Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Nyári csoporttalálkozó Hajdúböszörményben

Csupa Szív Csapat HajdúböszörményAki jelen volt a 2013.07.22-én Hajdúböszörményi csoporttalálkozónkon, már tudja mit ér a megszerzett tudás, aki nem volt ott, még megtudhatja, mit mulasztott el.

Köszönjük elkötelezett, Munkatársainknak, Rácz Lászlónénak, Herczku Jánosnénak, Karcza Sándornénak, Tóth Lajosnénak, Vilmányi Pálnak, Balogh Gábornak, Szabó Andrásnénak és valamennyi jelenlévőnek, hogy együtt kezdhettük el az új Just-Nahrin évet. Kiváló vezetőinkkel példát mutatunk mindenkinek, itt megéri követni a vezetőket.

ELKEZDTÜK AZ ÚJ JUST-NAHRIN ÉVET

 

Nagyszerű nyári csoporttalálkozónkkal lezártuk az előző hat hónapunkat, ám máris elkezdtük az újabb fél évet. Nincs megállás, azonnal készülnek az új tervek, melyeket nem lehet elkerülni, hiszen bennünk van a fejlődés természetes igénye. Elkezdődött az új év, és vele az új év versenye is, amelyben felkészülten startoltunk-startolunk. A klubokban már részletesen elemeztük a lehetőségeket, de ezután is megbeszéljük majd teendőinket. Azt mindenképpen tudni kell, hogy versenyeket komolyan kell venni és már az elején érdemes szorgalmasan dolgozni az eredményért, mert a végén néhány hónap alatt nem lehet behozni a lemaradást.

Nyári csoporttalálkozónk ezúttal is érdekes szakmai előadásokkal, sikeres emberek bemutatásával, termékkóstolóval, elismerésekkel, tombolával és sok-sok terméktapasztalat átadásával zárult.

Azt javasoljuk, hogy menjetek el a klubrendezvényekre, mert ott tudnak legtöbbet segíteni a vezetők! Használd ki a kivételes lehetőséget, hogy igazi példaképek, fáradságot nem kímélve, a te előrelépésedet támogathassák!

Következő csoporttalálkozónk 2013. 08. 10-én lesz Honismereti programmal összekötve. Várunk szeretettel, sok sikert kívánunk minden munkatársunknak ebben az évben!

A Csupa Szív Csapat vezetői:

Baloghné Erzsike és András

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok