Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

JÁTÉK, MÓKA, NEVETÉS A III. BEREGDARÓCI ÉLETFA GYEREK TÁBORBAN - 2. oldal

Tartalomjegyzék

Ezen a napon látogatott el hozzánk a Tóth család, hogy maguk győződjenek meg a tábori életről. Ez olyan jól sikerült, hogy a fiúk már maradni akartak. Jövőre ők már biztos táborlakók lesznek. Hoztak nekünk finom rágcsálnivalókat, amit a gyerekek nevében köszönünk szépen! Fel is kértük Ildikót és Dr. Lisztig Marika doktornőt a rajzok értékelésére-zsűrizésére. Igen nehéz dolguk volt, mert minden rajz egy igazi mestermunka volt. Ha nehezen is, de megszületett a végeredmény, az első második harmadik helyezés, egyébként mindenki kapott ajándékot.

Nagyon sokat voltunk a szabadban, hisz az idő nekünk kedvezett, ki is használtuk. Meglátogattunk egy farmot, ahol a gyerekek ismerkedtek a háziállatokkal, de mégis a legnagyobb élmény a traktor vezetése és a lovagolás volt.

A napocska biztos tudta, hogy mi táborozunk, mert ezer ágról sütött, szórta ránk ragyogó sugarát. Ezt kihasználva úszóversenyt rendeztünk, akinek nem volt kedve úszni az asztaliteniszben vett részt, vagy éppen görkorcsolyázni tanult.

Mindenki azt csinált, amihez kedve volt, itt semmi nem volt kötelező, biztos ezért is érezték a gyerekek olyan jól magukat. A forró délutánokat hideg görögdinnyével hűsítettük, amit a szálloda vezetőitől - Irénkétől és Nellikétől - kaptunk. KÖSZÖNJÜK!

Esténként a hűvösben néptáncot tanultunk, nehézkesen indult, de a végén már egész jól ment. Szorgalmasan gyakoroltunk, így a siker sem maradt el.

Az utolsó estét hatalmas tábortűzzel zártuk, ahol közösen énekeltünk, eszembe jutott a régi úttörőtáborok hangulata, ezt próbáltuk felidézni a közös Életfa dalok éneklésével. A tábortüzet követte a bátorságpróba, amit a gyerekek nagyon vártak. Igazán bátornak kellett lenni ahhoz, hogy a sötétben különböző helyekre elrejtett 40-db labdát összegyűjtsék.

A legbátrabb és legügyesebb Balogh Réka volt, aki 11-db labdát gyűjtött be. Őt Nahrin termékkel jutalmaztuk. Későre járt, így mindenki fáradtan tért nyugovóra. Hosszú, fárasztó, de élményekben gazdag nap volt mögöttünk.

Az utolsó tábori napra ébredtünk, bizonyították ezt a kiürült Narosan vitaminos üvegek is. Utoljára vontuk fel a Gyerek Tábor zászlaját, az Életfa Himnuszt már mindenki kívülről tudta. A Chi-kung gyakorlatok gyönyörűen egyszerre mentek. Már ezért megérte, hogy együtt töltöttünk egy hetet. Ez az igazi csapat munka!
Volt még lehetőség ajándékkészítésre, egy röpke csobbanásra a medencében, és ebéd előtt az értékelésre. Itt mindenki elmondta, hogy érezte magát, mi volt a legnagyobb élménye és hogy jövőre részt akar-e venni a IV. Életfa Gyerek Táborban.

Jó volt hallgatni a gyerekeket, összegezni a véleményüket, hogy jövőre újra együtt töltjük július utolsó hetét a Gyerek Táborban. Utolsó ebédünket megkoronázta az a hatalmas torta, amit Schmidt Ferenc Igazgató Úrtól kaptunk. Ez a torta olyan hatalmas volt, hogy jutott belőle bőven mindenkinek, a tábor szervezőinek, a konyhás néniknek, akik minden nap gondoskodtak a finom ételeinkről.

Szomorú, de elérkeztünk a zászlólevonáshoz, utoljára szólt a Záródal és a 2012-es Gyerekdal, amit Oláh Kittivel közösen énekelhettünk, mivel ő nyerte a meghirdetett dalversenyt, az ő jutalma – többek között – az 5 napos Gyerek Tábor volt.

Elérkezett az idő, hogy tábort kellett bontani, csomagolni, a gyerekek óvatosan csomagolták a féltve őrzött kincseiket, ajándékokat, amit készítettek.
A III. Életfa Gyerek Tábor igazi nagycsaláddá kovácsolta a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.

Én hálásan köszönöm Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak, hogy megálmodta a Gyerek Klubbot és a Gyerek Tábort, itt a gyerekek nagyon hasznosan töltötték el az egy hetet, és magas minőségben fejlődhettek, kikapcsolódhattak!

Büszke vagyok a Hét Csillag Üdülő vezetőire, hogy csatlakoztak az Életfa Programunkhoz és Életfa szállodává váltak, ahol a gyerekek táboroztatása nagyon ideális hely. Köszönjük a minőségi helyet és ellátást, amit biztosítottak nekünk!

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok