Logo

Tavaszi méregtelenítés, feltöltés, megszépülés

Tavaszi, méregtelenítés, feltöltés, megszépülés, életmód, egészségAz áprilissal együtt megérkezett a legszebb tavaszi pillanat, a folyamatos virágzás. Ennek a virágzásnak mindenki örül. Vannak országok, ahol a tavaszt ünneppel fogadják. Japánban például ilyenkor a Cseresznyevirágzás ünnep zajlik. A nők felveszik a nemzeti ruháikat és maguk is virággá válnak. Igazság szerint mi, európai nők szívesen átvennénk ezt a szokást és körülvennénk magunkat virágokkal. De hiszen mi Életfások ebben részt veszünk egész évben, folyamatosan kapunk virágcsokrokat különböző termékek formájában. Lássuk melyek a Just-Nahrin legszebb virágai!

Kezdjük a méregtelenítéssel, hiszen tavasz van. Kevesen tudják, hogy az articsóka ugyanabba a növénytani családba tartozik, ahová a bogáncs, a margaréta és a napraforgó. Az articsókát már az ókorban is ismerték, a rómaiak az étkezésen kívül gyógynövényként is használták. A bogáncsra emlékeztető évelő növény őshazája feltehetően Délnyugat-Európa vagy Észak-Afrika. A növény 1,5- 2 méter magasra is megnő.

Gyökértörzse minden évben vastagodik, majd fokozatosan elfásodik. Az elágazó szárán találhatók az igen nagyméretű, dekoratív gömbölyű fészekvirágzatok, amelyek általában 8-12cm átmérőjűek. A növény ki nem nyílt virágzatkezdeményét hasznosítják étkezési célra.

Az articsóka évente kétszer terem, először márciustól májusig, majd októbertől decemberig lehet szüretelni. A korai fajták megvastagodott sziromvirágai ibolyakék színűek, a késeieké pedig zöldek. Az articsókavirágzat húsos, alapi részeinek (csésze- és sziromlevelei még nem kinyílt állapotban) hatóanyaga a cinarin, melynek - nagy mennyiségben fogyasztva - gyógyhatást tulajdonítanak.

Tavaszi, méregtelenítés, feltöltés, megszépülés, életmód, egészségMég bőséges articsóka fogyasztása mellett sem jut a szervezet egy kúrához elegendő cinarinhoz, ezért táplálék-kiegészítőket állítanak elő a levél besűrített, szárított kivonatából. De ennél lényegesen hatásosabb a folyékony kivonat, mivel sokkal több cinarint tartalmaz, mint a szárított. Így a mi Articsókánk egyedülálló étrendkiegészítő termék a piacon!

Azon kívül az Articsóka „csokrunk" nem egyfajta virágból áll, hanem sokkal tarkább, és hozzá tartoznak az alpesi gyógynövények, az édes kömény, a borsmenta és a pompás virágokkal rendelkező kondurangó és a sárga tárnics. Ezek összhatása tökéletes méregtelenítő! Méregteleníteni lehet az íróval is, nekem ez a kedvencem, hiszen vele jól is lakom. De, ha valakinek ez az ízvilág nem tetszik, vagy nem bírja a tejtermékeket, az fogyasszon gyümölcsízű Affiline-t.

Az Affiline számos értékes növényből áll. Két legfontosabb összetevője:

• Meggylé: antioxidánsokban gazdag termék, gyulladásgátló és fájdalomcsökkentő hatású, stimulálja a vesefunkciót és erősíti az immunrendszert.

• Fekete bodzalé (majdnem olyan finom, mint a bódító illatú bodzavirágok): vértisztító, méregtelenítő, vízhajtó, bőrszépítő (a szervezet salaktalanítása miatt). Ezen kívül tartalmaz:

• Réti legyező: vízhajtó, vértisztító.

• Tarack: vízhajtó, emésztésjavító (epetermelést stimuláló), koleszterincsökkentő.

• Oroszlánfog: emésztésjavító (többek között hasnyálmirigy funkciót stimuláló), vízhajtó (főleg a kötőszövetekből), vértisztító, vérkeringés javító, anyagcsere fokozó.

Ezt a „csokrot" tökéletessé teszi a hársfavirág. Ennek a kivonatnak köszönhetően az Affiline-nak nyugtató és feszültségoldó hatása is van. Ezt a gyönyörű és illatos virágot már régóta használják a népi medicinában. A virágzat polifenolokat (flavonoidokat: kvercetin, tilirozid), nyálkaanyagot (3%), valamint igen kis mennyiségű illóolajat (fő komponense: a farnezol) tartalmaz. Az illóolaj összetevői közül néhánynak kifejezetten nyugtató hatása van.

Összegezve: az Affiline javítja a közérzetet, méregteleníti a szervezetet, stimulálja a vesefunkciót, kihajtja a felesleges vizet a kötőszövetekből, megszünteti az ödémákat (főleg deréktól lefelé), javítja a szív-érrendszer működését, segíti a súlycsökkentést.

Javaslatom:

• egy evőkanálnyit összekeverünk egy pohár vízzel és

reggelenként fogyasszuk,

• vagy 3 evőkanálnyit összekeverünk másfél liter vízzel és

elfogyasztjuk a nap folyamán.

A terhesség ideje alatt nem tanácsos fogyasztani!


 

A méregtelenítés után jöhet a „feltöltés" (vitaminokkal, ásványokkal, stb.) és a „szintentartás". Erre a célra több terméket kínál nekünk a Nahrin.

Tavaszi, méregtelenítés, feltöltés, megszépülés, életmód, egészségDe, ha már a „virágcsokrokról" beszélünk, én kiemelném az egyik kedvencemet, a Narosan családba tartozó „legnőiesebb" multivitamint, a Red Berry-t. Általában ezt a terméket mindig csak nőknek ajánljuk, holott ez ugyanolyan fontos a férfiaknak is.

A Red Berry termék fő alkotórésze a nagybogyós áfonya. Amerikából származik és a kökény rokona. Az Egyesült Államok északi részén és Kanadában őshonos, a tőzeglápot és a magaslati erdőket kedvelő növény. A nagybogyós áfonyát ma már Észak-Amerika több államában és Nyugat-Európában is termesztik. Lassan növő cserje, mely sötétzöld leveleivel a fekete áfonyához hasonlít. A termése zöldes bogyó, amely éréskor megpirosodik. A növény hosszú nyugalmi időszakát a hőmérséklet-csökkenés és a napsütéses órák száma szabályozza.

A nagybogyós áfonya fehéres rózsaszín virága június végén nyílik. A nagybogyós áfonya a húgyutakat fertőtleníti, így a növény hatékony a vesemedence-gyulladás és a húgyhólyag-gyulladás kezelésében, illetve megelőzésében. Baktériumölő hatását a kórokozó baktériumokkal (Escherichia coli, Staphilococcus aureus) szemben igazolták. Antibiotikus hatását leginkább a semleges vagy a lúgos kémhatású vizeletben fejti ki, ezért alkalmazása esetén főleg növényi eredetű táplálékot kell fogyasztani (vagy lúgosító étrend-kiegészítővel ugyanazt elérni).

Úgy tűnik, hogy az áfonya (a benne lévő fitovegyületek csoportjába tartozó proanthocianidineknek köszönhetően) megakadályozza a baktériumok tapadását a húgyúti rendszer falának sejtjeihez. Ezáltal csökken a fertőzés veszélye. Mint kiegészítő baktériumölő szer, tökéletes az ismétlődő húgyúti fertőzések antibiotikus kezelésénél. Ezen kívül a Red Berryben található még:

• Málnalé: tartalmaz pektint (kivezeti a szervezetből a nehéz fémeket), vitaminokat, flavanoidokat, ásványokat, szalicilsavat (lázcsillapító hatása van), fitoncidokat (elpusztítják a kórokozókat), emellett csökkenti a vérnyomást és koleszterinszintet.

• Madárberkenye: gyulladásgátló, vízhajtó, izzasztó, vérnyomáscsökkentő, vérzéscsillapító, méregtelenítő, emésztés javító. Több karotinoidot tartalmaz, mint a sárgarépa, emiatt a sebek gyógyulásában fontos szerepet játszik. Súlyos betegségek, műtétek után erősíti a szervezetet, mert segíti megtartani a tápanyagokat.

• Búzacsíra: az összes nélkülözhetetlen vitamint tartalmazza A Red Berryben a magnézium és a kalcium optimális egyensúlyban van: 1:2,7. Így együtt tökéletes a felszívódásuk. Tartalmaz még taurint is (fontos kéntartalmú aminosav), ami a glükózzal együtt nélkülözhetetlen energiaforrás!

Igazi energiabomba ez a gyönyörű, piros színű csokor!

És nézzük csak, milyen termékeket küld nekünk a Just?

Az egyik termékcsalád az új arcápoló Vital Just kollekció. Hozzátartozik egy néhány virágból álló pompás „virágcsokor", melynek központjában az Alpok koronázatlan királya, a havasi gyopár áll.

Tavaszi, méregtelenítés, feltöltés, megszépülés, életmód, egészségA havasi gyopár egy unikális növény, mely az Alpok 1500-3400 méter magasságában él. A levelekből és virágokból nyert kivonatot kozmetikai célokra használják. Az új Vital Just családban a havasi gyopárt citromfű egészíti ki.

Az Új fiatalító Vital Just kollekció összetételei:

Just ránctalanító (Anti-Aging) komplex:

• Citromfű: nyugtat, csillapít, csökkenti a bőrön keletkező stressz nyomait.

• Havasi gyopár: véd a szabadgyököktől, csökkenti a korai ráncosodás kialakulását, tartósan hidratál.

• Liposzóma (lecitin): ami beviszi a citromfű és havasi gyopár kivonatot a bőr mélyebb rétegeibe.

• Hyaluronsav + árpakivonat kombinációja: stabil nedvesítő réteget hoz létre a bőrön.

• Ceramidhoz hasonló komponens: ez egy aminosav alapú hatóanyag komplex, ami, elősegíti a bőr védőrétegének regenerálódását és védi a bőrt a kiszáradástól, valamint hidratál.

• Panthenol, B5-provitamin: hidratáló és bőrlágyító hatású, a hatóanyagokat könnyen bejuttatja a bőrbe.

• Shea-vaj: véd az időjárás viszontagságaitól, nagy mennyiségben A-, és E-vitamint tartalmaz.

• Jojoba-olaj: sokféle ásványi anyagot és vitamint tartalmaz, antioxidáns hatású (E-vitamin), véd az UV-sugaraktól, gyulladáscsökkentő, erősíti a kötőszövetet, ránctalanít és regenerál.

Így összesítve olyan termékcsaládot kaptunk, ami nemcsak a bőrünket védi a környezet hatásaitól nappal, valamint regenerálja és táplálja éjjel, hanem kivasalja a ráncokat és meghosszabbítja a bőr szépségét és fiatalságát.

Ez nem akármilyen „virágcsokor", én személy szerint semmiképp sem mondanék le róla!

A másik család, a Cellfit termék kollekció a test szépségéről gondoskodik. Hatalmas „tarka csokrok" tartoznak hozzá. Ezek a gazdag növényi kompozíciók tökéletesen ápolják a bőrt és felveszik a harcot a cellulitis ellen. Ezek a termékek több aktív komplexet tartalmaznak:

- méregtelenítő és sejteket aktiváló,

- zsírbontó,

- feszesítő, puhító és hidratáló,

- fiatalító és ránctalanító,

- bőrregeneráló.

A Cellfit egyik terméke a Tusoló testradír. Összetevői: tejprotein, rizskorpa olaj, méz, rizs olaj, zab kivonat (ugye hasonlít a Méz-rizs tusfürdő összetételeihez?). A Tusoló testradír ezeknek köszönhetően nemcsak tökéletesen tisztítja a bőrünket, hanem hidratálja és táplálja is. Ez a hatás néhány óráig tart. Hetente kétszer használjuk, ha nem akarjuk, hogy úgy nézzünk ki, mint egy „rétes". Ha azt szeretnénk, hogy a bőrünk felfrissüljön, ahhoz mindenképpen el kell távolítani az elhalt bőrsejteket.

Az Aktív (anticellulit) gél fő összetétevői:

• Árvácska (virágok és levelek): flavonoidokat, szalicilsavat és mucint tartalmaz, tisztítja a bőrt és csökkenti a gyulladást.

• Quinoa: egy az Andokban termesztett növény, az inkák „anyamagnak" nevezték, rengeteg vitamint és ásványt tartalmaz. Lassítja a zsírképződést, illetve felgyorsítja a zsírbontást.

• Ananász, grapefruit: felgyorsítják a zsírbontást, tisztítják a bőrt, felgyorsítják az elhalt sejtek lehámlását.

• Kardamon: fertőtlenít, stimulálja a perifériás keringést, táplálja és fiatalítja a bőrt.

• Vadgesztenye: aescint tartalmaz, emiatt antioxidáns és gyulladás gátló hatással rendelkezik, javítja a vérkeringést és zsírbontó hatású.

• Alga (chlorella vulgaris): stimulálja a sejtek anyagcseréjét, méregtelenít, táplálja és oxigenizálja, feszesíti, valamint kisimítja a bőrt.

• Coleus forskohlii: stimulálja a zsírbontást, fő komponensének, a forskolinnek köszönhetően. Ezt a növényt az ősi Indiában gyógyszerként használták.

• Koffein: felgyorsítja a zsír lebontását. Érdekesség, hogy a kávécserje fehér virágainak kávé- és jázminillata van!

Az aktív gél hatását megerősítik a Formáló ampullák. Magas koncentrációban hasonló összetételei vannak. Ezt a két terméket együtt tanácsos használni.


 

Az utolsó Cellfit termék a Mellformáló krém. Ez egy ideális dekoltázs és nyakszépítő. Szokásos alkalmazásnál először a mellre visszük fel, majd felfelé haladva a dekoltázsra, a nyakra, és simító, enyhe mozdulatokkal (anélkül, hogy erős nyomást gyakorolnánk) az álltól mindkét fül irányába szétcsúsztatjuk a bőrünkön („tokamentesítés"). De akár az egész testen is lehet alkalmazni ott, ahol problémás a bőrünk.

Tavaszi, méregtelenítés, feltöltés, megszépülés, életmód, egészségNagyjából hasonlóak az összetevői, mint a többi „családtagnak" (Aktiv gél, Formáló ampullák), de a chlorella vulgaris, coleus forskohlii, koffein és a quinoa helyett tartalmaz:

• Máriatövis: fiatalít és bőrvédő hatású.

• Búzacsíra olaj: bőr- és kötőszövet regeneráló.

• Kukorica olaj: hidratál, táplál, regenerál.

• Lecithin: javítja a bőr lipidek minőségét.

• Carnosine: javítja a kollagén rostok rugalmasságát, ráncellenes hatású.

• Jojoba: alapos hidratáló, hasonlít a bőr lipidek struktúrájára.

Ez a Mellformáló krém minden bőrtípushoz megfelel. Egy olyan védőréteget képez a bőrön, ami segít visszatartani a bőr nedvességét és véd a kórokozóktól, valamint a levegőszennyezettségtől. Az én személyes tapasztalatom, hogy aki ezt a krémet használja, annak a nyak és dekoltázs környékén a bőr színe is egészségesebb kinézetű lesz és gyönyörűen le tud barnulni nyáron.

Elég, ha reggel és este használjuk ezeket a Just termékeket, máskor nem szükséges, sőt délután 1 és 4 között semmit ne kenjünk a bőrünkre. Hiszen ekkor pihen, ezért békén kell hagyni. A bőrápolás összességében csak néhány percet vesz igénybe, de megéri foglalkozni vele, hiszen az eredmény csodálatos.

Kedves Életfás Hölgyek!

Ne felejtsétek a rendszeres mozgást, hiszen a legszebb és legkarcsúbb sztárok sem az evéstől és fekvéstől lettek ilyenek.

A Just karcsúsító termékek hatását a körülöttünk lévő energiákkal lehet fokozni. Próbáltatok már tornázni (Chi Kung, Jóga, Tai Chi vagy akármilyen kedvenc torna) virágzó kertben? És közben nemcsak nézni, de látni is a körülöttünk lévő varázslatos szépséget? Tanuljatok meg gyönyörködni! A világ egy tükör. Ha mosolygunk rá, ő is visszamosolyog ránk. És ne keverjük a kitartást a harccal. Kinek van kedve harcolni egy virágzó kertben? Nekem nincs. Hagyjuk a harcot a férfiaknak! Mi pedig legyünk virágok.

És végezetül mindenkinek nagyon kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

Tisztelettel és szeretettel:

Dr. Dacko Natalja

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.