MÁRTON NAPI LAKOMA
- Írta: Életfa Program
- Kategória: Egészség
- Találatok: 2208
MÁRTON NAPI LAKOMA - HAGYOMÁNYOK SZERINT
Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon - a hagyományok szerint - rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.
A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba.
Mi is készültünk számotokra egy Márton napi lakomával. Pontosabban egy komplett menüsort ajánlunk most figyelmetekbe, melyet Balla Dávid, az Életfa Program séfje készített el a székházunk konyhájában. Finom illatok szálltak a nap folyamán, és a délutáni órákban meg is kóstolhattuk a Márton napi finomságokat.
Legyetek Ti is vállalkozó szelleműek, és készítsétek el mindhárom receptet a család nagy örömére.
Jó étvágyat kívánunk!
MÁRTON-NAPI LIBALAKOMA NAHRIN MÓDRA
LASSAN SÜLT LIBACOMB MÁLNAECETES ASZALT SZILVÁS PÁROLT LILAKÁPOSZTÁVAL ÉS FRISS ZÖLDFŰSZERES ÉDESBURGONYA PÜRÉVEL
Hozzávalók 4 főre
4db egész bőrös libacomb, rozmaring, kakukkfű
Zöldfűszeres édesburgonya püréhez
80dkg édesburgonya, 20dkg sárgarépa, vegán/növényi tejszín, vaj/margarin, zöldfűszerek: kakukkfű, petrezselyemzöld, snidling
Aszalt szilvás párolt lilakáposztához
1 közepes fej lilakáposzta, 4ek olaj, barnacukor (ízlés szerint), málnaecet (ízlés szerint), egész köménymag, 1cs aszalt szilva
Nahrin fűszerek közül
Fokhagyma, Bors, Nahrom, Szárnyas fűszer, Tengeri algás sópótló
A libacombot kitokozzuk és megtisztítjuk. Papírral megtöröljük, tepsibe helyezzük, de előtte a comb vékonyabb végét késsel csontig körbevágjuk. Ezután fűszerezzük Tengeri algás sóval, Borsfűszerrel, Fokhagyma fűszerrel, Nahrommal és Szárnyas fűszerkeverékkel. Friss rozmaringot, kakukkfüvet teszünk mellé. Előmelegített sütőben 170 fokon 2 órát sütjük, majd 200 fokon 20 percet és végül 100 fokon 20 percig pihentetjük.
Eközben a megtisztított édesburgonyát és sárgarépát feldaraboljuk. Edénybe tesszük, annyi vizet teszünk rá, hogy éppen csak ellepje és puhára főzzük. Miután ez megtörtént vegán/növényi tejszín és vaj/margarin ízlés szerinti hozzáadásával püré állagúra turmixoljuk. Tengeri algás sóval, Borssal és a frissen aprított zöldfűszerekkel (kakukkfű, petrezselyem zöld, snidling) ízesítjük.
A párolt káposztához a káposztát megtisztítjuk, torzsáját eltávolítjuk és legyaluljuk. Kevés olajon barnacukrot karamellizálunk, majd a káposzta egyik felét rátesszük. Miután összeesett a másik felét is hozzáadjuk. Tengeri algás sóval, Borssal, kevés málnaecettel és egy csipet egész köménnyel fűszerezzük. Miután készre párolódott és szükségét érezzük, ízesíthetjük még. Mielőtt elzárjuk a gázt alatta hozzákeverjük a feldarabolt aszalt szilvát, pár percig pároljuk és levesszük a gázról.
SÜTŐTÖKKRÉM LEVES
Hozzávalók 4 személyre
2kg sütőtök, 4dl növényi főzőtejszín, 1ek méz, tökmag, Nahrin fűszerek közül Tengeri algás sópótló, Bors
2 kg sütőtököt megmosunk, 2 végét levágjuk, majd négybe vágva a magházát eltávolítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, kevés Tengeri algás sóval és Bors fűszerrel ízesítjük és 180 fokos sütőben puhára sütjük.
Még melegen a turmixba kanalazzuk a húsát, növényi főzőtejszínnel homogén állagúra turmixoljuk, ízlés szerint fűszerezhető még, illetve szükség szerint 1ek mézet adhatunk hozzá. Tetejére forró serpenyőben tökmagot pirítunk.
GESZTENYE MOUSSE
Hozzávalók
120ml növényi tej, 16dkg vegán tejszín, növényi tejszínhab, 5g rum, 7g Nahrofit kávéital por, 3db lapzselatin, 50dkg gesztenye massza (nem ízesített!)
Meggyvelő
15dkg meggy, 1ek barnacukor/nádcukor, Nahrofit vanília
120 ml növényi tejet, 160 gramm vegán tejszínt, 5 gramm rumot, 7 gramm Nahrofit kávéport langyosra melegítünk. Eközben langyos vízbe áztatunk 3 db lapzselatint, amit utána a keverékhez adunk és csomómentesre kavarjuk. Ezt a keveréket a szobahőmérsékletű gesztenye masszához keverjük úgy, hogy egynemű krémet kapjunk. Amikor ez megtörtént, beleöntjük kis formákba és betesszük a hűtőbe 3-6 órára vagy akár egy egész éjszakára is. Miután megszilárdult meggyvelővel leöntjük és növényi tejszínhabbal díszítjük.
Meggyvelő készítése: 150 gramm megtisztított magozott meggyet 1 evőkanál barna nádcukorral lekvár állagúra főzünk és így el is készült a velő, amit Nahrofit vaníliával ízesítünk. Tálalás előtt legalább 2 órára hűtőbe tesszük.