Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Néhány perc a könnyű lábakért

láb, sport, mozgás, Pedi, Just, lúgosítóEz nem túlzás, valóban elég naponta néhány perc a láb karbantartásáért. Ezeket a perceket bizonyos okokból kifolyólag sajnáljuk tőlük. Talán nem tartjuk fontosnak, hiszen, amíg nincs probléma, addig általában nem is foglalkozunk vele. Mintha nem is tartoznánk a testünkhöz. Pedig a testünk táplálékot, folyadékot, energiát és pihenést igényel. És ez ugyanúgy vonatkozik a lábunkra. A lábpanaszok sokszor megelőzhetőek és néhány természetes házi gyógymóddal enyhíthetőek. A Just lábápolási termékek ebben jelentős segítséget nyújtanak.

A Pedi Lábkrém egy lágy, de nagyon hatásos termék, és rendkívül gazdaságos! Kis mennyiségben használjuk naponta 1-2-szer (elalvás előtt mindenképpen!) a száraz, tiszta lábbőrre. Könnyedén masszírozzuk be, főleg a talpunkat, lábujjainkat. Ez valóban csak néhány pillanatig tart, ilyenkor érezni fogjuk, hogy ez a kevés mennyiségű krém szinte olvad és teljesen szétoszlik a bőrön, tökéletesen felszívódik és beindítja a keringést, nagyon kellemes érzést adva ezzel.

A lábunk szinte fellélegzik tőle! Nyáron ez nyugtatja és frissíti a lábunkat, télen vagy úgynevezett „hidegláb" esetén kimondottan melegíti. Ha masszírozás közben a talp és a lábujjak alatti párnás részeket simogatjuk és gyengéden nyomkodjuk, akkor stimulálhatjuk a belső szervek működését és levehetjük a feszültséget. De ne hagyjuk ki a sarkat, a lábujjakat (körömrész és a lábujjak közötti bőrredőket is!) és a lábfejet sem. Ne masszírozzuk túl erősen, hanem tegyük ezt ösztönösen úgy, ahogy jól esik. Sokszor nem is kell külön időt fordítani erre, megtehetjük akár tévénézés közben is.

Aki szakembernél végzi a lábmasszázst, az feltétlenül vigye magával ezt a krémet! A lábkrém olyan gyógynövényeket tartalmaz, mint a zsálya, hegyi árnika, kamilla, mályva, eukaliptusz, hegyi boróka, törpefenyő és cickafark. A rendkívül értékes összetevőinek köszönhetően, nemcsak teljesen simává tudja varázsolni a lábbőrt, valamint megelőzi és rendbe hozza a bőrkeményedést és a bőrrepedést, hanem normalizálja a bőrmikroflórát, hatásos a kandidiázis megelőzésében, erős gyulladásgátló és regeneráló.

Amennyiben (otthon vagy szakembernél) pedikűrt végzünk, a krém ezután segít megőrizni lábunk ápoltságát. Csökkenti az izzadtságot és szagtalanít. Nagyon jó tulajdonsága még az, hogy máshol is használhatjuk érdes bőr esetén, mint például térden, könyökön vagy akár kézkrémként.

A Pedibon Lábsprayt inkább reggelenként használjuk, akár nyáron a nagy meleg miatt, akár télen, amikor zárt cipőt hordunk. Napközben bármikor használhatjuk. Erős izzadásgátló és szagtalanító. Fertőtlenítő és gombaölő hatású. A lábat hűsíti, frissíti, az apró bőrsérülések gyógyulását felgyorsítja. Csodálatos illata nagyon tartós. Csomagolásának köszönhetően bárhová magunkkal vihetjük, nagyon kevés helyet foglal. Nemcsak a lábunkra, hanem a zoknira, harisnyára és cipőre is használhatjuk. Tökéletes lábápoló egész évben!

láb, sport, mozgás, Pedi, Just, lúgosítóA Pedi Lábbalzsamot naponta legalább kétszer használjuk. Ennek fő feladata a lábödéma csökkentése, a vér- és nyirokkeringés javítása és a lábizmok ellazítása. Ezt a terméket mindenkinek javasoljuk, de állómunkát végzőknek és sportolóknak feltétlenül. Akinek visszértágulata van, tegye kötelezővé és rendszeressé e termék használatát.

A közismerten visszértágulatnak nevezett állapot legtöbbször az alsó végtagon alakul ki (kivéve az aranyeret, amely a végbélnyílás visszereinek tágulata). A legtöbb ember számára a visszértágulat csupán enyhe kellemetlenséget jelent. Súlyosabb esetben azonban a visszértágulatban pangó vérből folyadék jut a környező szövetekbe; a folyadék bokaduzzadást idéz elő, majd a bőr pikkelyes lesz és viszketni kezd. Gyakran az egész láb elnehezül, fájdalmassá válik, különösen hosszabb állás után. A visszeres állapot kezelés nélkül általában romlik.

A visszértágulatok kialakulásában elsősorban genetikai és hormonális tényezők játszanak szerepet. A kialakulás iránti hajlam családon belül öröklődik. Ezenkívül a túlsúlyosság és a terhesség nagy szerepet játszik a visszértágulat kialakulásában.

Négyszer gyakoribb a nők körében, mint a férfiaknál. Jó lenne ezt az állapotot megelőzni. És a Pedi Balzsam ebben segíthet főleg a benne lévő vadgesztenye, csodabogyó és a kasvirág kombinációjának köszönhetően. Kialakult visszértágulat esetén viszont a kezelés mellett nagy segítséget nyújt.

Nyáron különösen jó érzést ad az, hogy hűti és frissíti a lábakat. Fontos az, hogy mindig alulról felfelé haladva körkörös mozdulatokkal kenjük be és masszírozzuk meg a lábunkat. És ha az időnk engedi, főleg este jót tesz, ha ezután néhány percre vízszintesen tesszük a lábunkat vagy akár 5-15 percig felpolcoljuk őket.

A Pedi Lábfürdősó (tengeri só, tengeri alga, vadgesztenye, mályva) nemcsak a fáradt, meggyötört lábakat nyugtatja, de az egész közérzetünket is javítja. A lábunkat „itatja, eteti", nyugtatja, és leveszi róla a „sok kiló fáradtságot". Egyben az egész szervezetünkre vonatkozóan stresszoldó, méregtelenítő, lúgosító és oxigénizáló hatású. Érdemes hetente 3-4szer használni. Ha esténként 15 percig, főleg a kedvenc tévéműsorunkat nézve a lábunkat áztatjuk ebben a nem túl meleg fürdőben, akkor a lábunkat teljesen „lecserélhetjük"!

Kedves Munkatársaim!

Nekem meggyőződésem, hogy Ti nagy tapasztalatokkal rendelkeztek ezekkel a termékekkel kapcsolatban. A konferenciákon és a klubnapokon Tőletek sokszor elhangzanak számunkra fontos információk, amelyek nagy segítséget nyújtanak nekünk, hiszen igazolják a termékek minőségét és hasznosságát. Mi a véleményetek a Lábápoló családról? Szükségünk van a Ti referenciátokra, osszátok meg ezeket velünk!

Szeretettel és tisztelettel

Dr. Dacko Natalja

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok