Logo

KONFERENCIA A NAPSUGÁR CSAPATBAN

Zs nyit

Az Életfa Program Napsugár Csapatának Konferenciáján voltam háziasszonya egy májusi szombaton.

Már nagy izgalommal vártam a konferencia napját, mert a rám bízott feladat, az előadók sokszínűsége, az újabb szeretettel teli találkozások egy újabb csodás napot ígértek.

ZsJ1

A várakozásomnak megfelelően ismét színes programmal telt el a szombati nap, ahol Igazgató Úr útmutatását követően holisztikus fogászatról hallhattunk, majd a vegán étkezés rejtelmeibe avattak be minket, ebéd előtt pedig okosító tornánk is volt. Így már okosabban tudtuk elfogyasztani a szeretetvendégség és a vegán étterem kínálta finomságokat.

  

ZsJ2

Soós Judit versmondásával kápráztatott el minket. Délutáni programunkban Schmidt Judit vitt el minket a Nahrin világába, majd Pál Ilona doktornő vizsgálta a reflux és a stressz kapcsolatát. Ezt követően Varga Gyula kísérlete gondolkodtatott el minket. Kramcsák Mónika saját tapasztalatán alapuló beszámolója is nagy hatással volt a hallgatóságra. Volt kerekasztal beszélgetés, majd Szilágyi Ildikó előadása koronázta meg ezt a tartalmas napot.

ZsJ3

Mit is jelentett nekem az a nap?

ZsJ4

Mit is kívánhatnék még?

Köszönöm a megtiszteltetést és bizalmat, hogy újra háziasszonya lehettem a Napsugár Konferenciának!

Mert együtt mindig könnyebb!

Zsigmond Tamásné

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.