Logo

Tárlatvezetésen a Munkácsy kiállításon

Életfa, Munkácsy, tárlat, kiállítás, festmény, Ecce Homo, Krisztus, trilógiaPáratlan élményben volt részünk múlt vasárnap, akik Szilágyi Ildikó szervezésében ellátogattunk a Déri Múzeum új Munkácsy kiállítására. Családtagokkal együtt több mint húszan lehettünk. Nagy örömünkre Ildikó idős szülei is velünk voltak. A kiállítás előtt a délutáni napsütésben kép is készült kis csoportunkról.

A múzeumban ismét együtt van a trilógia: a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota. AzEcce Homo a debreceni Déri Múzeum, a Krisztus Pilátus előtt a kanadai Art Gallery of Hamilton, a Golgota pedig Pákh Imre amerikai magyar műgyűjtő tulajdona. A három képet most egy új, hang- és fénytechnikával kísért kiállításon ismerhetik meg a látogatók.

 

Miközben ülve, kényelmesen hallgatjuk a Jézus szenvedéstörténetét bemutató ismertetőt, fénycsóvák világítják meg az éppen ismertetett személyt, csoportokat. Az egész nagyon szemléletes és emlékezetes!

Az ismertető során Ildikó rájött, hogy ő a korábbi látogatásán nem ugyan ezzel a szöveggel hallotta mint most, ezért elintézte, hogy az általa már hallott prezentációval is vetítsék le nekünk kiállítást.:) Három féle ismertető létezik a képekhez: zenei, művészettörténeti és bibliai. Először a bibliait hallottuk, majd pedig a művészettörténetit. Az előbbi Jézus szenvedését, az utóbbi inkább Munkácsy életét állítja középpontba.

Az esemény végén Ildikó egy kedves gesztusként a képeket ábrázoló könyvjelzővel ajándékozott meg mindenkit! Feltöltekezve búcsúzott a csapat egyik fele, míg a csapatunk másik fele, akiknek nem volt sietős dolguk, az egyik közeli cukrászdában sütizéssel, kellemes beszélgetéssel zárták a délutánt...

munkacsy-1.jpg munkacsy-2.jpg munkacsy-3.jpg

munkacsy-4.jpg munkacsy-5.jpg

A teljes bemutató megtekintéséhez ppt file letöltése javasolt!

Mindenkinek javaslom a kiállítás megtekintését, annak is, aki már látta együtt a képeket, és annak is, aki még sosem járt a Munkácsy-teremben. Kívánom, ilyen kellemes társaságban tehesse, mint mi!

Így nagypéntek-húsvét előtt még jobban megérinthet minket Jézus értünk vállalt kereszthalála.

{phocadownload view=file|id=58|target=s}

Szeretettel:

Tarr Éva

Napsugár Csapat

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.