Menu

just logo uj     nahrinlogo       

A+ A A-

„Ahová jó tartozni” … ezt most igazán éreztük!

mkkeukÜnneplőbe öltözött nem csak az Életfa Program Központi Székháza Miskolcon, hanem az Életfa Klub vendégei is ünneplőbe öltöztették a lelküket. Talán ezzel a gondolattal tudnám igazán szemléltetni, hogy milyen hangulata volt az elmúlt nap délutánján a klubunkban. Igazi kortalan klubdélután volt, kicsik és nagyok, bizony egyaránt megtalálták a nekik tetsző dolgot az ünnepi programban.

Több értékes gondolattal és érzéssel gazdagodtunk…ami, bizony kimaradt volna, ha nem vagyunk jelen egymás idejében és életében. Azáltal, hogy akik eljöttek, talán a legdrágább dolgot ajándékozták egymásnak az idejüket.

Az első ünnepi gondolatok nyomán Schmidt Ferenc igazgató Úr, az Életfa Program vezetője szólt hozzánk és meggyújtottuk az utolsó adventi gyertyát. A 4 darab adventi gyertya jelentése: a hit, a remény, a szeretet és az öröm. Igazgató Úr gondolataiban nekem ezek mind benne voltak. Majd közösen elénekeltük a „Menyből az angyal” népszerű karácsonyi éneket. Ezt követően számomra nyílt lehetőség pár mondat erejéig egy képes vidám összefoglalóban visszaemlékezni a 2015-évben történt klubeseményekre. Igazán felemelő élmény volt látni a sok mosolyt és nevetést a képek nézegetése során. Dr. Harsányi Edit doktornő a „víz” érdekes hatásairól. Igazán humoros és elgondolkodtató volt. J A megszólalók sorában Holndonnerné Zátonyi Katalintól hallottunk egy szép éneket és megosztotta velünk családi karácsonyi pillanataikból néhány életképet. Igazán értékes és felemelő érzés volt hallgatni.

mkkeuk1Majd a klubdélután egy lényeges része következett, hiszen Ágoston Tamás Életfa Nahrin Séfünk, már előző nap elkezdte az ünnepi klub hidegtál előkészületeit. A végeredmény pedig igazán szemet-szájat nyitva hagyott, hiszen igazi gasztronómiai íz-gazdaságban volt részünk. A hidegtál elkészítéséhez kizárólag Nahrin só pótló fűszereket használt Tamás. Ilyen volt a Stefánia fasírtot ízesítő Nahrin fokhagyma, Nahrom és Tengeri Algás Só fűszerkeverék. A kis ünnepségünk másik kedves pillanata volt, hogy a klubtagjaink saját készítésű süteményekkel és édességekkel készültek nekünk. Ez volt a „Szeretetvendégség” a szó teljes jelentésében. mkkeuk4Nehéz lenne felsorolni, hogy miket kóstoltam meg, de az biztos, hogy a cukormentes tiramisun át, a mákos maffinon keresztül, a mézeskalács süteményekig szinte minden megjelent. A klubban lévő gyerekek pedig díszítették is a mézeskalácsokat. J

Majd a kulináris élvezetek után és közben folytatódott az ünnepi gondolatok megosztása. Varga Ferenc, Kramcsák Mónika, Putnóczkiné Ragó Zita, Hegyi Gyöngyi, Balázsné Dr. Burkus Gabriella, Szabó Orsolya, Szilágyi Ildikó és Tótné Menczel Mariann értékes és lélekemelő gondolataival gazdagodtunk… igazi karácsonyi hangulat kerekedet a Miskolci Életfa Klub falai között. Hihetetlen, de 32 fő volt együtt és éreztük azt a pozitív érzést ami összetart minket. Hiszen a klubunk másik jelmondata: „A közösség, ami befogad”

Szeretném megosztani azt a gondolatot, melyet nemrég olvastam:

„A társadalom zöme számára a karácsony az a három nap az évben, amikor megpróbálnak úgy tenni, mintha szeretnék egymást. Én viszont úgy gondolom, hogy ha május ötödikén vagy február másodikán, vagy akár ma reggel két ember szívből, tisztelettel és szerelemmel tud egymáshoz érni, amikor kinyitják a szemüket - az azt jelenti, karácsony van.” Dr. Csernus Imre

Úgy érzem, hogy itt Miskolcon az Életfa Klubjában megvalósítjuk azt, hogy minden klubnapon egy kis karácsony megelevenedik, mikor összejövünk.

Kedves Klubtagjaink és Vendégeink őszintén tiszta szívből köszönöm, hogy aktív részesei voltatok, a Központi Életfa Klub fejlődésének és eredményességének kedves városunkban, Miskolcon. Köszönöm a bizalmat és azt az időt, amit a klubdélutánok alkalmával együtt tölthettünk. Tovább új és érdekes programokkal várlak Benneteket 2016-ban is.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánok!

Szeretettel:
Varga Gyula hálózati vezető és a JNS Hungária Kft. munkatársai 

mkkeuk2mkkeuk3mkkeuk6mkkeuk5mkkeuk10mkkeuk7mkkeuk12mkkeuk11mkkeuk14mkkeuk13mkkeuk8mkkeuk9