2012 május 19. (szombat)
Kezdőlap Rólunk Gyermekeink - Gyerekdal az Életfa konferencián
Gyermekeink - Gyerekdal az Életfa konferencián
2012 február 15. (szerda) 16:50

Sok-sok előkészület, megannyi izgalmas pillanat és várakozással teli hét után elérkezett végre a nagy nap, hiszen a Hang kerestetik verseny győztesei felénekelték „A DALT". Budapesti képviseltünk tárt karokkal fogadta a művészpalántákat, sőt a MŰVÉSZEKET, akik közreműködtek az új GYERMEKDAL hangfelvételén.

Gyermekeink, Gyerekdal, Életfa, konferencia

Kapitány Péter zeneszerzőnknek egyáltalán nem volt nehéz dolga, bátran, lelkesen daloltak a mi kis pacsirtáink.

Az Életfa Konferencia keretein belül egy újabb premierre kerül sor, hiszen itt debütál majd a Gyerekdal, itt hallhatja majd először a kedves közönség a mi nagyszerű kórusunkat.

Gyermekeink, Gyerekdal, Életfa, konferencia A konferencia ideje alatt gyermekeinket teljes biztonságban tudhatjuk, hiszen a Gyerek klub önjelölt nevelőinek kezei közé kerülnek a kisdedek. Óriási mulatságban lesz része a Kis Barátainknak, ki tudna ellenállni egy „IGAZI RONGYOSBULI" hívó szavának?

A farsang jegyében telik majd az idő, tehát tánc, zene, ritmus, láz, jelmezkészítés, egyéb kézműves foglalkozások várnak majd vendégeinkre. De dudával, csattogóval űzzük el a telet, hangos zenével tartjuk bent a meleget, egy dolgot ígérhetünk még, ami rongyból elkészíthető, azt nálunk elkészítheted, rongybaba, rongyfelnőtt, fakanálbáb, talán még hegedűst is a háztetőn.

Igaz hittel, szeretettel és gyermeki boldogsággal... ez lehetne a mottója a Gyerek Klub rendezvényének. Hiszen akinek fontos a családja és gyermeke boldogsága, szeretne minél több időt vele-velük tölteni. És miért kellene nélkülözni egymás társaságát egy ilyen napon? Hiszen amíg a szülők okosodnak, a gyermekek a legbiztonságosabb helyen, igaz barátok között, nevetve tölthetik el az időt, azzal a biztos tudattal, hogy ugyan szülők nélkül buliznak, de mégis az ő szemük előtt (is) maradva. Továbbra is a Gyermekek maradnak értékrendünk legfontosabb elemei, ők szerepelnek első helyen a szívünkben hiszen ők a Mi jövőnk. És a jelenünk. Valamint a múltunkat is ők jelentik.

Tehát egyaránt várunk kicsit és nagyot, szülőt, nagyszülőt, óvodást, iskolást, mindenkit aki él és mozog, de zenénk hangjára nem csak a tél szalad el ijedten, hanem reményeink szerint egész Budapest táncra perdül majd.

Sok szeretettel várunk minden Kedves Gyerek Klub tagot!

 

Hírek - válogatás

Életfa Program 2011 versenyeinek eredménye

News image

  Kedves Munkatársaink! November 30-án lezárult valamennyi Életfa versenyünk. Az eredmények kiértékelése véget ért. Gratulálunk mindazoknak, akik munkájuk eredményeként az Elit Klub és a Hálózatépítők...

Tovább..

Életfa orvosi rendelő

News image

Kedves Munkatársaim! Örömmel értesítelek benneteket, hogy 2011. szeptemberében megnyílik az első Életfa Rendelő. Schmidt Ferenc Igazgató Úrtól igen megtisztelő lehetőséget kaptam házi gyermekorvosként, hogy gyermekorvosi...

Tovább..

Articsóka – az én „italom"

News image

Szeretném megosztani egy évtizedes termék tapasztalatomat a kiváló minőségű svájci Articsóka keserű italról. 2000 óta használom a Nahrin Articsóka keserű italt rendeltetésszerűen minden nap, lefekvés...

Tovább..

Figyelmedbe ajánljuk!

  • Kiemelt
  • Info
  • Videó

Havi klubprogramok - Miskolci Központi Életfa Klub, Életfa Program Székház

News image

Miskolci Központi Életfa Klub Életfa Program Székház 3530 Miskolc, Papszer u. 24.   MINDEN HÓNAPBAN

Tovább..

Megrendelés

Ha már tagja hálózatunknak könnyen és egyszerűen rendelhet termékeket. Megrendelését ötféleképpen juttathatja el hozzánk.

Tovább..

FAQ - Kérdések, válaszok

Weboldal regisztráció

A weboldalra azoknak érdemes regisztrálni, akik le szeretn...

Életfa Program - leggyakoribb kérdések és válaszok

Gyakran Ismétlődő Kérdések GYIK   {jb_greenbox}Hog...

Vezetői információ

Információk vezetők részére.

Életfa Program regisztráció

Életfa Program tagsági regisztráció.

Megrendelés

Ha már tagja hálózatunknak könnyen és egyszerűen rende...

Oldalhasználat

Segítő oldal az oldal használatához. MIt lehet az oldalo...

Életfa Program