Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

A 25 ÉVES NAHRIN HUNGÁRIA NAGY KIHÍVÁSA!

20180609

Már több mint 9 éve, hogy minden rendezvényünkön találkozhattok velünk, Gyermek Teamesekkel a vidám, színes kreatív szigetünkön. Nem lesz ez másképpen június 16.-án sem, amikor is jubileumi évünk legnagyobb rendezvényére várunk benneteket Szikszón!

20180609 1Fergeteges családi napnak nézünk elébe, ahol a szülők és ti gyerekek is találhattok magatoknak megfelelő programot. Már a helyszín is kiváló, hiszen egy egész uszodát birtokolhatunk egy napig, szaunázási, sportolási lehetőséget, igazi beach hangulatot teremtenek szervezőink. Amíg anyu, apu, a nagyiék főznek vagy a csapatversenyen vesznek részt, addig a gyerekek együtt szórakozhatnak, alkothatnak velünk.

Tehát, Gyerek Klub tagjainkat várjuk a Kreatív szigeten, ahol megpihenhetnek a trambulinozás vagy az ugráló várban való csúszdázás után, hűtő mágnest, kisrepülőt, ajtódíszt készíthetnek – amit haza is vihetnek.

20180609 2Vállalkozó kedvű barátaink kosarat fonhatnak, megtanulhatják az agyagedény készítés fortélyait. Az uszodában Spongyabob várja az úszni vágyókat, de csobbanhattok a kinti medencében is.

Tehát a fürdőruhát, törölközőt, papucsot semmiképpen ne hagyjátok otthon!

A jó időt megrendeltük:), a többi, hogy jól érezzük magunkat, csak rajtunk-rajtatok múlik!
Már nagyon várunk Benneteket!

Online jelentkezés:
http://www.eletfaprogram.hu/index.php/joomla-pages-iii/categories-list/2-uncategorised/2538-jelentkezes

Gyermek Team

Gyerek Klub nélkül nincs Életfa Konferencia

konf gyk

Most is ott voltunk, sportosan, vidáman, tartalmasan telt a szombatunk.
Májusra, a májusi ünnepekre készítettünk ajándékokat.
Egyeztettük a nyári találkozók időpontjait: a 25éves Nahrin Hungária Jubileumi Találkozónk június 16.-án Szikszón, és a IX. Gyerek Táborok július 15-20-ig Beregdarócon és Szilvásváradon. Ha még nem jelentkeztél, tedd meg minél hamarabb!

Szeretettel várunk minden Gyerekklubost!

Vargáné Marika

NYÁRI TÁBOROK GYEREKEKNEK

gytabor2018

Az Életfa Gyerek Klub az a hely, ami minden „kishaver” előtt nyitva áll! Üdvözlünk a vidámság szigetén! Barátokat keresel, netán felejthetetlen élményeket? Legyen szó egészségről, játékról, tanulásról, sportról, vagy csak egy-két nyugis napról egy jó bandával, gyere, várunk!

Az Életfa Gyerek Táborokban természetesen mindezt a gyerekek érdeklődésének megfelelően, játékosan, ám folyton tanulva, aktívan tesszük. A tábori élet mindennapjaiba beépítjük az Életfa Program, az egészséges életmód, a Just és Nahrin termékek megismertetését, rendszeres használatukat.

A legfontosabb azonban, hogy élményekben gazdag napokat töltsünk együtt, a kalandok és a tábori élet során növekedhessen a gyerekek önbizalma, gyarapodjon a tudásuk, és persze mulassunk jól minden percben!

A táborok szervezése során fontos szempont, hogy a körülmények otthonosak és biztonságosak legyenek, ezért választottuk ismét két jól bevált helyszínünket idén is, a Beregdaróci Hét Csillag Üdülőt és a Szilvásváradot táborunk helyszínéül.

IX. BEREGDARÓCI GYEREK TÁBOR (7 éves kortól)

A tábor időtartama: 2018. július 15 – 2018. július 20.
(6 nap, 5 éjszaka) Vasárnap délutáni érkezéssel és péntek, ebédet követő távozással

Helye: Hét Csillag Üdülő és Konferenciaközpont, Beregdaróc.

Teljes ellátást, folyamatos felügyeletet biztosítunk a tábor időtartamára:

Részvételi díj: 30.000,- Ft/fő

A tábor részvételi díja nem tartalmazza a tábor helyszínére történő utazás megszervezését és az utazás költségeit!

A jelentkezés feltétele az érvényes Gyerek Klub tagság!

Jelentkezési és előleg befizetési határidő 2018. május 10. 

Előleg összege 15.000,- Ft/fő.

A tábor díjának végleges befizetési határideje 2018. június 15.

gytabor sz

IX. SZILVÁSVÁRADI KALANDTÁBOR (13 éves kortól)

A tábor időtartama: 2018. július 15 – 2018. július 20.
(6 nap, 5 éjszaka) Vasárnap délutáni érkezéssel és péntek, ebédet követő távozással

Helye: Szilvásvárad

Teljes ellátást, folyamatos felügyeletet biztosítunk a tábor időtartamára:

Részvételi díj: 30.000,- Ft/fő

A tábor részvételi díja nem tartalmazza a tábor helyszínére történő utazás megszervezését és az utazás költségeit!

A jelentkezés feltétele az érvényes Gyerek Klub tagság!

Jelentkezési és előleg befizetési határidő 2018. március 15. 

Előleg összege 15.000,- Ft/fő.

A tábor díjának végleges befizetési határideje 2018. május 15.

Megéri időben elkezdeni a nyári program szervezését, mert a táborok fix, maximális létszámmal üzemelnek, tehát a létszám betelte után további jelentkezéseket nem tudunk fogadni!

Amennyiben nem szeretnél kimaradni ezekből a fergeteges élményekből, kattints a jelentkezési lapért az Életfa Program honlapjára: http://www.eletfaprogram.hu/index.php/component/jdownloads/send/7-eletfa-gyerek-tabor/2560-gyerek-tabor-jelentkezesi-lap-2018

Részletes információt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen kaphattok.

Mi, és akik már évek óta velünk táboroznak, biztosan ott leszünk!

Várunk téged is!

Életfa Gyermek Team

Tavaszi Gyerekmozgás a CEU-ban! Hogy legyen elég energiánk!

gykceu

Tavasz van! Végre itt a jó idő, így a sportpályán várjuk a mozogni, sportolni vágyó gyerek klubosokat április 21- én szombaton délelőtt, a CEU Konferencia Központban. Igen, közeledik az Életfa Konferenciánk időpontja, ahonnét nem hiányozhatnak a gyerekeink sem!

Szórakoztató ügyességi játékokkal, vetélkedőkkel, mozgásprogramokkal várják a kicsiket és nagyokat az Életfa Mozgás Team tagjai: Mester Bálint (többszörös tereptriatlon és -duatlon országos bajnok) és Szabó Tamás (a Mozgás Team vezetője, testnevelő tanár). Amit ne hagyjatok otthon: váltócipő (sportcipő), kényelmes ruha, ivókulacs, a mozgás iránti érdeklődés és a jókedv!

Ebéd után a már jól ismert kreatív kuckónkban Anyák napjára készíthetünk különleges ajándékokat. Biztos, hogy örülni fog a meglepetésnek Anya, Nagymama.

Boszorkánykonyhánkban a „Receptek az egészségért” című könyvünkből ügyeskedünk, tesztelünk egy receptet.

Hangolódunk a 25éves Nahrin Hungária Jubileumi találkozóra, ahol természetesen a Gyerek Klub is jelen lesz.

Készülünk, tervezgetjük az immár 9.! Életfa Gyerek Tábor részleteit.

Most is nyitva lesz az IFI kaszinó, ahol egy pohár Nahrofit vanília vagy egy Izo tea mellett pihenhetünk kicsit, megbeszélve az „ifjúság” fontos dolgait.

Szeretettel várunk Téged is!

Gyermek Team

 

A 2018-as év első Gyerekprogramja

2018gyp

Köszönöm azt a csodás napot, amit a Gyerek Klub tagjaival tölthettem a 2018-as év első Életfa konferenciáján.

Izgalommal készültem, hiszen ez volt az első alkalom, amikor kirándulni vittük a gyerekeket. Köszönöm ezt a remek ötletet, mert ez mindnyájunknak új kihívást jelentett. A gyerekeknek is, mert figyelniük, segíteniük kellett egymást a Hősök terén és a Vajdahunyad vár udvarán tett séta alatt is. Nem beszélve a sok látnivalóról, amelyek néhányuknak most adatott meg először.

2018gyp 1

Visszatérve a CEU Konferenciaközpontba már várt minket az ebéd. Szerintem most több szendvics fogyott, mint máskor, köszönhetően a friss levegőnek is.

Ebéd után gipszből kiöntött álarcokat díszítettünk sok- sok színű akryl festékkel és mindennel, ami csillog! A maszkokért Vargáné Marikát és az Őt segítőket illeti köszönet. Amikor a hangulat már kezdett tetőfokára hágni, akkor divatbemutatón vettünk részt. Azokat a ruhákat mutatták be a gyerekek, amelyekben jól érzik magukat, vagy valamiért különlegesek tulajdonosaik számára. A konferencia végéhez közeledve vidám hangulatban vonultunk fel a színpadra, ahol a felnőttekkel együtt hallgattuk meg Mirella meséit.

Köszönöm a szülőknek, amiért ismét megbíztak bennünk és elhozták gyermekeiket a klubba. A köszönöm megilleti Schmidt Ferenc igazgató urat is, aki rendszeresen biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a gyerekek nyugodtan, biztonságban és élményekkel gazdagodva tölthessék el azt az időt, amíg a szüleik a konferencián vannak. Köszönöm Vargáné Marikának és Gálné Tóth Anitának a segítségét, amelyet az egész nap folyamán mindnyájan tapasztalhattunk.

Kecskés Elekné Ildikó
A tatai Delfin csapat és a Gyermek Team tagja
0670/770-4622

Ha lemaradtatok erről a tartalmas és kellemes napról, itt megnézhetitek a legjobb pillanatokat: http://www.eletfaprogram.hu/index.php/mediaanyagok/foto/lxxix-konferencia-gyerekklub

 

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok