SZERENCSEN JÁRTUNK
- Írta: Szilágyi Ildikó
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4592
Én nagyon szeretem a nevünket: Napsugár Csapat. Hálás vagyok érte. Annak meg különösen, hogy kaptuk. Kifejezi azt a habitust, azt a szeretetet, életörömöt, lüktetést, dinamizmust, lendületet, amit vezetőim, értékesítőim, és bizony törzsvásárlóink is képviselnek.
Az egész Csapat, így, együtt!
Szeretünk játszani is a beszélő elnevezéssel, egyszerűen adja magát.
A MIENK!
Ennek jegyében fogadd szeretettel Kozma Erika, 9%-os vezetőm, napsugaras írását!
Szilágyi Ildikó
A Napsugár Csapat Vezetője
Legjobb Szponzor
20 9 519 908
VASÁRNAP IS RAGYOGOTT A NAP!
Kedves Életfa Csapattársaim!
Hétvégén a Legjobb Szponzorral, Szilágyi Ildikóval és kedves családjával Szerencsre utaztunk, hogy az embereknek bemutassuk a Just és Nahrin termékeket.
Csodálatos reggel volt, még a nap vajúdott, de már érezni lehetett melegítő simogatását, ami egyre csak fokozódott.
Mikor megérkeztünk, már Varga Gyusziék szépen elrendezték az asztalokat, a termékeket.
Nagyon korán értékesítettem: nem sokkal az eligazító megbeszélésünk után már gazdára is talált az első termék: a Narosan Áfonya!
Volt olyan, mikor csapatok gyűltek az asztalunk köré! Nagyon figyeltünk mindenre, ügyesen összedolgoztunk, és mindenkit ki tudtunk szolgálni értékes információval, kóstolóval, termékkel.
Délután úgy láttuk jobbnak, hogy kipakoltunk az udvarra, mert kint hemzsegtek az emberek és az nem lehetett, hogy mi bent maradjunk a sportcsarnokban, és ne vigyük ki a termékeket az emberek közé!
Azt akartuk, hogy mindenki lássa, mindenki megismerje, és meg is lett az eredménye! Tovább értékesítettünk, és lett belépő is, és nagyon sok kapcsolatot teremtettünk, meg a pesti és miskolci klubba toboroztuk őket !
A hazafelé út is élményekkel volt tele, hiszen a hatalmas tömeg miatt nem tudtuk elhagyni a területet, bennragadtunk, és az időközben elkezdődött koncertet a tömeg kellős közepén, a közönség derültségére, mi a kocsiban ülve hallgattuk végig ...
Röviden összefoglalva, ahogy az én Szponzorom fogalmazná: ez egy zseniális vasárnapi nap volt!
Köszönöm, hogy tanulhattam, hogy segíthettem, hogy részese lehettem!
Kozma Erika
Napsugár Csapat