Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

emk jelentkezes

A+ A A-

CHIA: AZ AZTÉK- ÉS A GALAMB ZSÁLYA

chia

A chia szó, azték chian - szóból származtatható, jelentése olajos, de használták, mint az erő megnevezését is.
A chia növény az életet szimbolizálta az aztékok és a maják számára. Egyik fő élelmiszerük volt a kukorica és a babfélék mellett, még az amarántot is megelőzte. Ugyanakkor gyógyítottak is vele: magkásáját borogatásként fertőzésekre alkalmazták, a magot a szemek gyógyítására, tisztítására is használták, a szembe rakva (?), serkenti a könnytermelést, közben a fertőzést, gyulladást is csökkenti. Fertőtlenítő és lázcsillapító hatását is alkalmazták. Része volt a vallási szertartásoknak is.

Az aztékok hittek abban, hogy a chia misztikus és természetfeletti képességeket ad.

A tizenhatodik századi Mendoza-kódex1 írja, hogy az aztékok már termesztettek zsályát a Kolumbusz előtti időkben. A 38 azték tartományi államból 28-ban éves sarcként adták az emberek az uralkodóknak, de az általuk leigázott népek is adót fizettek vele.
A mag fogyasztása hosszan tartó energiaszint-emelkedést okoz, Edward Palmer2 botanikai és zoológiai kutató mexikói útja során jegyezte fel, hogy egy teáskanál chia mag elég volt egy indiánnak ahhoz, hogy 24 órán keresztül erőltetett menetben haladjon, ezért hívták a ,,futók ételének'' is.
Annyira értékes volt, hogy amikor 1519-ben Hernando Cortez kapitány vezetésével a spanyol hódítók megérkeztek, meg voltak győződve arról, hogy ha a hódítóknak sikerül elpusztítani a chiát, legyőzhetik az aztékokat. Ennek köszönhetően majdnem ki is pusztult ez a nagyszerű növény. Mexikó spanyol meghódítása után juthatott a chia magja Spanyolországba a XVI. században. Carl von Linné, a híres svéd természettudós és botanikus nevezte el Salvia hispanica L.-nek (spanyol zsálya), mert behurcolása után Spanyolország egyes elszigetelt területein vadon nőtt.
chia 1Chia-ként két növény magját forgalmazzák.
Az egyik az azték zsálya (Salvia hispanica L.) a Lamiales (ajakosvirágúak) rendjén belül a Lamiaceae (árvacsalán félék) családjába tartozó nyári évelő lágyszárú növény. Ennek a növénynek különböző színű virágai lehetnek, a fehértől a liláig. Dél-Amerikában őshonos, Mexikóban és Guatemalában nő.
A másik a galambzsálya (Salvia columbariae), más néven kaliforniai- vagy sivatagi chia. Ez egynyári növény, melynek magjait ugyanúgy használják, mint Salvia hispanica-t. Kaliforniában, Nevadában, Arizonában, Új-Mexikóban található, nagy mennyiségben termesztik.

chia 2Az azték zsálya szép évelő növény, minden kertben helyet érdemel, ugyanis egyáltalán nem igényes, könnyen termeszthető és begyűjthető. A kertben akár nagyobb bokor vagy kisebb fa méretűre nőhet, ha cserépben neveljük, hagyjunk neki elég helyet, hiszen így is magasabbra nő, mint más a cserépben nevelt gyógy- és fűszernövény. A pici magnak nem kell mély gödröt ásni, mint a máknak, finoman felpuhított földbe, gyommentes területre célszerű ültetni, egyszerűen kézzel vagy gereblye segítségével. Naponta öntözni kell, így egy héten belül kicsíráznak. Ha cserépben csíráztattuk ki, amikor a hajtások 5-10 cm magasságot elérték, kiültethetők, egyetlen hátránya nem bírja a gyomot.
Amikor a legtöbb virág szirma lehullott, akkor kell a magokat begyűjteni. A virágfejeket egy száraz nyitott papírzacskóba szedjük, vagy tálcán tároljuk és biztosítva a levegő áramlását, hagyjuk megszáradni. Ha megszáradt, szétmorzsoljuk a virágokat és szitán/szűrőn szeleltetve (régen a száraz babot, vagy a mákot tették így el) gyűjtjük be a magokat. A levelét - a zsályához hasonlóan - fűszerként használhatjuk.

chia 3A chia nagyon könnyen csírázó növény, érdemes ilyenkor télen kipróbálni. Bár a kis magvak önmagukban is nagyon finomak és egészségesek, a kicsíráztatott chia magokban az Omega-3 és Omega-6 zsírsavak, illetve a rengeteg nyomelem mellett megjelenik a klorofill, a növényi anyagcsere legfontosabb alkotóeleme, ami az emberi szervezetet több funkciójában is támogat. Többek között segíti a sejtek regenerálódását, a vörösvértest-képzést, vértisztító hatású, erősíti a májat és támogatja annak méregtelenítő tevékenységét, továbbá karbantartja és javítja a bélflórát, illetve fokozza a szervezet fertőzésekkel szembeni védekező képességét. Mindezek mellett gátolja a rákkeltő anyagok aktivitását is.

A chia mag kiváló fehérjeforrás (100 grammban kb. 15 gramm található), ami kiegyensúlyozott aminosav összetétellel párosul.
Jelentős rosttartalma (40 gramm/100 gramm), segít kitakarítani a bélrendszert, aminek következtében jobb lesz a tápanyagok felszívódása.
Magas az antioxidáns tartalma, melyet főzés, sütés hatására sem veszít el, mint a legtöbb zöldség és gyümölcs, ezáltal immunerősítő, öregedést gátló. Az ásványi anyag tartalma kiemelkedő, különösen a kalcium-, a vas-, a magnézium-, és a kálium tekintetében. Gazdag niacinban, tartalmaz thiamint, cinket és mangánt.
Egy kis összehasonlítás:

  • 2x annyi proteint tartalmaz, mint a gabonamagok
  • 5x több kalciumot tartalmaz, mint a tej
  • 2x több káliumot tartalmaz, mint a banán
  • 3x nagyobb az antioxidáns ereje, mint az áfonyának
  • 3x több vasat tartalmaz, mint a spenót

Segíti a szervezet méregtelenítését, és hozzájárulhat a fogyáshoz.
chia 4Cukorbetegek számára is kiváló, mert segít kiegyensúlyozni a vércukorszintet.
Magas az esszenciális (létfontosságú) egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsav tartalma, melyek az agy működését is segítik és antidepresszáns hatásuk is van. A benne lévő omega-3 és omega-6  zsírsav védő hatást gyakorol a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben. A chia fogyasztása növeli a koncentrálóképességet és érzelmi egyensúlyt biztosít, főként gyerekeknek és serdülőknek.
A chia gél fogyasztása lelassítja a szénhidrátok cukorrá történő átalakítását. Az elfogyasztott ételből az emésztés során az energia folyamatosan, egyenletesen szabadul fel, ezért a cukorbetegek számára különösen értékes. Nem tartalmaz glutént, ezért a lisztérzékenyek is fogyaszthatják.

A chia eredményesen alkalmazható pajzsmirigy problémák-, cukorbetegség-, az alacsony vércukor szint-, gyomorégés-, reflux esetén, valamint a koleszterinszint-csökkentésére.
Koleszterinszint csökkentését az Arizonai Egyetemen végzett állatkísérlet igazolta. Patkányokat chia maggal etettek 30 napon át, aminek eredményeként az állatok koleszterinszintje és egyéb szívbetegség-kockázati tényezők jelentősen csökkentek.

Cukorbetegség: a kanadai St. Michael Kórházban Vladimir Vuksan3 vezetésével végzett vizsgálat eredménye szerint a chia mag számottevően csökkenti a szív- és keringési problémákat a 2-es típusú cukorbetegeknél. A Torontói Egyetem kutatása szerint a chia mag rendszeres fogyasztása csökkentheti a magas vérnyomást a benne levő esszenciális zsírsavak és nagy rosttartalom által.

Az argentínai Santa Fé egyetemen4 végeztek eredményes állatkísérleteket, mely szerint a zsályamag igen jó hatású volt a patkányok lipid- és glukózegyensúlyára.

Sportolók számára is hasznos a fogyasztása, mert növeli az állóképességet. A híres fittnessz guru Paul Bragg is úgy hivatkozott a chia magra, mint szupertáplálékra. James Scheer könyvében elhangzik, hogy Bragg5 végzett egy állóképességi kísérletet, amikor egy 36 órás hegyi túrához az önkénteseket két csoportra osztotta, és az egyik csoport csak chia magot evett a túra alatt, a másik csoport pedig tetszése szerint étkezett. A chiát evő csoport nyerte meg a versenyt: négy órával előbb értek fel a kaliforniai Mt. Wilson hegy csúcsára.

chia 5Az azték zsályamag az Európai Unióban ún. "új élelmiszernek'' minősül. Az új élelmiszerek forgalmazását szigorú és speciális engedélyezési folyamat előzi meg, amit a tagállamokkal együttműködve az Európai Bizottság végez. Bár a termékeken fel kell tüntetni a napi limitet, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatóság (FDA) szerint nincs megkötés a napi mennyiséget illetően. Ugyanakkor érdemes apránként emelni az adagot, mert egyes vélemények szerint a mag nagy mennyiségű fogyasztása - ha ritkán is, de - mellékhatásokkal járhat, befolyásolhatja bizonyos gyógyszerek hatásfokát (diabetikus, vérnyomáscsökkentő, alvadásgátló). Magas rosttartalma miatt túlzott fogyasztása emésztőrendszeri problémákat is okozhat, ezért napi 15 gramm chia magnál nem lehet többet fogyasztani. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) állásfoglalásaiban megemlíti, hogy nem zárható ki az aztékzsálya-mag esetleges allergizáló hatása sem, néhány esetben ugyanis keresztallergiás reakció lépett fel a szezámmagra, illetve a mustárra érzékenyeknél.
A Natural Standard Research Collaboration nevű szervezet alapítója, Catherine Ulbricht6 úgy véli, ahogy a többi "szuper étel", úgy az azték zsályamag esetében sem szabad univerzális csodaszerre gondolni. "A természetes anyagok kapcsán az emberek gyakran azt gondolják, hogy annyit fogyaszthatnak belőlük, amennyit akarnak... De minden dolog, ami valamilyen hatással van a szervezetünkre, ugyanúgy valamilyen ellenreakciót is kiválthat" - hangoztatta.

chia 6

Felhasználása a konyhában

Sok lehetőséget kínál a mindennapi étrendben, ugyanis bármilyen élelmiszerhez adva nyersen, teaként elkészítve vagy csíráztatva is fogyasztható. Semleges kellemes íze lehetővé teszi, hogy kész ételekre szórjuk, mint magas tápértékű "dekoráció". Könnyen tárolható, akár évekig megőrzi ízét, illatát, tápértékét. Minden olyan receptben használható, amelyben a lenmag. Kiváló szószokhoz, vajhoz, pudinghoz, shake-hez adva. Növeli az ételek tápértékét. Magja darálva sütemények tésztájához is adható. A csíráztatott magok kiválóak salátákhoz, vagy szendvicsbe. Vízben áztatva 12-14-szeresére dagad.
Üdítő ital is készíthető belőle, ha a magokat hideg vízbe áztatjuk. A megpirított magokból nagyon finom pép készíthető, amit még forró állapotában kell vízzel felönteni, majd turmixolni.

Chia zselé: 1 adag chia magot, keverjük össze 7 adag vízzel vagy gyümölcslével. Hagyjuk állni 20 percet, időnként keverjük meg. Fogyaszthatjuk friss gyümölccsel, mézzel, fahéjjal, kakaóval ízesítve.

Nagyon tápláló és finom ital készíthető belőle bármilyen gyümölcs- vagy zöldség levével, vagy limonádéval keverve (2 ek. chia magot hagyjunk ázni kis mennyiségű folyadékban min. 10 percig, néha keverjük meg, majd öntsük bele a többi folyadékot). Ízesíthetjük citrommal, mentával. Kiváló frissítő sportolók és fogyókúrázók számára is.

Puding chiából: 2-2,5 dl növényi tejben 3 teáskanál chia magot elkeverünk, egy evőkanál Nahrofit vaníliával édesítésként, (de a kávés is finom). 1-2 óra hosszat állni hagyjuk, hogy a chia mag zselésedjen, és besűrűsödjön a tej. Fogyasztás előtt friss gyümölccsel megszórjuk a tetejét (én áfonyát és összevágott őszibarackot használtam, de lehet bármilyen szezonális gyümölcs), majd egy kis agavé szirupban elkevert kakaóporral lelocsoltam, ez lett a csoki öntet. Eszter könyvének – Receptek az egészségért - 55.oldalán is van recept.

Összességében az azték zsálya újrafelfedezését kísérő kutatások igazolják, hogy miért volt olyan fontos növény az aztékok idején és azóta is. Gazdag hatóanyagai és tápértéke nagy lehetőséget rejtenek ennek az ősi növénynek a modern táplálkozásba történő beépítéséhez. Éljünk vele!

Pilisszentiván, 2018. január 22.
Szeretettel
Berecz Ildikó
A Honismereti- és
Kultúra team vezetője


[1] A Mendoza-kódex egy 1542-ben készült illusztrált jelentés, melyet Antonio Mendoza spanyol alkirály rendelt meg, hogy bemutassa a gazdagság forrásait, a területi adókat, az aztékok lakta területeket, a mindennapi életet és a társadalmi változásokat. A kódex virtuális dokumentumként interaktív változatban végiglapozható.
[2] brit botanikus és kora-amerikai régész (1853-1911) Jelentést készített az észak-amerikai indiánok élelmiszer termeléséről (1871) , amely az etnobotanika gyűjtés úttörő munkája volt.  Összegyűjtött és bemutatott 61 növényfaj közül 24-et, ismertetve felhasználásukat is.
[3] Dr. Vuksan a Li Ka Shing Tudás Intézet kutatója és a St. Michael's Kórház kockázati tényező módosító központjának igazgatója, a Torontói Egyetem táplálkozástudományi tanszékének professzora. His research focuses on the development of novel nutritional therapies for modifiable, conventional, and emerging risk factors for diabetes mellitus (DM) and cardiovascular disease (CVD). Kutatása elsősorban a diabetes mellitus (DM) és a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) megváltoztatható, konvencionális és felmerülő kockázati tényezőinek új táplálkozási terápiák kifejlesztésére összpontosít. Over the past 20 years, his research has identified three therapies including a propriety blend of viscous fibre originating in Asia, an ancient whole grain used by the Aztec civilization, and various types of ginseng roots and their chemical fractions.
A sikeres klinikai kísérlet leírása: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17686832 Preliminary data from these studies have demonstrated that when taken either alone or in combination with conventional medicine and lifestyle changes, these novel therapies effectively improve glycemic control, reduce cholesterol levels, blood pressure, arterial stiffness, low-grade body inflammation, improved fibrinolysis, as wDr. Vuksan currently holds a grant from the Canadian Diabetes Association to study the effects of combining all three therapies as a complementary strategy for controlling cardiovascular risk factors in Type 2 Diabetes.
[4] A kutatás leírása: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18492301
[5] Paul ​Bragg a leghíresebb amerikai élet meghosszabbítási szakértő, a Böjt csodája c. könyv szerzője
[6] Catherine (Kate) Elizabeth Ulbricht a Natural Standard Research Collaboration társalapítója.  Massachusetts-i általános kórház vezető gyógyszerésze.  Tagja a Harvard Egészségügyi Kiadványok szerkesztő bizottságának, az American Nutraceutical Association folyóirat és a Gyógyszerészeti Gyakorlati Hírekben szerkesztőségének, a Journal of Dietary Supplements főszerkesztője.

Forrás:

www.rawreform.com
http://www.chiamag.com/tablazatos-osszehasonlitas/
http://www.egeszsegkalauz.hu/taplalkozas/szenzacio-vagy-igazsag-mi-van-az-aztekzsalyamag-korul
http://ossejt-terapia.shp.hu/hpc/web.php?a=ossejt-terapia&o=aztek_zsalya__s8UX
http://www.chiamag.com/hatasa/
http://eletmodszer.com/blog/chia-mag-nagy-ero-egy-kicsiny-magban.html
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17686832
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18492301

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok