Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

A nyár és a szenvedély - 2/5.

Kedves Olvasóm!

A nyár a szenvedély című előadásom folytatása következik, amely 2013. július 13-ára készült a debreceni konferenciánkra. Szeretettel osztom most meg veletek. Remélem, hogy az első részben sikerült felkelteni a figyelmedet. Jó szórakozást hozzá!

Az életünket a céljaink, vágyaink irányítják. Ezekért vagyunk képesek sokat dolgozni, rendszeresen olvasni, tanulni. Kicsit másként fogalmazva megteszünk bármit azért, hogy a szenvedélyeinknek élhessünk, mert azok a hatalmukba kerítenek. Akinek az utazás az álma, az képes egy egész éven keresztül arra gyűjteni, és aki táncolni szeret, megkeresi rá a lehetőséget. De sajnos nem feledkezhetünk meg, hogy a nem csak jó szenvedélyek léteznek, hanem bizony a negatívak is, amelyek ugyanúgy képesek bekebelezni. Nekem ugyan van TV-m, de adás nincs benne. (Viszont egy jó filmet szeretek megnézni.) Mégsem tudom megkerülni a híreket, amelyekben van a szenvedélybetegről szó vagy gondoljunk csak a művészvilágra vagy a sok stresszel járó munkákra… Az alkohol, a drogok rabságából csak kevesen tudnak végleg kiszabadulni.

Nyáron pedig előtérbe kerülnek a szenvedélyek, ha körbenézünk magunk körül. Akár a jók, az építőek vagy a negatív rombolóak is. És hogy miért? Mert közelebb kerülünk az embertársainkhoz. Többet vagyunk kint, több időnk van, így jobban meg tudjuk figyelni őket. A nyári fesztiválok, szabadtéri programok, strandolás mind erre ad lehetőséget.

A gondolatok, amelyek foglalkoztatnak bennünket, befolyásolják az életünket. Amire gondolok, olyanná válik az életem. Jobban megnézve nekem is vannak szenvedélyeim. A zene szeretete meghatározza egész életemet, emellett zenét hallgatni is nagyon szeretek. A fotózás, az autózás, főzés… pedig a felfedező vágyaimat indítja be. Az újdonságok mindig is felkeltették a figyelmemet, a kíváncsiságnak pedig nagyon nehezen tudok ellent mondani. J

Tonk Emiltől tanultam, hogy amikor megismerkedem valakivel, gyorsabban tudok majd vele jó kapcsolatot kialakítani, ha megtaláljuk a kettőnk közös nevezőnket. Egy jó példa erre az, hogy ha én találkozom valakivel és kiderül, hogy ő is abba az iskolába járt, ahova én, akkor máris számtalan a közös ismerős, sőt akár közös emlékeink is lehetnek. Így aztán a kínos csönd helyett máris ott van a beszédtéma. De nem csupán két ember között lehet meg a közös nevező, hanem egy egész társaságnál is. Nálunk az Életfa Program a két talán legfontosabb közös szenvedélyünk: a Just és a Nahrin termékcsalád.  De lehetne még bőven sorolni!

Sőt, én tudom, hogy sokunkat az akciók is érdekelnek. Minden hónap elején van egy rituálém. Keresztanyámmal, Vargáné Judittal várjuk közösen a friss akciókat, híreket. A hónap lezárása után nem elégszem meg azzal, hogy vége van, hanem megvárom, hogy a honlapon megjelenjek az új akciók. Így aztán általában az szokott történni, hogy felhívjuk egymást és ízlelgetjük az összeállításokat. Megbeszéljük, hogy kinek van ez a sor „kitalálva”, mit fogunk saját magunknak megvenni… De mostanában nem csak egyszer hívjuk egymást telefonon!! Mert a hírlevélből szoktunk a legfrissebb, hóközi lehetőségről értesülni.

Fontos tisztázni szerintem, hogy mit jelentenek az akciók Just-Nahrinos nyelven. Általánosságban, a boltokban az akcióknál kell valami turpisságra gondolni. A nagyáruházakban szoktak sérült termékeket leárazni. Nyár végén, tél végén az előző szezon ruhadarabjait lehet megvásárolni olcsóbban. A nagyméretű cipők általában előbb utóbb „leárazódnak” vagy húsvét után a csokitojás és a csokinyuszi is „akciós”…

Ezzel szemben nálunk ajándék készítményeket lehet kapni, egy egész termékcsaládot, egy problémakörre összeállított csomagot. A személyes kedvenceim a megnőtt termékek. Talán emlékeztek a 31-es olajra, a Q10 kapszulára, a Halolaj kapszulára.

Folytatása következik, szeretettel:

Karasszon Eszter

Karasszon Eszter

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok