Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

FÓKUSZBAN AZ EGÉSZSÉG

maja

A 3 napos FUTÓEXPÓN VALÓ MEGJELENÉS alkalmával képviseltük az Életfa Programot, hiszen fókuszban a SPORT ÉS EGÉSZSÉG volt jelen. Egy közös együttműködés eredménye, melyben férjem Tóth Miklós segített. Igazi csapatmunka, minőségi tanácsadás, s eredményes munka jellemezte ezeket a napokat.

Köszönjük Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak a segítő támogatást!

Fogadjátok szeretettel az összefoglaló cikket, Tárnok Ágnes tollából!

2019. április második hétvégéjén kollégáimmal, Tóthné Cserhalmi Mariann és Seeler Katalin MINŐSÍTETT egészségterv tanácsadókkal képviseltük az Életfa Programot az első alkalommal megrendezésre kerülő FUTÓEXPON (helyszín: Budapest, BOK Csarnok). A rendezvényen a sport mellett a PREVENCIÓ, az EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS, valamint az ÁLLAPOTJAVÍTÁS is szerepet kapott.

Mint tudjuk, a sport, az egészség és az egészségmegőrzés szoros kapcsolatban állnak egymással. Aki rendszeresen sportol, az pozitív változásokon megy keresztül: kitartó munkával jobb lesz a közérzete, több fizikai és szellemi terhelést tud elviselni, nyugodtabb, energikusabb, odafigyel a megfelelő táplálkozásra, folyadékbevitelre és vitaminfogyasztásra is.

A kiállításra tehát olyan termékekkel és szolgáltatásokkal készültünk, amelyek hozzájárulnak az aktív sporthoz, az egészség megőrzéséhez, fenntartásához, javításához: Q-10 és Magnézium kapszula, Basico, Instant zöldségleves, Nahrofit kávé, Oxydefense, Boróka krém, Árnika és Wallwurz krém-gél, 31-es gyógynövényolaj, Eucasol spray. Mindezeken felül fontosnak tartottuk megemlíteni az EGÉSZSÉGTERV fontosságát és hatékonyságát is, mely megfelelő eszköz lehet a jövőre nézve a komolyabb megbetegedések kivédésre, a meglévő betegségek kezelésére.

Úgy gondoljuk, hogy mindenképpen pozitív, tartalmas, eredményes és jó hangulatú rendezvényen méltón képviseltük cégünket, az ÉLETFA PROGRAMOT és azt, amiben hiszünk:

„Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége. Azzá válunk, amit rendszeresen teszünk.” (Arisztotelész)

Szeretettel és üdvözlettel:
Tárnok Ágnes
Minősített egészségterv tanácsadó
Jógaoktató
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

MÓDOSULT AZ ÜZLETI SZABÁLYZAT

FOTO

Kedves Életfások!

Az Életfa Program mindig szeme előtt tartja a hiteles, szabályos működés betartásának elvét. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy minden a jogszabályokban foglaltaknak, a svájci gyártó cégek elvárásainak, feltételeinek megfeleljen.

Éppen ezért módosításokat hajtottunk végre az Üzleti Szabályzatban, és megkezdtük a Minőségirányítási rendszerünk kidolgozását.

Ezért tájékoztatunk Titeket, hogy 2019. április 1-jével új Üzleti Szabályzat lépett életbe, melyet az alábbi linkre kattintva lehet elérni és letölteni.

https://bit.ly/2HS8Qym

További jó munkát és sok sikert kívánunk!

Üdvözlettel

az Életfa Program Csapata

A JUST TERMÉKEKKEL MINDEN NAP HARMÓNIA NAP

harmonianyitó2

A fővárosi képviseletünk adott otthont az első JUST Harmónia napnak, amelyet több célból rendeztünk meg. Egyrészt, szerettem volna, ha az Életfások, törzsvásárlók, termékforgalmazók és hálózatépítők itt bővítik ismereteiket, illetve a saját JUST felhasználásukhoz egy kis motivációt kapnak. Másrészt egy jó alkalom volt arra, hogy az Életfások ismerősei, új érdeklődők kedvet kapjanak ahhoz, hogy az életükbe bevezessék a svájci termékeinket.

harmonia3A Budapesti Központi Klub helyiségét átalakítottuk a nyugalom szigetévé egy napra. Kellemes színek, illóolajok, lágy relaxáló zene és egy csésze citromfű tea várta az érdeklődőket.

Ebben a hangulatos környezetben mutattam be a JUST 61 termékéből álló termékpalettáját az érdeklődőknek. A látogatók megillatozhatták, kipróbálhatták a termékeket. Többen az arcápolási folyamatot végig is csinálták, a tisztítás és az ápolás egyaránt megtörtént. A gyógynövényes krémeket kentük, az illóolajokat megillatoztuk, a Hajápoló spray-t szétszedtük és megnéztük belülről is.

harmonia2Az volt a fantasztikus ebben a napban számomra, hogy bár igyekeztem átadni a termékekről az információkat, de ugyanakkor a résztvevőktől szenzációs terméktapasztalatokat hallottam, így én is bővítettem az ismereteimet. Imádtam őket és a hozzáállásukat ehhez a Harmónia naphoz.

Aki velünk tartott, az jól járt. Hiszen senki sem ment el üres kézzel, a tubusokban Lamelloderm krém, Körömvirágkrém, a pici üvegekben pedig a Gyógynövényes olaj várta az harmóniára vágyó érdeklődőket.

harmonia1A Harmónia nap pedig folytatódott az esti klubban, ahol Dr Dacko Natasa a gyógynövény tartalmú krémekről beszélt. Majd egy fergeteges JUST activity játékkal zártuk a szerdát. Itt is érdemes volt nagyon aktívnak és nagyon gyorsan lenni, hiszen termékajándék járt a helyes megfejtőknek.

Figyeld a jövőben, hogy hol bukkan fel ismét a JUST Harmónia nap. Mert ez még csak a kezdet.

Nagyházi Marika, JUST referens

ORSZÁGOS VÉDŐNŐI KONFERENCIA A VIZEK VÁROSÁBAN, TATÁN

nyito vedono

2003-ban diplomáztam a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Védőnői szakán. Nagy lelkesedéssel kezdtem területi védőnői munkámat szülővárosomban, Tatán. Körzetemben élő családjaim gondozása, kismama klub és apás szülésre felkészítő tanfolyam vezetése aktívvá tette mindennapjaimat. Aztán az élet elszakított a szakmámtól és könyvelőként, majd pár év múlva egészségterv tanácsadóként folytattam munkásságomat az Életfa Programban.

2019 februárjában Harcsáné Anikó kolléganőm meghívására részt vehettünk egy olyan szakmai rendezvényen, ami még nem volt Tatán.

A Pálma rendezvényház adott otthont a Cseke tó festői környezetében A nők egészsége, családok egészsége konferenciának. Nagyon boldog voltam, hogy visszatérhettem, akár csak egy hétvégére is a volt kolléganőimhez és a régi, de nem elfeledett szakmámhoz.

Gyongyi

Ezúton szeretném megköszönni azt a szeretetteljes, őszinte fogadtatást, amivel vártatok és amiben részünk lehetett, mint Életfa Csapatnak két napon át!

Anikó felkérése után Schmidt Ferenc Igazgató Úr támogatásával minőségben képviseltük Programunkat ezen a rendezvényen, ahol az országból több, mint 200 védőnő vett részt. A JNS Hungária Kft. részéről Schmidt Judit és Varga Gyula, csapatomból pedig Englóhner Bernadett és Varga Adrienn válaszolt kitartóan szünetekben a szakmai kérdésekre.
Fogadjátok szeretettel a beszámolókat a Konferenciáról!
Hegyi Gyöngyi

Detti

Először is hálás vagyok, hogy részt tudtam venni a MAVE magas színvonalú és végtelen befogadó rendezvényén, Tatán! Egy fantasztikus csapatban lehettem, minőségi háttérrel. Ez egy hatalmas lehetőség volt számomra, és egyben elismerés, hogy tudásommal és tapasztalatommal képviselhettem az Életfa Programot. A Te dicsérő szavaid mellett nagyon meglepett Varga Gyuszi elismerése, amire mindig emlékezni fogok: "Hihetetlen, hogy milyen ügyesen csinálod! Senkiben fel sem merül, hogy nem szakmabeli vagy!"

És tényleg, amit tanítasz nekem Gyöngyi, mint SZPONZOROM, amit Igazgató Úrtól kapunk, amit ez a Program nyújt, annak tényleg van gyümölcse: biztos tudással, ami tapasztalatokkal van bélelve, csak nyerni lehet, úgy, hogy másokkal nagyon jót teszel!
Hajrá Delfinek! Millió hála Gyöngyi!  
Englóhner Bernadett

kettevag

Kit ne hangolna jobb kedvre egy mosolygós gyermek arca, ki az, akit nem vesz le a lábáról egy-egy csöppség kacagása? De azt vajon tudjuk-e, mennyi törődés, mennyi munka és odaadás van ezekben a pillanatokban? És most nem a szülőkről beszélek… Hanem azokról a szakemberekről, akik szemünk fényeinek egészségét, sőt a család egészségét tartják szem előtt nap nap után a munkájukban és a magánéletükben egyaránt. Nos, ők a védőnők! Velük tölthettem el két csodás napot az Országos Védőnői Konferencián, mindezt festői környezetben, Tatán.

Judit

Hegyi Gyöngyi, Varga Adrienn, Englóhner Bernadett, Varga Gyula és jómagam képviseltük az Életfa Program csapatát az elhivatott szakemberek között. Ezernyi adattal, szakmai, a való életben is azonnal használható gyakorlati tanáccsal lettünk gazdagabbak, és természetesen mi magunk is igyekeztünk átadni mindent, amit az Életfa Program nyújtani tud a magyar családoknak és szakembereknek a Just-Nahrin termékeken keresztül. Bízom benne, hogy legközelebb is része lehetek ennek a remek kezdeményezésnek, hiszen óvni, védeni, segíteni egyszerűen jó!
Schmidt Judit

Adri2019. március 8-9-én festői szépségű környezetben, Tatán a Magyar Védőnők Egyesülete által megrendezett Nők Egészsége Családok Egészsége Konferencián képviselhettem az Életfa Programot, bemutathattuk a Nahrin és Just termékeket. Közelebb hozhattunk két szervezetet, programot egymáshoz. Mindannyian egy célt képviselünk. Megtapasztalhattam a szakmaiságot, egy más közeget, ami által újabb tapasztalatokat kaptam és új ismeretségeket köthettem.
Köszönöm szponzoromnak, Hegyi Gyöngyinek ezúton is. hogy rám gondolt, ezzel is támogatva fejlődésemet!
Varga Adrienn

Köszönet Juditnak, Adrinak, Dettinek és Gyuszinak a fáradhatatlan, minőségi munkájukét! Nagyon büszke voltam Rátok és egy élmény volt veletek ismét visszatérni a védőnők birodalmába!

Szeretettel:

Hegyi Gyöngyi
Védőnő, Egészségterv Tanácsadó
Természetgyógyász - Reflexológus
06-70/4572712

ÉPETR - A JELEN ÉS A JÖVŐ LEHETŐSÉGE!

 csoport

"Egyetlen állandó van a világon, az pedig nem más, mint a változás!"

Ha elfogadjuk a fent említett törvényszerűséget, miszerint a körülöttünk lévő világ folyamatosan változik, akkor könnyen beláthatjuk, hogy nekünk is folyamatosan fejlődnünk kell.

epetrA 2019-es évben a legfontosabb célunk, hogy növeljük az információáramlás hatékonyságát az Életfa Program Egészségterv Tanácsadói Rendszerrel kapcsolatosan! Mindezen célok elérése érdekében a 2019-es évben útjára indítottuk a Nyitott ÉPETR Konzultációs és Képzési Napot, melynek célja, hogy minél több munkatárssal megismertessük az ÉPETR Rendszerben rejlő hatalmas lehetőséget és potenciált.

2019 február első hétvégéjén megtartottuk a rendszer történetének első, Nyitott Konzultációs és Képzési Napját, rekord résztvevői létszám mellett. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ezen a napon az Életfa Program több mint 40 munkatársával ismertethettem meg  a rendszerben rejlő lehetőségeket és a program magabiztos használatát! 

Ez a nap nagyon tartalmas volt, de hogy pontosan milyen élményeket és lehetőségeket nyújtott vezetőknek és munkatársaknak egyaránt, azt inkább "mondják" vagy  inkább írják most le ŐK!

szi

"Ez a nap a maga sokszínűségével lehetőséget adott a személyre szabott képzésre, információ cserére. Rendkívül örömteli volt, hogy míg a vezetőim, vezető jelöltjeim a számukra meghirdetett képzésen tanultak, vagy épp vizsgáztak, addig én is egy konzultációs, fejlesztő megbeszélésen lehettem 2 Napsugarammal. A nap végén pedig összefésülhettük a Csapatommal a tanultakat,  az élményeket. A munka pedig most kezdődik!!!!"

Szilágyi Ildikó

"Minden új kezdeményezés magában hordja a változás, a fejlődés lehetőségét is. Számomra és Munkatársaim számára is egy olyan lehetőség az Életfa Program keretein belül, amely új ismeretek megszerzése mellett eredményesebbé teheti a munkánkat.
Egy profi egészségterv elkészítésével, illetve a hozzá kapcsolódó termékek ajánlásával (Terméktáblázat) egy kezdő munkatárs magabiztosabbá válhat, egy tapasztalt munkatárs pedig újabb motivációt kaphat. Ez egy olyan "eszköz", amely a mai kor igényeinek is megfelel. Ezen a képzési napon ebben a kérdéskörben kaptunk átfogó tájékoztatást. 

Megemlítenék még két fontos dolgot:

  1. Az előadók profi és tudatos felkészültsége.
  2. Valamint a képzés interaktív módszertana, amely mind a megértést, mind a felmerülő gyakorlati kérdések megválaszolását is lehetővé tette.

rigóNagy örömmel tölt el, hogy csapatomból már 9-en Minősített Egészségterv Tanácsadók lettek, s e képzési nap 3 új kezdő munkatárs érdeklődését is felkeltette, melynek folytatása a következő képzési nap lesz.

Ezt a képzést azoknak a Munkatársaknak illetve leendő munkatársaknak ajánlom, akik ezt az Egészségterv Tanácsadói Rendszert meg szeretnék ismerni, s e kulcs segítségével még több ajtót ki szeretnének nyitni, amely beengedi a Családok életébe a tudatos egészségmegőrzést, azaz az Életfa Programot."

Rigó Éva

"Számomra azért volt hasznos az ÉPETR Konzultációs és Képzési Nap, mert a csapatból elég sokan ott voltak így figyelemmel kísérhettem őket. Kérdéseikre azonnal tudtam reagálni és választ adni. A nagy részvételi arány azt mutatta, hogy még több emberhez el kell juttatni ezt a lehetőséget és természetesen mindig kapunk valami új információt.

gali

A csapatom részére azért volt hasznos, mert láthatták a nagy érdeklődést és ez megerősítette őket, hogy jó helyen vannak. Lendületet kaptak és alkalmazzák a rendszert. Ha még "csak" érdeklődik a munkatárs, akkor azért jó ha ott van, mert láthatja, hallhatja a többiektől milyen eredményeket lehet elérni és így ő is kedvet kap."

Gali Károlyné

"Az ÉPETR Konzultációs és Képzési Napra nem egyedül érkeztem, elkísértek csapatom vezetői is. Nagyon hasznos volt számunkra ez a nap, mert az előadó Hegyi Zsolt kitért olyan dolgokra is a délelőtt folyamán, ami eddig elkerülte a figyelmünket. Jó volt hallani részletesen pontról pontra, hogy mit, hogyan lehet gyorsabban, hatékonyabban elvégezni, és olyan tanácsokkal látott el bennünket, amit a munkánk során be tudunk építeni a hatékonyság növelése érdekében. Délután Starkné Szabó Eszter folytatta az előadást a terméktáblázat és a problémacsoportok részletes magyarázatával.

hegyine

Miért is jó nekünk még ez az új, modern eszköz?

  • Csökkenthető a passzív vásárlók száma!
  • Az új munkatársak számára a rendszer ad egy nagyfokú biztonságot!
  • A rendszerből kiesett munkatársaknak is el tudjuk készíteni a személyre szóló egészségtervet!
  • Tudjuk növelni az aktív felhasználók számát!

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a konzultációs napon!"

Hegyiné Gyöngyi

"2019. február 2-án ÉPETR Konzultációs és Képzési Napon vettem részt szponzoraimmal együtt. Hegyi Zsolt által tartott Konzultációs Napon lehetőségünk volt arra, hogy kérdéseket tegyünk fel, amelyre az előadó meg is adta a választ.

lengyel

Itt hallottunk először a bevezetendő fejlesztésekről, amelyek megkönnyítik majd a továbbiakban a munkánkat. A nap második felében Starkné Szabó Eszter részletesen ismertette a laboratóriumi eredmények jelentését. Előadásának további részében, pedig a terméktáblázat részletes ismertetését hallottuk, olyan új általam eddig nem hallott információkkal kiegészítve, amely szintén hozzájárul az eredményes tanácsadáshoz.

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a konzultáción."

Lengyel Ferencné Anika

"2019.02.02-án újra egy olyan nap volt, amikor sok újdonságot, újat tanulhattunk az ÉPETR Konzultációs és Képzési napon. Hegyi Zsolt előadása ismét ráébresztett az egész Életfa  Program nagyságára, komolyságára, nagyszerűségére és szervezettségére.
Idéznék: "Az Élet térkép nélkül egy útvesztő....., én adok hozzá neked térképet......, felmérem ingyenesen az egészséged és térképet adok a kezedbe, hogy az utadon maradhass!" Megfogott ez a mondat.

vargaa

Starkné Szabó Eszter előadásán újabb egészséggel kapcsolatos orvosi fogalmakat tehettünk tisztába. Ellátott minket Eszter jó tanácsokkal, amit mindennapi életünkbe beépíthetünk és ezzel segíthetünk másoknak is.

Köszönöm, hogy ott lehettem! Alig várom már a következő képzést!

Varga Adrienn

"Hegyi Gyöngyi tanácsára és javaslatára, február 2-án ÉPETR Konzultációs és Képzési napon vettünk részt Budapesten.

Hegyi Zsolt kezdte a napot az Egészségterv készítésével kapcsolatban. Nagy segítséget jelentett nekünk, mint okleveles Egészségterv tanácsadóknak, hogy újra, lépésenként végigvettük Zsolt segítségével a program helyes használatát. Minden egyes konzultáció alkalmával tanulunk valami újat, ezért nem árt ismételni és részt venni ezeken az előadásokon.

jobszt eros

A délután Starkné Szabó Eszter beszámolójával folytatódott. Segítséget kaptunk tőle ahhoz, hogy a teljes vérképen szereplő adatokkal tisztában legyünk. Ez nagyon hasznos információ volt számunkra, mert az Egészségterv készítésnél nem csak a rövidített változatot tudjuk ezek után elkészíteni, hanem a hosszabb, bővített változatot is.
Köszönjük szépen!"

Jobsztné Pellinger Beáta, Erős Viktória

"Azért volt hasznos ez a nap számomra, mert első kézből, a fejlesztőtől (Zsoltitól) kaptunk friss, új információkat az új fejlesztésekről, és magáról a már működő rendszerről.

Sok ötlettel, hasznos tanáccsal szolgált nekünk, hogyan is tudjuk kihasználni a program minden részét az üzletünk fejlesztésére, új vevők megtalálására, az új és régi munkatársaink motiválására. 

bebesi

Eszter is sok érdekes dolgot elmondott, megértettem a terméktáblázatban azt, hogy miért került 1-1 termék éppen ahhoz a problémacsoporthoz. A vérkép elemzés is nagyon hasznos volt, bővítette tudásunkat."

Bebesi Nóri

 

szabone

"1.Új technikát tanultunk.
2. Hasznos volt, gyakorlatias, amely céltudatos munkát kíván.
3. A munkánk eredményességét, átláthatóságát eredményezi.
4. Bő tájékoztatást kaptunk a termékek hasznosságáról, amiből sosem elég.
5. Egy termék több probléma megelőzésére is használható, melyben átfedések is fellelhetők.
Tanulságos volt, KÖSZÖNÖM!"

Szabó Béláné Rózsika

Ezúton is köszönöm a résztvevők pozitív hozzászólásait, véleményeit, tapasztalatait a Nyitott ÉPETR Képzési és Konzultációs Nappal kapcsolatosan.!

Ha szeretnéd TE is megismerni az Életfa Program Egészségterv Tanácsadói Rendszert és a vele együtt járó lehetőségek tárházát, akkor várunk szeretettel Téged és Csapatod minden munkatársát a következő Nyitott Képzési és Konzultációs Napon, 2019. augusztus 3-án Budapesten.

Ne feledd:
"A fejlődés csak olyan gondolatokkal érhető el, amelyek nagymértékben különböznek a jelenleg elfogadott gondolatoktól."
Selye János

hezso 

Üdvözlettel:

Hegyi Zsolt
ÉPETR, ÉPMSZ Projekt Vezető

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok