Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

CSALÁDI NAPON JÁRTUNK!

csnj

Szponzorommal, Hegyi Gyöngyivel és Klima Erikával egy japán nagyvállalat tatabányai gyárának első családi napján jártunk szeptember 9-én. Nagy szeretettel fogadtak minket, az idő is csodaszép volt, így nagy örömmel indítottuk a napot. Már a nyitás után sokan kíváncsiak voltak ránk. Instant zöldséglevesből adtunk kóstolót a nap folyamán, kivétel nélkül mindenkinek ízlett, nagyon dicsérték.

Először még izgultam, de mikor jöttek az érdeklődök, a lámpalázam rögtön elmúlt. Elkezdtem beszélni az Életfa Programról, küldetésünkről, célunkról, és nagyon pozitívan fogadták az emberek. Rájöttem, ilyen érzés az, mikor az ember azt csinálja, amit szeret. Így a „munka” nem is munka.

Nekem ez a nap nagyon tanulságos volt, sokat tanultam szponzoromtól. Sok családot, érdeklődőt meg tudtunk érinteni, bemutattuk az Életfa Programot. Eredményes napot zártunk, hiszen az ottani családok jó része még nem hallott rólunk. Ennek ellenére érdeklődve hallgattak minket, és vásároltak terméket a helyszínen is. Nagyon sok pozitív visszajelzésben részesültünk. Hihetetlenül jól éreztem magam!

Köszönöm Schmidt Ferenc igazgató úrnak, hogy támogatott minket, és Hegyi Gyöngyinek is a sok segítséget, hasznos tanácsait, útmutatását!

Bebesi Nóra
Életvezetési Tanácsadó Delfin csapat

 

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok