ELŐADÁSOM A MISKOLCI KLUBBAN
- Írta: Kóródiné Zsíros Erzsébet
- Kategória: Miskolci Központi Klub
- Találatok: 7008
Munkám koronája, amikor egy vezetőm talál egy csillogó szemű munkatársat, aki alázattal tanul, figyel és zászlajára tűzi fel az Életfa Program küldetését.
Kitartása és szorgalma meghozta számára az első Nyitott előadás megtartásának lehetőségét. Az érzéseit és hogy hogyan készült erre a nagy napra, azt mondja el Ő nektek!
Fogadjátok nagy szeretettel Kóródiné Erzsike védőnő írását!
Hegyi Gyöngyi
Vezető tanácsadó
Természetgyógyász
Amikor felkért Igazgató Úr, mindjárt igent mondtam. Egy ilyen megtisztelő feladatra úgy gondoltam, hogy nem mondhatok nemet.
Ha Igazgató Úr is képesnek talál rá, akkor biztosan meg tudom csinálni, gondoltam. Bár az előadás előtti napokban elég feszült voltam. Sarki gyökeret és Levendula aromát használtam, hogy nyugodtan, higgadtan tudjak koncentrálni.
Több forrásból készültem, ahogy javasolta Gyöngyi is, hogy mit, hol érdemes megnézni. Internetről, a klubban készült jegyzeteimből, termékleírásokat olvastam. Sok piszkozat készült, míg megszülettek a vázlatok minden diához.
A termékeket megmutogatva beszéltem, a hallgatóság szemébe nézve. Nagyon örültem, mikor láttam, hogy sokan jegyzetelnek. Közben teljesen felszabadultam, annyira, hogy még a megengedett időt is túlléptem, kb 10 perccel.
Természetesen az üzleti résszel zártam az előadásomat. Nagyon élveztem a szereplést, hogy elmondhatom, amit tudok, saját terméktapasztalataimat is beleszőve.
Jó volt, hogy ott voltak a Delfinek is. A nyitott szponzorin pedig sokan megdicsértek, gratuláltak, hogy sok jó dolgot mondtam, érthető volt. A Teafa aroma és az Articsóka tetszett a legjobban a hallgatóságnak. Az elején sokat beszéltem ezekről, azért is csúsztam el az idővel. Persze Anika, az én kedves, türelmes szponzorom is bíztatott hátulról a tekintetével. Előtte pedig bekent Antistressz olajjal.
Hegyi Gyöngyi vezető szponzorom segítsége volt a legfontosabb, sokat segített a prezentáció elkészítésében, a fotók összeállításában, és a klub után telefonon érdeklődött, és szorított nekem.
Fantasztikus csapatban dolgozom!
Köszönöm Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak, hogy bízott bennem és megkaptam ezt a nagy lehetőséget!
Köszönöm szponzoraimnak, hogy tanítanak és mellettem állnak!
Szeretettel:
Kóródiné Zsíros Erzsébet Védőnő
Miskolc
Delfinek csapata