Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

5 éves születésnapját ünnepli az Életfa Program Gyerek Klubja

jns.konf.33.bp-822-140215 web

Rendezvényünk Budapesten, a Sárkánycenter Kölyökparkban kerül megrendezésre 2014. május 31-én, szombaton. Miért pont ez lett a helyszíne a találkozónknak?

A Delfin Csapat tagjaként, termékeink nagy kedvelőjeként ismertem meg Véghné Dr. Fekete Évát, akivel egy órás beszélgetés után rögtön kiderült, hogy van közös jövője kapcsolatunknak, hiszen több ponton találkozott értékrendünk és életfilozófiánk. Évát nagy szeretettel kértem, írjon pár mondatot önmagáról és a Kölyökpark létrejöttének történetéről.

SZENVEDÉLYEM A KÖLYÖKPARK

Közgazdász vagyok, 20 éve könyvvizsgáló és adótanácsadó, a szenvedélyem pedig a Kölyökpark.

Tulajdonképpen a véletlenen múlt, hogy 1998-ban létrehoztuk Magyarország első játszóházát, a Kölyökparkot. Férjem spanyolországi külszolgálata során az akkor iskolakezdő kislányunk sok meghívást kapott az osztálytársaitól, barátnőitől barcelonai játszóházakba. Hazatérésünk után Alexandra csalódottan konstatálta, hogy Budapesten nincsenek ilyen fedett játszóterek, gyerek-dühöngők.  Így aztán néhány barátunkkal felépítettük az első Kölyökparkot, ami egy hatalmas cirkuszi sátorban működött. Fergeteges sikere volt az újdonságnak. Ma már egy Kölyökpark hálózatot tartunk fenn Budapesten és több vidéki városban.

Folyamatosan törekszem arra, hogy növeljük a hozzáadott értéket, bővítsük szolgáltatásaink körét és színvonalát. A sok és intenzív mozgásra épülő játszóházainkban markánsan jelenik meg a mozgásfejlesztés, s bár a játékeszköz-rendszereket eleve tudatosan erre a célra tervezték és építették a szakemberek, újabb és újabb, élenjáró külföldi szakcégek fejlesztő játékait telepítjük a Kölyökparkokba. Fejlesztőpedagógusok és terapeuták várják az anyukákat és a kicsiket konzultációra kétszer egy héten a Mammutban levő üzletünkben.

Egy másik fontos célkitűzésem, hogy a hozzánk látogató gyermekekben fejlesszük a környezettudatosságot. Ezt a célt szolgálja az az akciónk, amely a Kölyökparkban leadott használt elemekért cserében ingyen játéklehetőséget biztosít a gyerekeknek.

Csúcsidőn kívül kedvezményesen, sőt egyes esetekben ingyen játszhatnak nálunk a szellemi és testi fogyatékos gyerekek – előzetes bejelentkezés esetén.

Úgy gondolom, hogy a Kölyökparkok olyan szolgáltatást nyújtanak, ami hozzájárulhat a gyermekek egészséges fizikai és szellemi fejlődéséhez, szocializációjához.

Otthon érezhetjük magunkat Éva gondolatai, érzései és szavai után. A Sárkánycenter Kölyökparkjában megelevenedik szombaton az Életfa Program is, a büfében vásárolhatsz Iso-teát, Ice-teát és Nahrofit vaníliát. A színpadon ismert Gyerek Klubos csemeték műsorát láthatjuk, és lesz sok játék és kacagás.

Ünnepeljünk együtt gyerekeinkkel - legyünk mi is gyerekek ezen a szép napon!

Szeretettel:

Hegyi Gyöngyi

Életvezetési Tanácsadó

70/4572712

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok