AZ 5 SZERETETNYELV A NAPSUGÁR CSAPATBAN
- Írta: Demeter Enikő
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4873
(GARY CHAPMAN UTÁN SZABADON)
Miközben a Rügyfakasztó Napsugár Konferencia beszámolóján elmélkedtem, gondoltam, ráhangolódásképpen bekenem legújabb kedvencemmel, a Mandulás testápolóval a kezem. Ekkor pillantottam rá a könyvre, amit most olvasok. Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv egyik kötete. Nem hiszek a véletlenekben, ezért tudom, hogy okkal olvasom ezt a könyvet.
Chapman szerint a boldogság kulcsa a szeretetben rejlik. Ő így fogalmaz: „Minden ember – fiatal és idős, házas vagy egyedülálló – legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék.” Én teljesen egyetértek ezzel a gondolattal.
Minden ember más és más, de mindenki a boldogságra törekszik. Boldog életet szeretne magának és a szeretteinek. A különbözőségünkből fakad, hogy mindenki máshogy tudja kifejezni az érzéseit és eltérő dolgok miatt érezzük a másik ember szeretetét. Különböző szeretetnyelveken „beszélünk” és „értünk”. A Napsugár Csapat csodálatos példa erre. A konferenciánkon meg is figyeltem ezt a harmonikus változatosságot. Csapatunk vezetője, Szilágyi Ildikó, a tavaszi virágzó réthez szokta hasonlítani csapatunk sokszínűségét. Nem biztos, hogy a virágárusnál egy csokorba, egymás mellé kérnénk a lila és a narancsszínű virágokat, mert azt hisszük nem illenek egymáshoz. Pedig tévedünk… Hunyd le a szemed és képzeld el a szivárvány összes színében nyíló virágokat egy mezőn. Ugye milyen szemet gyönyörködtető látvány? Szebbet talán el sem tudnék képzelni. A szeretet kifejezésében is ugyanezt a csodát látta meg.
Tudtad, hogy neked is van szeretetnyelved? Te tudod melyek ezek? És melyik a te szeretetnyelved? Segítek megtalálni a tiédet a konferenciánkon, saját bőrömön tapasztaltak „apróságok” alapján.
Chapman felosztása szerint az egyik szeretetnyelv, az elismerő szavak. Egyik ősi héber közmondás szerint „Élet és halál van a nyelv hatalmában”, ezért érthető, hogy a szóbeli megerősítés egy szeretetnyelv. Sok emberrel együtt, én is vágyok mások elismerő szavaira. Szombaton volt is részem benne. Annyira felemelő volt, hogy többen hangot adtatok gondolatotoknak és dicsértétek előadásomat. Ha csak ezt az egyet néznék is már nagyon boldogan térhettem volna haza a konferenciánkról. Emellett olyan büszke voltam a csapatunkra, mikor Ildikó elismerően beszélt az eredményeinkről. Arról nem is beszélve, mikor előadásában kiemelt engem, hogy megköszönje a konferencia szervezésében és a klubban végzett munkámat. Te szereted, ha megdicsérnek és szavakkal támogatnak? Te kapsz elég elismerés, biztatást a családodtól, munkatársaidtól? Szeretnél többet az elismerő szavakból? Akkor köztünk a helyed!
Második szeretetnyelv: Ajándékozás. Ez a szeretet egyetemes nyelve. Azt üzeni: „Szeretlek, gondoltam rád. Szeretnélek meglepni valamivel”. A csapatunkban hagyomány az összejöveteleken, hogy szeretetvendégséggel kedveskedünk egymásnak. Sok-sok csapattársam lepett meg finomabbnál finomabb ajándékokkal. Csapatunk vezetője ezen felül ajándékkal várt minket, fincsi Guarana drops-szal. Sőt, az új belépők mindegyike ajándékot kapott csak azért, mert eljött, hogy részese legyen ennek a nagyszerű napnak. És még hosszan sorolhatnám az ajándékokat, amit aznap kaptam. Jelentkezzen, aki szeret ajándékot kapni! Tudom ám, hogy felemelted a kezed :)
Következő szeretetnyelv a szívességek. „A szolgálatkészség a szeretet egyik legközvetlenebb kifejezése.” Mi történt a konferenciánkon? A technikai háttérért Ove volt a felelős a csapatban. Mikor elkezdtük berendezni a termet, szóltam neki, hogy az előadásomat csak a saját gépemről tudom indítani és meg is kell próbálnunk, hogy elindul –e egyáltalán. Ove egy pillanatig nem habozott, jött a válasz, hogy persze megoldjuk. Már nézte is a „menetrendet” mikor tudjuk kipróbálni. A megbeszélt időpontban már rakta is össze a számítógépemet a projektorral és már próbálhattam is az indítást. Apró szívesség ez? Igen, az. De milyen sokat jelentett nekem. Te szereted, ha egy másik ember segít neked és szívességet tesz érted? A mi csapatunk ilyen, egyből ugranak, ha segítségre van szükségem.
Negyedik szeretetnyelv: minőségi idő. Ez az együttlétről szól, az osztatlan figyelemről. Amikor egy másik ember akkor és ott csak te rád figyel, neki akkor te vagy az egyetlen. Időt szán rád. Milyen csodás érzés ezt megélni… Az előadóink mindegyike megajándékozott ezzel a szeretettel. Az idejüket adták nekem, hogy segítsenek a tudásukkal. És elmondhatatlanul boldog voltam, hogy olyan sokan, csillogó szemekkel figyeltetek az előadásom közben. Nekem adtátok az időtöket. Mennyei érzés volt, köszönöm.
Az utolsó szeretetnyelv a testi érintés. A szeretetünket fejeztük ki a sok-sok öleléssel és puszival, mellyel üdvözöltük, bíztattuk és támogattuk egymást. Te szeretnél sok ölelést és puszit kapni? Szeretnéd, hogy apró kis simogatással bátorítanának? Itt megkaphatod!
Nos, sikerült kiválasztanod, hogy neked melyik a szeretetnyelved? Talán segít, ha úgy kérdezem meg, hogy melyikre vágysz a legjobban? Igazság szerint nem baj, ha nem tudsz választani, mert a Napsugár Csapatban nem is kell. Kapod mind az ötöt, csak győzd begyűjteni az a mérhetetlenül sok szeretetet, amit adnak a csapattagok.
Neked csak annyi dolog van, hogy engedd, hogy szeressünk!!!
Demeter Enikő
Napsugár Csapat