Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

JELES NAPOK: LUCA NAPJA DECEMBER 13.

Luca históriájaSzent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja!

Szent Luca (olaszul Santa Lucia) a keresztények által az V. század óta tisztelt szűz és vértanú.
Lucia elkísérte beteg édesanyját Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Imáik meghallgatásra leltek, édesanyja meggyógyult, az álmában megjelenő Ágota pedig felajánlotta neki a keresztséget. A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, majd mártírhalált halt hitéért. Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán, fényhozó szentként emlegetik. Hozzá imádkoztak a vakok, a szembetegségben szenvedők, de a földművesek, kézművesek, párnakészítők és varrónők is, mivel mind hegyes szerszámokkal dolgoztak.

lucabuza

Luca-napi búzaültetés

Kis tálkába búzát tettek, amit karácsony napjáig öntözgettek, s minél magasabbra hajtott ki, s minél jobban kizöldült addigra, annál bővebb termést jósoltak a következő esztendőre. Belsejébe mécsest, gyertyát volt szokás helyezni. A búza zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését hirdette, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.

Luca-tök

Főként a Dunántúlon volt szokás az ijesztő hatás kedvéért világító Luca-tök készítése, szemeket, orrot és vigyorgó szájat faragtak a kivájt sütőtökökbe, majd a házak ablakai elé tették, és azzal ijesztgették egymást.
Szokásban voltak bizonyos, keményebb tréfák is, a legények leakasztották a kertkaput, vagy szétszedték a szekeret a gazda legnagyobb bosszúságára.

Jóslások

A legnépszerűbb jóslási forma a lányok leendő férjének megjövendölése volt. A majdani férj foglalkozását mutatta meg a vízbe öntött ólom formája.
Azt is ki lehetett ilyenkor deríteni, hogy még hány évet kell várnia a lánynak a férjhezmenetelre. Egyszerűen oda kellett mennie a hajadonnak a disznóólhoz, s abba egy jó nagyot belerúgni. Ahányat röffent aztán a disznó, annyi esztendő múlva ment férjhez a lány.
E napon az első házba lépő látogató neméből az állatszaporulatra jósoltak. Ugyanis ha az első látogató férfi lett bika borjat vártak, ha nő, akkor üszőt.
Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok.
Luca kalendáriuma:Jelentős időjósló napként tartja számon a néphagyomány. Luca napjának időjárása megfelel a következő év januárjának, 14-e februárnak és így tovább karácsony napjáig, mely a decemberi hónapra mutat előrejelzést.
Másik módszer a hagymakalendárium: itt egy fej vöröshagymát vágtak tizenkét cikkre (vagy szedtek tizenkét hagyma réteget) a hónapoknak megfeleltetve, és megsózták. Amelyik hónapnak a hagyma szelete megnedvesedett, azt csapadékot hozott
Luca napján készítettek a hajadonok jóslási cédulákat, 13 férfi nevét felírták, majd minden nap a tűzbe vetettek egyet, az utolsó karácsonyra megmaradt papírdarabon szerepelő név a vőlegényé lehetett.
Más tájakon gombóctésztába tették a neveket, s az első víz tetejére úszó gombócban lévő név mutatta meg a jövendőbeli nevét.
Luca pogácsa készítésekor a kiszaggatott pogácsába egy tollat szúrtak. Akinek sütés közben a pogácsáján a toll megperzselődött, annak közeli halált jósoltak.

Dologtiltó nap

Tilos volt ilyenkor minden asszonyi tevékenység, így például a fonás és a varrás, a mosás, befőzés, kenyérsütés stb. Akit pedig Luca tilalomszegésen kapott, akár kővé is válhatott. Mivel az asszonyoknak biztosítani kellett a következő évre is a sok tojást, ezért be segítettek tyúkjaiknak, hogy jó kotlósok legyenek, ezért hasznosnak tartották, hogy az asszony sokat üljön ezen a napon.

luca napi kotyolasLuca-napi kotyolás

A termékenység bebiztosítását segítették a Luca-napi alakoskodók/kotyolók, akik házról-házra járva mondták termékenységvarázsló rigmusaikat. A kotyolásnak nevezett szokás segítette az eljövendő bő termést és a jószágok megfelelő szaporulatát.

Luca széke

lucaszeke

Luca boszorkányos jellegéhez kapcsolódik az ötszög alakú lucaszék készítése is, melyet ezen a napon kezdtek faragni. Készítéséhez kilencféle fát használtak fel, s karácsonyig kellett el készülnie. Mivel a lucaszék lassan készült, minden nap csak egy műveletet végeztek el rajta innen ered a mondás is, miszerint „Lassan készül mint a Luca széke“.

lucaszeke2

Az a rituálé azonban, amely szerint a karácsony előtti időszakban ezt a széket farigcsálgatták, ma is megszépítheti az adventi időszakot. Minden nap készítsük a karácsonyra szánt ajándékokat, - akármi legyen is az, fonott dísz, festett üveg, családi fotóalbum, kollázs az úti emlékekből, faragott karácsonyfadísz, saját munkánk által szívünket-lelkünket tesszük bele.

Luca nap tanítása

"Most a Luca nap - az év legsötétebb naptári napja - „véletlenül” pont ÚJHOLD utáni sötét időre is esik! 2015. december 13-án BAK időben visszaemlékezhetsz a korábbi tapasztalataidra és leteheted terheidet, ha felismered a tanulságokat. Közben segítsd a fényt, a célokért sokat tehetsz. Új Életet kezdhetsz, ha arra vágysz, hogy a megelégelt karmád után lelked új kört kezdjen. Nem kell mást tenned, mint légy csendben, figyelj befelé, és EMLÉKEZZ. Már mindent tudsz: csak szembe kell nézned a tudással, amelyeket a saját múltadban megismertél és önmagadban hordozol. "

Pilisszentiván, 2015. Karácsony hava 12.

Szeretettel:
Berecz Ildikó
Az Életfa Program
Honismereti és Kultúra szirmának vezetője

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok