Menu

just logo uj     nahrinlogo   aphrodite hotel

A+ A A-

RAGYOGJON A KORONÁNK

fej

Minden embernek körülbelül ugyanannyi hajszála van: négyzetcentiméterenként 280-340. A haj sűrűsége a hajszálak színétől és vastagságától függ. A legvékonyabb a szőke haj, átmérője 0,03 mm, míg a vörös hajszálak akár 0,12 mm átmérőt is elérhetnek. Ezért a szőkék fején több hajszál fér el (kb 120 ezer), mint a vörösekén (kb. 80 ezer). A nagyjából 100 ezer hajszálból naponta 50-100 vész el, majd a kihullott haj helyébe állandóan új nő. Legkésőbb 7 évenként a teljes hajzat megújul. Ez a hosszas regenerálódás azonban könnyen zavart szenvedhet. Életkor, egyéni hajlam, gyógyszerek, táplálkozás, betegség, stressz egyaránt előidézhetik, hogy több hajszál hullik ki, mint amennyit a fejbőr pótol. Sok hajat veszíthet az is, aki haját túlzott terhelésnek teszi ki, például túl sokat mossa, fésüli, festi, dauert használ.

A haj számára a legfontosabb, hogy „belülről” megfelelő ápolást biztosítsunk, ezt táplálkozással pedig nehéz elérni. Segítségünkre van azonban a Nahrin Nutrikap kapszula, ami egy igazi bőr-, haj- és körömerősítő. Rendkívül értékes, egyedülálló, természetes és organikus összetétele miatt roppant hatásos ez a készítmény.

nutrikapOlyan fontos alkotórészekkel rendelkezik, mint:

  • Sörélesztő: B-vitaminok, biotin.
  • E-vitamin: Erős antioxidáns, amely késlelteti az öregedést, és segíti a sejtregenerálódást
  • Cink: Fontos a sejtek osztódásában, a protein szintézisben, továbbá megelőzi a hajhullást és a kopaszodást, valamint elengedhetetlen a keratin képződéséhez, ami a bőr, haj szaruképletet felépítő kéntartalmú fehérje struktúra.
  • Biotin: B-vitamin, ami fontos szerepet játszik a fehérje és a szénhidrát anyagcserében.
  • Szilíciumoxid: Nélkülözhetetlen a kötőszövet, csontszövet fejlődéséhez, és szükséges az elasztin képződéséhez, ami rugalmasságot és szilárdságot biztosít az érfalaknak.

A Nutrikap legfontosabb és legértékesebb összetétele a köles kivonat. A kölest nevezhetjük a leggazdagabb gabonának. Igen sok kovasavat tartalmaz. A kovasav, mint vízkötésű szilíciumdioxid különös szubsztanciát jelent mindenélő szervezet számára. Kovasav nélkül egyetlen élő anyag, egyetlen szervezet sem tudna létezni. A kovasav adja mega kötőszövetek (csontváz, kötőhártya) szilárdságát is. A magas kovasav eredménye a friss, sima bőr, erőteljes fénylő haj, egészséges fogak, szilárd körmök. Az életkor előrehaladtával folyamatosan csökken a szövetek kovasav tartalma. Sajnos az emberek manapság rendkívül kevés kovasav tartalmú ételt esznek, ezért a szokásos étrend nem fedezi a szükségletet.

A Nutrikap adagolása 

Naponta 2-szer 1 kapszula. Minimum 3 hónapig kell szedni, hogy érezhető legyen a hatása.

Természetesen vannak erős hajhullással, sőt hirtelen kopaszodással járó állapotok, amelyek mindenképpen orvosi kivizsgálást igényelnek (ilyenkor góckeresés, teljes vérkép szükséges). Előfordul, hogy az ok nem derül ki. Minden esetre, akár kap gyógyszert, akár nem, a Nutrikap segítséget nyújt, hiszen a legfontosabb természetes anyagokat juttatja szervezetünkbe és nem okoz túladagolást.

Hogyan segítsünk a hajunknak külsőleg? Mi legyen az elsősegély?

Először is állapítsuk meg, hogy mi a fő probléma: zsíros, száraz haj, korpaképződés, pikkelysömör, hajhullás, hajbőr gyulladása, stb. Utána válasszunk a hajunknak megfelelő sampont.

sa sampKét Just termék áll rendelkezésünkre: San’Activ sampon (tengeri só, varázsmogyoró) és Teafa sampon (rozalina, manuka, teafa). Mindkettő hidratáló, hajregeneráló, hajtápláló, fertőtlenítő (baktérium, gombaölő), csökkenti a korpaképződést, viszketést, hat a pikkelysömörre és különböző ekcémákra.

A Teafa sampon használatával hatásosan lehet csökkenteni a fejbőr irritációt, gyulladást, megelőzni a pedikulozist (tetvesség). Hatásos a gomba okozta bőrelváltozásokkal (többek között korpa) szemben.

A San’Activ sampon erősen stimulálja a vérkeringést, erősíti, és életre kelti a hajhagymákat, gyengíti a pikkelysömör tüneteit, és csökkenti a bőr szárazságot. Melyik sampont válasszuk? Azt, amelyik komfortérzést ad. Mindenkinek ki kell tapasztani a saját fejbőrén! Lehet őket akár kúránként alkalmazni, akár felváltva is.

teafa samp

A Teafa sampon enyhén hűsíti a fejbőrt, míg a San’Activ viszont annyira serkenti a fejbőr vérkeringését, hogy kellemes melegítő érzést ad. A zsíros és száraz hajra egyaránt használni lehet mindegyik sampont.

A hatás fokozódására a következő termékekkel lehet gazdagítani a samponokat:

  • A zsíros haj mosásakor néhány csepp Citromolajat tehetünk a samponhoz.
  • A száraz hajnál Narancsolaj javasolt.
  • A problémás, viszkető, gyulladt fejbőrnél adhatunk a samponhoz néhány csepp Levendula olajat vagy Teafa olajat.

Ne felejtsük, hogy csak akkor eredményes a samponunk használata, ha a haj mosása után alaposan leöblítjük a hajunkat! Természetesen ez ugyanúgy vonatkozik az utána következő hajbalzsam használatára is.

A haj erősítéséhez és a hajgyökerek aktivitásának ösztönzéséhez használjuk az Erősítő és serkentő hajápolót. A fejbőr úgy néz ki, mint a termékeny „talaj”. Mint ahogy egy magból kifejlődik a növény, úgy nő ki a hajszál a haj gyökeréből. Amennyiben az erős, sűrű és egészséges haj, valamint életerős fejbőr elérése a célunk, akkor ezt a „talajt” rendszeresen táplálni és ápolni kell.

hajsprayA Just Erősítő és serkentő hajápoló feltétlenül szükséges az alábbi esetekben:

  • Átlagosnál fokozottabb hajhullás, gyérebbé váló haj, hajszálak törése sérült haj esetén,
  • Megnövekedett hajvesztés örökölt hajlam miatt, terhesség után, vagy stressz, esetleg évszakváltás miatt,
  • A fejbőr rossz vérellátása.

A termék alapos munkát végez:

  • Védi az érzékeny fejbőrt és megelőzi a fejbőr problémáit,
  • Célirányosan hat a hajhullás főbb okaira, erősíti a hajgyökereket és javítja azok tápanyagellátását, erősíti a hajat, és segíti az egészséges hajnövekedést
  • Megelőzi a hajhullást és a hajszálak törését, kisimítja a hajszerkezetet és ragyogást biztosít a hajnak.

Legfontosabb hatóanyagai

  • Olíva gyümölcskivonat, fehér teakivonat, fűrészpálma-kivonat, japán keserűfű-kivonat, és kisvirágú füzike-kivonat.

A termék fűszeres gyógynövényillattal rendelkezik a benne lévő két illóolajnak köszönhetően (Rozmaring olaj és Eukaliptusz olaj). Ezeknek köszönhetően a termék serkenti és javítja a keringést, ellenáll a kórokozóknak, és enyhén hűsít.

Használata

Hetente 2-3 alkalommal egyenletesen vigyük fel a száraz fejbőrre és gyengéden, körkörös mozdulatokkal, az ujjhegyeinkkel masszírozzuk be, majd hajkefével alaposan fésüljük át. Érdemes felvinni az éjszakai alvás előtt, hogy az egész fejet lekezeljük, kb. 8x kell permetezni. Ne öblítsük le, és a szemmel való érintkezést kerüljük! Érezni fogjuk, ahogy beindult a vérkeringés és fellélegzett a fejbőrünk. Az egyébként sem zavaró kellemes illata reggelre már el is párolog. Legalább 3-4 hónapon keresztül rendszeresen kell használni, hogy eredményes legyen.

Kedves Barátaim!

Őrizzétek meg a hajatok ragyogását lehetőleg minél tovább! Sok napsütést és örömöt kívánok mindenkinek!

Tisztelettel:

Dr. Dacko Natalia

Egészségügyi Team

KONYHÁBÓL A HÁZIPATIKÁBA- KURKUMA KAPSZULA

kkuma

Kevés olyan gyógynövény van, amely olyan sok kutatás tárgyává vált volna az utóbbi években, mint a kurkuma. Ma már nemzetközileg elismerik, mint fontos gyógynövényt. Hazánkban eddig elsősorban egzotikus fűszerként ismert, a keleti konyha receptjeiben használva. Epeelválasztást serkentő szerként is alkalmazták, újabban azonban egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá jótékony hatásait.

A kurkuma Indiában a legismertebb fűszernövények közé tartozik. Ott termelik szinte a világ egész kurkumaszükségletét, és ennek 80 százalékát ott is használják fel. A növény jó négyezer éve nemcsak a legfontosabb fűszer arrafelé, hanem szentnek is számít, és a mai napig számos hindu rituáléban használják. Emellett a legtöbb indiai fűszerkeverékben, így a curryben is megtalálható.

A Nahrin kurkuma kapszula ötvözi magában az évezredes tapasztalatokat a 21. századi technológiával.

  • Nagyon erős antioxidáns.
  • Ideális a sejtváltozások okozta betegségek (rák) megelőzéséhez.
  • Csökkenti az érelmeszesedés, valamint a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
  • Hatékony cukorbetegség, valamint a térdízület kopása esetén.
  • Elősegíti a jó emésztést.
  • Erősíti az immunrendszert. 

Alkalmazása végtelenül egyszerű, naponta 1 kapszulát egy pohár vízzel bevenni. A doboz egy havi adagot, 30db kapszulát tartalmaz.

Kurkuma2

Ha áttekinted termékkínálatunkat, jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon két hasonló tulajdonságokkal, hatásokkal bíró termékünk közül melyiket válaszd.

Ehhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, hiszen tudjuk, nem könnyű eligazodni az egészség világában.

KURKUMA KAPSZULA

OXYDEFENSE RÁGÓTABLETTA

Emésztési problémák esetén.

Az immunrendszer erősítésére.

Az immunrendszer erősítésére.

Allergia esetén.

Gyulladásgátló.

Az immunrendszer erősítésére.

Daganatos betegség esetén a családban.

Védelem az érrendszeri betegségek kialakulása ellen.

Mindkét termék alkalmazható megelőzésre és a kialakult tünetek kezelésére egyaránt. Fogyaszthatók kúraszerűen is, akut probléma esetén a hosszabb idejű használatuk problémamentes.

 

ECHINACINA RÁGÓTABLETTA

echi rgtbl

… mert az immunrendszernek is kell a karbantartás

A hideg évszakban kevesebbet mozgunk a szabadban és többnyire rosszul szellőztetett helyiségekben üldögélünk. Így azok a vírusok, amelyek a friss levegőn gyorsan elpusztulnának, ilyen körülmények között hamar elszaporodnak. A nedves és hideg idő legyengíti szervezetünk védelmi rendszerét, a fény hiánya pedig tompítja a hangulatunkat. Ez megint csak az immunrendszerünket terheli. Ezért is tudnak az őszi/téli kórokozók olyan gyorsan szétterjedni.

A Nahrin egy egész évben jól használható terméket kínál az immunrendszer megerősítésére: az Echinacina rágótablettát. Ezzel azon személyeket céloztuk meg, akik gyakran vannak úton, és/vagy nem szeretnek folyékony egészségmegőrző készítményt fogyasztani. A rágótablettákat a legegyszerűbb időközönként elővenni, és egyet-egyet bevenni.

Az ECHINACEA kiváló hatást gyakorol az immunrendszerre, mozgósítja a védősejteket, gyorsítja vándorlási sebességüket, fokozza a kórokozók körülzárását, elpusztítását, gátolja az oxidációs gyökök keletkezését.

Az Echinacina:

  • echi rgtbl 1fokozza a szervezet védelmét, vírusölő, herpesz vírusok ellen is hat,
  • minden gyulladásra ideális,
  • segíti a meghűlések kezelését, szamárköhögés, bronchitis, orrüreggyulladás kezelésére kiváló,
  • segít elpusztítani a kórokozókat,
  • alkalmas különböző bőrbetegségek kezelésére, pl. ekcéma, psoriasis,
  • kemoterápiás kezelés után erősíti az immunrendszert,
  • antibiotikus hatású.

Ajánljuk továbbá azoknak, akik…

  • stresszes életet élnek,
  • krónikus betegségben szenvednek,
  • főiskolai vagy egyetemi hallgatók, (vizsgák előtt),
  • sportolnak,
  • szeretnék erősíteni az immunrendszerüket.

Felhasználás: 3X1 cukorka elszopogatása naponta.

Életfa Program

NR, AZ UNIVERZÁLIS TISZTÍTÓSZER A JUSTTÓL

nraut

A svájci Just cég által előállított biológiai úton lebomló tisztítószer az NR.

A Just cég története 1930-ban a háztartási cikkek gyártásával és forgalmazásával kezdődött. A későbbiekben kezdték csak el a természetes krémeket, olajokat és fürdőket, valamint 1954 óta a belsőleg használható készítményeket is gyártani.

Magyarországon a Just cég egyedülálló tisztítószere az NR, ami 500ml-es koncentrátum, több hónapra elegendő a háztartás tisztántartására.

Mosogatás, takarítás közben a kamilla kivonata biztosítja kezünk védelmét. Vadgesztenye kivonata tonizáló, gyulladásgátló hatású. Mosóaktív anyagot, tenzideket tartalmaz, aminek köszönhetően jó mosóhatással rendelkezik. A benne található búzafehérje bőrápoló, regeneráló és megtartja bőrünk nedvességét.

NR alkalmazási területei

nraut 1Előmosáshoz, mosáshoz kiváló

Konyha, fürdőszoba, padló tisztítására, ablaktisztításra, mosogatásra, autóápolásra

Gyors zsíroldó hatása van - tűzhelytisztításra kiváló

Gyorsan, csíkmentesen szárad

Védőréteget alakít ki a megtisztított felületen, ezért lassabban porosodik

Makacs szennyeződéseknél hígítás nélkül javasolt

Gyengébb szennyeződéseknél 5 literhez egy teás- vagy evőkanálnyi javasolt

Bőrbarát, érzékeny bőrűeknek ajánlott

nraut 2Kisgyermekes családok tisztítószere, gazdaságos és erős koncentrátum

Nekem 14 éve a mosogatószerem, a padlóápolóm, a konyhánk és a fürdőszobánk barátja.

Gyerekeimmel együtt is tudtam és tudok a mai napig takarítani, mert tudom, hogy közben nincsenek kitéve veszélynek, hiszen a Just NR védi és egyben táplálja is lányaim és az én kezemet is egyaránt.

Kisgyermekes háztartásban kifejezetten ajánlott tisztítószer!

A JUST cég készítményeinek használatával nagy lépést tehetünk környezetünk és egészségünk megóvása érdekében.

Ajánlom Neked és családodnak is meleg szeretettel!

Hegyi Gyöngyi
Életvezetési Tanácsadó, Természetgyógyász
70/4572712

MAGYAR ELHÍZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG XXVI. ÉVES KONGRESSZUSA

mett

Az elhízás okai, következményei és a megelőzés lehetőségei - Elhízás: ok vagy okozat?

Az Életfa Program képviseletében a közelmúltban egy igen jelentős szakmai eseményen volt alkalmam részt venni.
Az Magyar Elhízástudományi Társaság által megrendezett kongresszus több érdekes és elgondolkodtató témát vonultatott fel. Az eseményen főleg orvosok, dietetikusok vettek részt. Nagy örömünkre a megjelenő szakemberek meglepően nyitottak és érdeklődőek voltak a Programunk, valamint a Nahrin termékeivel kapcsolatban. A konferencián több nagy ívű szakmai kutatás és téma került bemutatásra. Szeretnék egyet kiemelni és röviden ismertetni, ami témájában és tartalmában hasznos ismereteket ad számunkra.

A hazai gyermekek táplálkozási szokásai – egy összehasonlító elemzés tanulságai
Szerzők: Szűcs Zsuzsanna, Pálfi Erzsébet, Badacsonyiné Kassai Krisztina, MDOSZ

mett 1

(Forrás: MTT Konferencia, előadó Szűcs Zsuzsanna)

A túlsúly az egész világon növekvő trendet mutat. A felnőtt magyar lakosság több mint kétharmadát érintő problémáról van szó.
A legnagyobb figyelmet a gyermek aggasztóan magas túlsúly arányára kell fordítanunk. Sajnos a napvilágot látott kutatások azt jelzik, hogy minden 4. vagy 5. magyar gyermek túlsúlyos vagy elhízott. Gondoljunk bele, hogy ez előrevetíti azt a jövőbeli képet, hogy ez a populáció a későbbi felnőtt kor során jelentős egészségügyi kockázatoknak lesz kitéve a túlsúly vagy elhízás miatt. Még abban az esetben is, ha felnőtt korban életmódváltás következtében részlegesen vagy tartósan megszabadul a súlytöbblettől.
A gyerekkorban végbemenő élettani és hormonális fejlődési folyamatok meghatározóak a későbbi felnőttkori életminőség és egészségi állapot vonatkozásában. Remek példa erre, hogy a fiatal korban folytatott mozgásszegény életmód nem alakítja ki a megfelelő érhálózatot és ezzel együtt a szükséges vérellátást az izmok számára. Így felnőttkorban a sport- és mozgás kapacitása korlátozottá válhat. A gyermekek étrendi minősége jelentősen befolyásolja az egészségüket, valamint a szellemi működésre is kihathat. A vizsgálat visszaigazolta, hogy vannak olyan krónikus betegségek, melyek a gyermekkor során kialakulnak, és az egész életükre kihat.
Érdemes úgy tekintenünk a táplálkozásra a gyermekkori évek alatt, mint egy prevenciós programra.

A bemutatott kutatás a magyarországi gyerekek 0-18 éves korcsoport vonatkozásában mérte a táplálkozási szokásokat. Az eredmények felkiáltójelként jeleznek nekünk. Már a korai életszakaszokban - 3 éves kor körül - megfigyelhető a túlsúly és az elhízás növekedése.
Túlsúly mutatkozik a 4-6 évesek 20%-a, valamint a 7-8 éves gyerekek 25%-a körében. Feltűnően érdekes adat, hogy a 15-18 lányok körében növekszik a soványak aránya. 
Ennek feltehetően a népszerű divat diéták és a médiák által bemutatott sovány testkép állhat a hátterében. A zöldség- és gyümölcsfogyasztás csak 12-36 hónapos kisgyermekeknél éri el a WHO által javasolt szintet (400g/nap). Ez sajnos az életkor előrehaladtával folyamatosan csökken.

A 12-24 hónapos gyerekek által a táplálás során a hozzáadott cukor fogyasztása még nem lépi túl a napi energiafelvétel 10%-át. Azonban az összes többi korcsoportban túlzott a cukorbevitel. A nátriumfogyasztás minden korcsoportban fokozott.

Összegzésként elmondható, hogy Magyarországon a felnőtt lakosságra jellemző rossz táplálkozási szokások már a korai gyermekkorban is megfigyelhetők.

Szeretettel:
Varga Gyula
hálózati vezető

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok