőrzésével kapcsolatban.
Így jött létre a Facebookon egy zárt csoport, és így valósult meg a virtuális Életfa Miskolci Központi Klub.
Március 17-én volt az első „találkozónk”, ahol dr. Harsányi Edit orvos-marketing igazgató volt az előadó. Elmondta, mire figyeljünk oda az egészségőrzés területén. Mit tehetünk a saját és szeretteink biztonsága érdekében.
Kiemelte, hogy a test erősítése mellett a lélek, a mentális energia megerősítése is nagyon fontos. Kaptunk néhány jó tanácsot, amit mindannyian megfogadhatunk.
Íme a receptek:
Just termékekből készült folyékony szappan
Egy pumpás flakont félig tölti Teafa samponnal, amelybe tesz 5-10 csepp Teafa olajat. Mindezt vízzel picit meghígítja, és máris tökéletes megoldás a kezünk tisztántartására. Teafa sampon helyett NR is lehet az alap, természetesen a magas koncentráció miatt ebből jóval kevesebb mennyiségre van szükség.
Ha nincs kéznél a kézgél
Helyettesíteni lehet a Just Kamillás kézkrém és a Teafa illóolaj kombinációjával. Alaposan dolgozzuk el, hogy a Teafa illóolaj a krém segítségével eljusson mindenhova a kézen.
Egy igazi immunkoktél
1dl Vivi Aloe
0,5dl Echinacina szirup
0,5dl Fenyőszirup
0,5dl Sütőtökmag szirup
Ízlés szerint Tőzegáfonya szirup
Az egészet összekeverjük és sötét üvegbe töltjük. Napi rendszerességgel fogyasztható.
Elfogyott az Eucasol? Erre is van megoldás!
Alpesi balzsam az orr alá vagy a szem alá. Mellkasra vagy hátra is kenhetjük. A shea vaj tartalma miatt nem csípi a bőrt.
A másik lehetőség
10 csepp Gyógynövényes olaj 31-féle fűből
10 csepp alkohol
3 cl víz
Összerázzuk, és máris használható. Fontos, hogy kis adagokat készítsünk, mert az illóolaj max. 1 hét után szétesik.
Legközelebb március 24-én „találkozunk” a virtuális klubban. Ahol Nagyházi Marika Just referens lesz velünk. Megismerjük a Just International legfrissebb híreit, hallunk majd a Kézgélről, a szappanokról és az illóolajokról, a kézápolás fontosságáról. És hogyan illeszkedik egymásba ez a sok termék? Tarts velünk március 24-én kedden 17órától (Facebook/Életfa Miskolci Központi Klub), és megtudod!
Szeretettel várunk Titeket
az Életfa Program Csapata