Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

ÉLETFA MLM ALAPOK KÉPZÉS TONK EMILLEL

emlmakte

Szponzoromtól, Tóthné Cserhalmi Marianntól értesültem a képzésről és hogy lehetőségem van részt venni február 3-án a Budapesti képviseleten szervezett MLM alapképzésen.
Azonnal jeleztem, hogy szívesen elmennék, hiszen tudásom felfrissítésére és új információk szerzésére mindig szívesen vállalkozom. Kíváncsisággal telve vártam a képzés napját.

Előadónkat, Tonk Emilt már hallottam előadást tartani és tudtam, hogy nem lesz ez egy elvesztegetett nap.
Nem is csalódtam. Tonk Emil egy nagyon érdekfeszítő, egyben gondolatébresztő képzést tartott nekünk úgy, hogy vicceivel, sztorijaival végig gondoskodott arról, hogy a hallgatóság figyelme egy pillanatig se lankadjon.

Sok tanáccsal látott el minket, amelyeket az "Életfás hétköznapokban" tudunk használni. Végig közvetlen hangnemben, közérthetően beszélt azokról a dolgokról, amelyeket ő fontosnak tart ahhoz, hogy munkánkat segítse és könnyebbé tegye. Nyugodtan mondhatom, hogy a képzésen résztvevő társaimmal együtt egy nagyon hasznos napon vehettünk részt.

Már a hazafelé vezető út alatt megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy mi lesz az az első dolog, amit megpróbálok beépíteni a tevékenységembe.
Köszönöm a lehetőséget és remélem, máskor is lesz rá módom, hogy ismereteimet, tudásomat ily módon is fejleszthessem.

Kecskés Elekné Ildikó
a Delfin csapat és a Gyerek klub tagja

LEGYÉL TE A LEGJOBB!

ltal

Nem győzzük hangsúlyozni a folyamatos tanulás, fejlődés fontosságát, ezért íme néhány lehetőség. Fogadjátok szeretettel üzleti partnerünk, Tonk Emil képzési ajánlatait!  Bővebb információt az adott tréningről a linkre kattintva olvashatsz.

Arra kérünk, ha részt veszel valamelyik előadáson, néhány mondatban jelezz vissza nekünk, hogy érezted magad, mi a véleményed és miért volt számodra fontos a választott téma!

Szeretettel: az Életfa Program csapata

A csapból is az folyik, hogy az elégedett ügyfél a legnagyobb kincs, hogy bánj jól a vevőiddel, és kezeld helyén a panaszokat...

Mégis gondot okoz a mindennapok gyakorlatába átültetni ezeket a hangzatos mondatokat?

Fel a fejjel! Mi eláruljuk, hogyan lépj ki a megszokottból, és hogyan alkalmazz új és hatékony módszereket ügyfeleidnél, hogy valóban elégedettek legyenek... és nem csak ők!

Ha megtalálod a vevőt, és megfelelően kommunikálod számára a hasznokat és az előnyöket, akkor az elégedettsége által úgy kötheted magunkhoz, hogy egyetlen versenytárs sem tudja tőled őt elcsábítani. Csupán az árkülönbség kedvéért a partner nem adja fel lojalitását a cégünkhöz.

Az elégedett vevő akkor sem választ mást, ha az olcsóbb. Versenytárs csak akkor jelenhet meg az üzleti kapcsolatban, ha a vevő nem elégedett, vagy ha olyan zavarok támadtak, amelyek kiküszöbölésére egyik fél sem vállalkozik.

Hogyan találod meg a VEVŐT?

Kövesd Tonk Emil - dr. Hogyan? gyakorlati tanácsait!
Alkalmazd őket akár már másnap és legyél még vonzóbb üzleti partnereid szemében!

Amikre maradéktalanul választ kapsz:

  • Miként tartható fenn a vevők elégedettsége?
  • Hogyan bővítsd okosan a vevőkörödet?
  • Mit tegyél az árakkal és hogyan képviseld azokat?
  • Hogyan alapozd meg üzleti sikereidet?
  • Hogyan tanítsd meg munkatársaidat is...

Jelentkezés: Gyere el, legyél részese Te is! Válassz az értékes programok közül!

 

EGÉSZSÉGTERV TANÁCSADÓ LETTEM!

etlIzgatottan készültem a 2017. november 08-i egészségterv tanácsadói tudáspróbára, hiszen ez egy újabb elismerést, és egyben tudás-szerzést is jelentett.

Előtte levő délután még szponzorommal, Hegyi Gyöngyivel konzultáltunk, még egyszer tanácsokat és segítséget adott nekem, amelyet ezúton is köszönök neki.

A „nagy napon” öten adtunk számot tudásunkról Hegyi Zsoltnak, aki nagyon segítőkész volt. A Delfin csapatot Englohner Bernadettel együtt képviseltük aznap. 

A tudáspróba gyakorlati részét nagy odafigyeléssel végeztük. Miután a szóbeli részén is „átverekedtük” magunkat, nagy örömmel vettük át Schmidt Ferenc Igazgató Úrtól, Hegyi Zsolttól, és Starkné Szabó Esztertől az okleveleket.

etl 1Köszönöm a segítséget és támogatást szponzoromnak, Hegyi Gyöngyinek. Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak pedig, hogy lehetővé tette ezt nekünk, és nem utolsó sorban Hegyi Zsoltnak, aki megalkotta ezt a programot!

Szeretettel
Bebesi Nóra

 

CSALÁDI NAPON JÁRTUNK!

csnj

Szponzorommal, Hegyi Gyöngyivel és Klima Erikával egy japán nagyvállalat tatabányai gyárának első családi napján jártunk szeptember 9-én. Nagy szeretettel fogadtak minket, az idő is csodaszép volt, így nagy örömmel indítottuk a napot. Már a nyitás után sokan kíváncsiak voltak ránk. Instant zöldséglevesből adtunk kóstolót a nap folyamán, kivétel nélkül mindenkinek ízlett, nagyon dicsérték.

Először még izgultam, de mikor jöttek az érdeklődök, a lámpalázam rögtön elmúlt. Elkezdtem beszélni az Életfa Programról, küldetésünkről, célunkról, és nagyon pozitívan fogadták az emberek. Rájöttem, ilyen érzés az, mikor az ember azt csinálja, amit szeret. Így a „munka” nem is munka.

Nekem ez a nap nagyon tanulságos volt, sokat tanultam szponzoromtól. Sok családot, érdeklődőt meg tudtunk érinteni, bemutattuk az Életfa Programot. Eredményes napot zártunk, hiszen az ottani családok jó része még nem hallott rólunk. Ennek ellenére érdeklődve hallgattak minket, és vásároltak terméket a helyszínen is. Nagyon sok pozitív visszajelzésben részesültünk. Hihetetlenül jól éreztem magam!

Köszönöm Schmidt Ferenc igazgató úrnak, hogy támogatott minket, és Hegyi Gyöngyinek is a sok segítséget, hasznos tanácsait, útmutatását!

Bebesi Nóra
Életvezetési Tanácsadó Delfin csapat

 

EGY ÁLOM VÁLT VALÓRA

eavv

Fogadjátok nagy szeretettel csapatom egyik vezetőjének, Lengyelné Anikának gondolatait, érzéseit, aki most először élte át a svájci nyereményutazást!

Hegyi Gyöngyi
Életfa Delfinek vezetője

Egy álom valóra vált… 

Vasárnap délután van. Pontosan három héttel ezelőtt ezekben a percekben, órákban készültem életem egyik legjobban várt utazására. Svájcba indultam. Egy álom válik valósággá, egy álom valódi részese lehetek.

Előzmények...
Egy júniusi nap délelőttjén csörgött a telefonom és a vonal végén egy nagyon kellemes ismerős hang megkérdezte tőlem, van-e programom augusztusra. Ő nem volt más, mint Nagyházi Marika, aki elmondta, hogy nyertem egy 5 napos exkluzív utazást Svájcba, részt tudok-e venni.

Az örömtől és a megilletődöttségtől elsírtam magam, természetesen igent mondtam.
Sok minden kavargott a fejemben, hiszen dédelgetett álmaim között szerepelt, hogy eljussak Svájcba, és személyesen megnézzem azt a gyárat, ahol azok a termékek készülnek, amelyek visszaadták az egészségemet és a férjem egészségét is.
Ettől kezdve szinte minden nap gondolataim között szerepelt az utazásra való felkészülés.
Mindig csodálattal olvastam azokat a beszámolókat, amelyeket azok a szerencsés nyertesek írtak, akik részt vehettek a svájci jutalomutazáson. Egyre jobban ráhangolódtam az utazásra, nézegettem a városokat az előre megadott programok helyszíneit. Vártam, nagyon vártam…

Visszatérve már, mint résztvevő milyen élményt adott számomra ez a felejthetetlen 5 nap?
Először is maga a repülőút gyönyörű volt, az időjárás a „kegyeibe fogadott” bennünket, hiszen ragyogó napsütésben érkeztünk meg Zürichbe.
Egy festői környezetbe illő hotelben, a Paxmontana Hotelben volt a szállásunk, olyan volt, mint egy kastély. Gyönyörű panoráma tárult elénk minden reggel. Az ablakunkból láthattam a Napfelkeltét és tudtam, hogy csodálatos nap áll előttünk.
eavv 1A hétfői napon került sor a Nahrin gyár látogatására. Eljött a várva várt nap, hogy végre betekinthetek a „boszorkánykonyhába”.

A gyár bejárta előtt két hatalmas havasi kürtöt megszólaltató, népviseletbe öltözött úr várt bennünket. Lenyűgöző volt hallgatni, hogy milyen gyönyörű dallamokat varázsoltak a tiszteletünkre.

Belépve a Nahrin gyár kapuján Jose Maria Garcia, a gyár export vezetője üdvözölt bennünket, és rövidesen kezdetét vette a gyárlátogatás. Előtte azért még volt egy „kis öltözködés”, hiszen a tisztaság itt első számú követelmény, így kaptunk egy szép sapkát, köpenyt és cipővédőt.

Elindultunk…
A gyárlátogatást a legfelső emeleten kezdtük.  Itt éppen a kedvenc termékem az Articsóka gyártása volt folyamatban. Megnézhettem azt a hatalmas tartályt, amelyben készült, megillatozhattam, érezhettem a menta illatát. Láthattam hogyan készülnek a kapszulás termékek, akkor éppen a Minci Plus gyártása volt folyamatban. Láttam a Nahrom fűszersó dobozba való töltését, a teljes folyamat végén pedig, hogy hogyan kerül felcímkézve a raktárba.

Folyamatosan haladtunk emeletről-emeletre, még végül a raktárban olyan szállítmányt is láthattam, ami magyarországi szállítása várt.
Egy kis történetet szeretnék felidézni, ami 2008-ban egy Országos Tatálkozón történt Tatán.
Szellemi vetélkedő alkalmával volt egy olyan kérdés, hogy milyen növény nő a Nahrin gyár tetején. Akkor hallottam, hogy varjúháj virágzik ott, és hogy a gyár ablakai ferdén vannak beszerelve, így a Nap káros sugarai nem tesznek kárt az ott készített termékekben.
Hát valójában innen indult az a vágyam, hogy eljussak a Nahin gyárba és személyesen láthassam mindezt. Láthassam, hogy hogyan készülnek a termékek.

Sikerült. Hosszú, kitartó munkával, de megvalósítottam. Most megtapasztaltam azt a tisztaságot, precizitást, jól szervezettséget, ami szükséges egy világszínvonalú termék gyártásához. Csak legfelső fokban tudok beszélni arról, amit a Nahrin gyárban láttam, így vásárlóim részére már a saját tapasztalatomat, a látottakat, az élményeimet tudom átadni.

eavv 2A nap folytatásaként Luzernben megismerkedhettünk Albinával, a programszervezőnkkel, aki egy nagyon hangulatos étterembe vitt el bennünket ebédelni. A délután folyamán városnézésen vettünk részt, sétálhattunk, gyönyörködhettünk a csodás panorámában, a szebbnél szebb házakban, üzletekben.  Kicsit elfáradva, de sok-sok élménnyel gazdagodva tértünk vissza a szállodánkba.

Másnap a „magasságokba repültünk”: a világ legmeredekebb fogaskerekű vasútja vitt fel bennünket a 2.132 méteres Pilatusra. Lélegzet elállító látvány tárult a szemünk elé. A csúcsra vezető út is olyan látvány nyújtott, hogy örökre megmarad az emlékezetemben. Az időjárás ismét tökéletes volt, ragyogó napsütésben csodálhattuk meg a távoli havas hegycsúcsokat. Ez a nap még tartogatott számomra egy olyan cselekedetet, amelyet nem gondoltam volna magamról, hogy meg tudok csinálni, legyőztem a félelmemet. Kipróbáltam a nyári tobogánt, ami hatalmas élményt adott.

eavv 3A következő napon hajókiránduláson vehettünk részt. Hajónk a Thurnersee tavon Interlakenből Oberhofenbe tartott. Szikrázó napsütésben élvezhettük a panorámát, csodálhattuk a szebbnél szebb hegycsúcsokat. Az utazás minden percét élveztem, nagyon sok fényképet készítettem. Gyönyörű szép épületeket, szállodákat láttunk az utunk során. Dél körül érkeztünk meg Oberhofenbe, ahol finom ebéd után sétálhattunk, gyönyörködhettünk a kilátásban a szebbnél szebb virágokban.

A nap zárásaként Luzernben a Stadkeller étteremben egy gálavacsora részesei lehettünk. Számomra ez a nap is felejhetetlen élményt adott.
Másnap már bizony a haza utazás napja volt, így még mindenki igyekezett néhány fotót készíteni a szállodáról és a környező hegyekről, hogy ne csak emlékezetében őrizze meg ezt a négy éjszakai pihenést nyújtó Paxmontana szállodát.

Indultunk Zürich felé közben megálltunk Rapperswilben a rózsák városában. Sétánk során megcsodálhattunk a gyönyörű rózsákat, a pompás panorámát. Sajnos túl sok idő már nem maradt a repülőgép indulásáig, így rappeslwili kirándulásunk is véget ért.
Ezzel befejeződött a svájci jutalomutazásunk is, még a Budapestre vezető repülőút volt hátra, ami egy kicsit izgalmasan alakult, mert a felszállás időpontjában zivatar volt Zürich felett.

Élményekkel gazdagodva, új barátokra találva, szerencsésen megérkeztünk Budapestre. Úgy gondolom, hogy egy nagyon precízen megszervezett programon vehettünk részt, köszönet Albinának, aki magas színvonalon kalauzolt bennünket utazásunk során.
Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy személyesen találkozhattam a Nahrin gyár tulajdonosaival, képviselőivel.

eavv 4

Köszönöm Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak, hogy megadta számomra a lehetőséget, hogy részese lehettem ennek csodálatos álomutazásnak!
Köszönöm szponzoraimnak, Hegyi Gyöngyinek és Hegyi Miklósnénak, hogy mindenben segítettek, támogattak, tanítottak!
Köszönöm férjemnek, hogy mindenben a segítségemre volt, mindig mellettem állt!

Egy olyan álom valósult meg a számomra, amelyet szeretnék újra átélni. Ezért tenni kell, bárki előtt nyitva áll a lehetőség, csak élni kell vele.
Egy álmom valóra vált…

Lengyel Ferencné
Életfa Delfinek csapata

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok