Logo

Nyárzáró csoporttalálkozó

Mivel is búcsúztathatnánk a nyarat az ÉLETFA PROGRAMBAN? Hát CSOPORTTALÁLKOZÓVAL! Ezért gyűltünk össze 2016. augusztus 24-én a budapesti Benczúr Hotelben egy szép nyári délutánon.

Aki eljött KÖZÉNK gazdagabb lett: REMEK ELŐADÁSOKKAL és REFERENCIÁKKAL, jó hangulattal, egy befogadó, pozitív közösséggel. A találkozó szünetében ínyencségekkel örvendeztettük meg a jelenlévőket, amelyeket NAHRIN fűszerekkel ízesítettünk. A tatai Delfinek csapatát ezen a napon TOJÁSRÚDDAL képviseltem, melyet nagy szeretettel készítettem erre az alkalomra! A napi programból a szerencse sem hiányozhatott, Fortuna kegyeiből néhányan ajándékra is leltek. Kiváló volt a szervezés, kiváló volt a konferanszié Szabó Tamás személyében.

Az a három óra, amit együtt töltöttünk, hamar elrepült, de ismét megerősített abban, hogy jó helyen, az ÉLETFA PROGRAMBAN vagyok. De miért is? Mert egy remek CSAPAT tagja lehetek, mert tanulhatok és fejlődhetek, mert cselekedhetek, mert vannak céljaim, amelyek egyéni és csapatbeli sikerekhez vezetnek.

nycs

Szeretettel:

Tárnok Ágnes
tanácsadó, eü.team tag
20/93-61-383
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.