RAGYOGJON A MOSOLYOD!
- Írta: dr. Dacko Natalja
- Kategória: Egészség
- Találatok: 1406
Kedves Barátaim!
Gondoltatok már arra, hogy mi a legvonzóbb az emberi külsőben? Ha azt mondom, hogy a mosolyunk, akkor ugye egyetértetek velem? Ez az első, amit észre veszünk az ember arcán, még ha nem is tudatosan. A mosoly gyakorlatilag teljesen megváltoztathatja megjelenésünket. Ha tetszeni akarunk másoknak, de főleg magunknak, ne felejtsünk mosolyogni! Sokszor a rossz fogsor, illetve a kellemetlen szájszag miatt nem merünk nevetni, mosolyogni. Megfelelő fogmosással visszanyerhetjük önbizalmunkat, és önfeledten mosolyoghatunk.
A fogszuvasodás (karies) legfontosabb oka, hogy baktériumok telepednek meg és ragadós bevonatot képeznek a fog felszínén és az íny fogak melletti peremén. Ezek az úgynevezett plaque baktériumok főleg cukorral táplálkoznak. Eközben savakat és méreganyagokat választanak ki, amelyek a fogakat szétroncsolják és lyukakat képeznek a fogakon, mert a savak, melyek a baktériumok által a szénhidrátokból keletkeznek, elvonják a fogak ásványi anyagait. A nyál ezeket a folyamatokat részben vissza tudja fordítani, mivel a savakat semlegesíti és a fogak hiányzó anyagát igyekszik pótolni (természetesen csökkent nyálképződés esetén ez nem történik). Ezek a baktériumok többnyire a fogágy betegségének okai. A foglepedékek miatt az ínyen tasakok alakulnak ki, ahol a kórokozók nagyon jól érzik magukat. Ilyenkor az íny begyullad és visszahúzódik. Ha a gyulladás rosszabbodik, az íny tasakjain keresztül megtámadhatják a foggyökereket is. A fogíny gyulladásához a fogkő képződése is hozzájárul. Fogkő akkor keletkezik, ha a lepedéket a napi szájhigiéniával nem megfelelően távolítjuk el, és a nyálból ásványok válnak ki ezeken a helyeken. A fogkő olyan kemény, hogy egyszerű fogmosással már nem is távolítható el.
Ezek a folyamatok általában nem csak fog, illetve íny betegségekhez vezetnek, hanem rossz szájszagot is okoznak.
Kevesen tudják, hogy nappal és éjszaka a fogainknak eltérőek az igényeik. Napközben legfontosabb az alapos tisztítás (a foglepedék és az ételmaradékok eltávolítása), és friss lehelet biztosítása. Éjszaka a fog védelmi mechanizmusát kell megerősíteni (veszélyes baktériumok eltávolítása, és a fogak ásványi anyagokkal történő ellátása elalvás előtt). Éjszaka a nyál termelődés mértéke lecsökken. Mivel a nyál fluoridot tartalmaz, ezért mindenképpen szükséges éjszaka a fluorid pótlást is biztosítani.
A Just különleges lehetőséget nyújt a korszerű, igényes fogmosáshoz. A Just fogápolási csomagja két különböző terméket tartalmaz. Napközben a Bergamott menta fogápoló gélt (90 ml), éjszaka pedig a Fogkrémet nőszirom kivonattal (60 ml) használhatjuk.
A Bergamott menta fogápoló gél összetevői:
- Fluor (baktériumok szaporodását csökkenti, a fogak ásványi anyagainak eltávozását meggátolja)
- Bergamott menta (fájdalomcsillapító, sebgyógyító, baktérium ölő hatással rendelkezik)
- Hegyi forrásvíz (számos ásványt és nyomelemet tartalmaz)
- Csiszoló szemcsék (alapos tisztító hatásuk van, de a fogzománcot megkímélik)
A gél hatása:
- Kímélően, de alaposan tisztítja a fogakat
- Megszünteti a foglepedéket, és megelőzi az újra képződését
- Pótolja a fluor tartalmat
- Hosszan tartó friss leheletet biztosít
A tubus 90 ml gélt tartalmaz, tehát nagyobb, mint az éjjeli krém, ennek köszönhetően naponta többször is használható.
A Fogkrém nőszirom kivonattal összetevői:
- Fluor
- Nőszirom (baktériumölő, gyulladásgátló, vérellátást fokozó, duzzanat csökkentő, fájdalomcsillapító, görcsoldó, nyugtató hatással rendelkezik)
- Echinacea (duzzanat és irritáció csökkentő, baktérium ölő hatású)
- Hegyi forrásvíz
- Csiszoló szemcsék
A fogkrém hatásai:
- Tökéletesen tisztítja a fogakat, és eltávolítja a lepedékeket
- Segíti a fog és a fogíny természetes regenerációs folyamatait
- Egyensúlyban tartja a száj flóráját
- Pótolja a fluort, ezzel megkeményíti a fogzománcot, és véd a fogszuvasodástól
Ezt a terméket természetesen csak egyszer kell használni naponta, este lefekvés előtt.
A fog és szájápolás érdekében mindkét terméket érdemes együttesen alkalmazni. A nappali gél és éjszakai fogkrém használata egyszerű, alkalmazzuk őket úgy, mint a hagyományos fogkrémeket!
Mindenkinek javaslom, hogy használja ezt a terméket! Legyetek vonzóak, merjetek mosolyogni!
Dr. Dacko Natalia
Egészségügyi Team