Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

ÉLETFA ELIT KÉPZÉS

2019ELIT

Szeretettel invitálunk téged a soron következő képzésünkre, amit a budapesti képviseleten tartunk!

Ezt a képzést azok számára ajánljuk, akik szeretnék fejleszteni saját magukat és csapattagjaikat.
Amennyiben szeretnél több jövedelemre szert tenni, és szeretnéd a munkatársaidat is hozzásegíteni, akkor itt a helyed. Aki már elvégezte az Életfa MLM Alapokat, e képzés segítségével tud előrelépni, és haladni afelé, hogy a jövőben már a Vezetői Találkozó résztvevője legyen.

12654373 1038771382856418 8999682214316717417 nElőadónk - akit csak Dr. Hogyan-ként emlegetnek, hiszen nem csak azt tanítja, hogy mit kell csinálni, hanem azt is, hogy hogyan - Tonk Emil, Magyarország egyik legkeresettebb üzleti trénere. 2010-től dolgozik együtt Programunkkal, ugyanebben az évben választották a világ legjobb előadói közé. MLM szakember, a Magyar Marketing Szövetség alapítója és ügyvezető alelnöke, az Üzleti Akadémia vezetője.

ÉLETFA ELIT KÉPZÉS - Tonk Emillel 2019. március 2. szombat.

A képzés időtartama: 10h-15h –ig, 5 óra
Helyszín: Budapest, VI. kerület, Benczúr utca 45. II. emelet.
Jelentkezési határidő: február 22.
A részvétel kritériuma: Életfa MLM Alapok elvégzése, és 3%-os szint elérése.
A képzés díja: 2000 Ft/fő, melyet a jelentkezéssel egy időben kérünk a JNS Hungária Kft. bankszámla számára átutalni.

Várunk szeretettel!
***************************************************************
Jelentkezni a www.eletfaprogram.hu oldalon az oldalra történő belépést követően az Irodám/Képzések/ Életfa Elit képzés menüpontban lehet, online jelentkezési felületen.

Képzésekkel kapcsolatban a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, és a
+36-70/708-4442 számon várjuk kérdéseiteket!
Az Életfa Program csapata

ÉLETFA PROGRAM - KÉPZÉSI AJÁNLÓ

epka

Kedves Életfás!

epka 1Szeretettel invitállak téged a soron következő képzéseinkre, amit a budapesti képviseleten tartunk, 2018. december 1-én, 10:00- 15:00h-ig. (Budapest VI. kerület, Benczúr u. 45.)
Előadónk, akit csak Dr. Hogyan-ként emlegetnek - hiszen nem csak azt tanítja, hogy mit kell csinálni, hanem azt is, hogy hogyan - Tonk Emil, Magyarország egyik legkeresettebb üzleti trénere. 2010-től dolgozik együtt Programunkkal, ugyanebben az évben választották a világ legjobb előadói közé.
Miről is lesz szó ezen a napon?
A hálózatépítés logikájáról, a személyes fogyasztás lényegéről, a forgalom fontosságáról és kialakításáról, a vevőkörről, a vállalkozás indításának lépéseiről, hogyan készüljünk a „nem” –ekre? A kifogások, ellenvetése természete és kezelése, valamint, hogy honnan tanulj és miből?

Ezen a napon kerül megrendezésre az ÉPETR Konzultációs és Képzési Nap, és az Élet(FA)mód Klub Konzultáció és interaktív workshop is!

epka 22018. december 1. 9:00 - 10:00 h-ig, ÉPETR TUDÁSPRÓBA Hegyi Zsolttal

2018. december 1. 10:00 -12:00 h-ig ÉPETR KONZULTÁCIÓ
A 4 alkalommal megtartandó konzultációs és képzési programba azon munkatársak jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek az Életfa Program Egészségterv Tanácsadói címmel és szeretnék megismerni az Egészségterv Tanácsadói Rendszerben rejlő, eddig még kihasználatlan, a piacon teljesen egyedülálló és versenyképes lehetőséget.

Előadó: Hegyi Zsolt projektvezető aki, 15 éve tagja az Életfa Program Csapatának. 5 éven keresztül rendszerépítőként tevékenykedett, majd 2008-tól az Életfa Program pénzügyi szaktanácsadója,  2014-ben pedig az Életfa Program Egészségterv Tanácsadói Rendszer fejlesztési projektvezetője lett. 2016-tól az Életfa Program Menedzser Szoftver fejlesztése is a felügyelete alá került. Munkája során nap mint nap azon dolgozik, hogy az Életfa Program vezetőivel, kollégáival együtt az általunk fejlesztett rendszerek segítsék és támogassák tanácsadóin, vezetőink mindennapi munkáját, növelve ezzel az eredményességet és a hatékonyságot „Célom továbbá, hogy az Életfa Program Egészségterv Tanácsadói Rendszer és az Életfa Program Menedzser Szoftver gyakorlati használatát, fontosságát megértessem és megtanítsam minden munkatársának.”

Párhuzamosan zajlik:

Időpont: 2018. december 1. 10:00 - 12:00 h-ig ÉLET(FA)MÓD KLUB konzultáció.
Téma
Szeretnél jobb lenni, többet tudni, fejlődni, gazdagodni?
Szeretnéd a Nahrin termékeket magas minőségben képviselni? 
Akarod mélyíteni a már megszerzett tudásodat? 
Hogyan segítheti munkádat az Élet(FA)mód Klub? 
Ilyen és hasonló témáink lesznek, de Te se hagyd otthon kérdéseidet! 
Szeretettel várunk interaktív workshopunkra, amire bárki jöhet.

epka 3Előadó: Starkné Szabó Eszter vezető dietetikus, aki 9 éve Életfa Program tag, 3 éve az Élet(FA)mód Klub vezető dietetikusa, a „Receptek az egészségért” című könyv szerzője. Legfontosabb feladatának tekinti a prevenció támogatását, segítségével kerül kidolgozásra az Életfa Program éves egészségfejlesztő tematikája és aktív részese az év közben zajló szakmai munkának. Vezetése alatt az Élet(FA)mód klub létszáma megsokszorozódott. Írásaival, előadásaival és tanácsadó munkájával igyekszik segítséget nyújtani mindazoknak, akik egészségesebbé, harmonikusabbá, boldogabbá szeretnék tenni saját és családjuk életét.

Időpont: 2018. december 1. 12:00 - 15:00 h-ig
ÉPETR képzés részeként: terméktáblázat képzés interaktív előadás, betegségek/kockázatok ismertetése, segítség a termékajánláshoz. Bárki jöhet, az is aki még nem rendelkezik tanúsítvánnyal.

Gyere, tarts velünk ezen a napon, várjuk jelentkezésed november 23-ig!

Jelentkezni a www.eletfaprogram.hu oldalon, az oldalra történő belépést követően az Irodám/Képzések menüpontban lehet, online jelentkezési felületen.
Képzésekkel kapcsolatban a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, és a +36-70/708-4442 számon várjuk kérdéseiteket!

Szeretettel: az Életfa Program csapata

Az első Próbatétel

aepRégen, még fiatalabb koromban úgy gondoltam, hogy kikerülök az iskolapadból és soha, de soha többet nem fogok tanulni! Mindig az élettapasztalatok alakítják az elképzeléseinket és fordítva. Ma már tudom, hogy a tanulás folyamata az iskolaévek lezárásával nem áll meg, igazából csak elkezdődik, élesedik a helyzet.

Amikor tudatosodik ez bennünk, megpróbáljuk megtalálni a számunkra legmegfelelőbb „tanulnivalót”, ahol kipróbálhatjuk magunkat, ahol örömöt szerez a munka.
Kiváltságosnak érzem magam. Én megtehetem ezt. Azt csinálhatom, amiben örömömet lelem. Sajnos nem mindenkinek adatik ez meg. Viszont segíthetünk nekik! Mi, akik már megtehetjük -, megadhatjuk nekik a lehetőséget egy szuper csapattal együtt dolgozni.

Egy ilyen lehetőséget ragadtam én is meg, és vittem el két ismerősömet, hogy megnyissuk együtt a lehetőségek kapuját. Mindenkinek más a célja, de minket a célok kötnek össze. Ez a nap volt számunkra: 2018.08.04. szombat.

aep 1Nekem az első Próbatétel! Nem mindegy, hogy tudok magam valamit, vagy azt az információt át is tudom adni, ami a tudáspróbához kell. Igazából, ők voltak Hegyi Zsoltnál Tudáspróbán, hogy Egészségterv Tanácsadók lehessenek, de én is izgultam, én is ott voltam és nekem ez volt az első Próbatétel, ahol saját magamat mérethettem meg.

Az ÉPETR Tudáspróbája után mind a hárman oktatáson vettünk részt, ők Tonk Emil MLM Alapképzésén, én Hegyi Zsolt ÉPETR továbbképzésén bővíthettük tudásunkat és kaphattunk kérdéseinkre válaszokat. A képzések szüneteiben találkozhattunk és élményeinket mesélhettük el. Ez stabilitást adott a napnak, mert érezték, folyamatosan figyelek/figyelünk rájuk, nem hagyjuk őket magukra.
aep 2Pozitív élményekkel lettünk mind a hárman gazdagabbak. A haza úton már terveinket szőttük. :)
Köszönjük Hegyi Zsoltnak, Starkné Szabó Eszternek, Tonk Emilnek, Gálné Tóth Anitának és Szponzoromnak, Hegyi Gyöngyinek, hogy mellettünk állnak és segítenek bennünket!

Remélem, nemsokára újra találkozunk! :-)

Tata, 2018.08.13.

Üdvözlettel
Varga Adrienn
Egészségterv Tanácsadó

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok