Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Életfa Konferencia – 2013. március 09. Debrecen

Életfa, konferencia, életmód, egészség, Just, Nahrin, napsugár, csapat, team,vezetőKíváncsisággal vegyes izgalommal vártam ezt a napot, mert eddig még nem vettem részt ilyen rendezvényen. A helyszín a patinás debreceni Arany Bika Szálló Hajós Alfréd terme volt.
Köszöntött bennünket Bucziné Fésűs Ilona. A nap fő gondolata: a személyes aktivitás. Megígérte, hogy körbejárjuk, vajon milyen lehetőségeink vannak erre az Életfa Programban. Tavaszt idéző verssel nyitotta a napunkat.
Első előadónk Dr. Tóth Judit előadását a tavaszi megtisztulás, megújulás köré szervezte. A külsőnk, azaz bőrünk szerepének tisztázása után, rátértünk a tisztításra, ahol a Mályva hab-tusfürdő csodálatos lehetőségét mutatta be nekünk. A külsőnél maradva folytatta az Anti-cellulit család tagjaival, melyek a narancsbőr elleni kezelés részesei lehetnek.

Hangsúlyozta, hogy nem elegendő csak erre támaszkodni, nagyon fontos szerepe van a helyes táplálkozásnak és a mozgásnak is. Hatásos segítség lehet a méregtelenítésben az Articsóka keserű. Ez a méltán népszerű készítmény belsőnk tisztításában használatos és eredményes. Visszatérve a külsőhöz a fürdőkről is ejtett Judit néhány szót, kiemelve a Boróka fürdőt, és ehhez kapcsolódóan a Boróka krémről sem feledkezett meg, ami hatékony segítség lehet izomfájdalmaknál, ízületi problémáknál, vérkeringés serkentésénél.
Következő előadónk a mi Tündérünk, Szilágyi Ildikó volt. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy Ildikó kedves lényével, sugárzó kedvességével, mint egy jó tündér, elhozza nekünk a napfényt, a vidámságot, és a lehetőségeket. Ildikó beszélt csapatunk előző évben elért eredményeiről, és visszaosztotta nekünk a meghirdetett összes kategóriában elnyert Év Embere és a Legjobb Szponzor címei dicsőségét és jelentőségét. Biztonságot ad nekünk, Napsugár Csapat tagoknak, hogy szponzorunk, amit tanít, amit mutat nekünk, azt már megcsinálta! Lelkesítő előadást tartott arról, mennyire fontos a csapatépítés, a csapatmunka!
Utána következett Balogh András, Értékesítési Igazgató. A miért és hogyan, valamint a honnan, hol és hová kérdések felvetése és tisztázása után rátért a kitűzött célok ismertetésére. A számok azt mutatják, hogy adott a lehetőség, hogy a következő időszakban jelentős növekedést lehessen elérni. Ehhez jól szervezett, hatékony munkára van szükség, amiben mindenkinek jut szerep. Nemcsak azok vehetnek részt ebben, akik kifejezetten a forgalmazással, vagy a hálózatépítéssel foglalkoznak, hanem azok is, akik „csak” megismertetik egy-egy esetleges új belépővel ennek a csodálatos programnak a lehetőségét. Ők lehetnek a mi Nagyköveteink. Miért jó ez a program? Azért, mert valódi értéket képvisel és ad. Minden emberhez el kell jutnia. Ez rajtunk áll!
Barbócz Anikó lépett a tettek mezejére ezután. Ancsa gyógytornász és többek között énekel egy kórusban is. Egy igen érdekes technikát tanított meg nekünk. Ez egy német technikán alapuló arcüreg tisztító torna és gyakorlat, de a hangképzés gyakorlásában is új lehetőségeket nyújthat. Nagyon mókás volt a feladatokat végezni, és jó volt érezni a felfrissülést is. Miután átmozgattuk tagjainkat, arcizmainkat és persze hangszálainkat, együtt elénekeltük visszatérő motívumként a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt. Szerintem csodás volt.
Varga Ferencet hallgathattuk meg arról, hogyan gondozzuk a vásárlóinkat 2013-ban. Ferenc marketinget tanul, így jól ötvözheti a hálózati munkában. Mindannyian tudjuk, hogy a vevők kezében van a sorsunk. Ez azt is jelenti, hogy kiemelten fontos cél mind a jelenlegi, mind a jövőbeli vevők elégedettsége. Aktivitásunkon dől el ez is.
Lund Ove volt a soros. Sportemberként kiemelt szerepet kapott előadásában az aktivitás, a mozgás fontossága. Számos eseményről számolt be nekünk képekben és szavakban is hangsúlyozva, hogy a mozgás öröme mennyi élménnyel gazdagíthat bennünket, és nem kell ahhoz élsportolónak lenni, hogy közösen, szervezetten kimozduljunk, jó levegőn, jó társaságban, egészséges élményeknek legyünk részesei kicsiként, kamaszként, felnőttként egyaránt. Az Életfa-program keretében ötleteket, és javaslatokat is várnak, milyen közös „Mozogjunk együtt!” programokat lehetne még szervezni. Itt is sok dől el a mi aktivitásunkon.

Életfa, konferencia, életmód, egészség, Just, Nahrin, napsugár, csapat, team,vezetőDr. Harsányi Edit zárta az előadók sorát. „Citromok” Svájcból című előadásával lenyűgözte hallgatóságát. Citromlistán levő termékekről beszélt. Mit is jelent citromlistán lenni? A cég 80 termékéből jelenleg 20 van ezen a listán. A termékeket 3 csoportba sorolhatjuk. Magtermékek, biztonsági zónás termékek, héjtermékek. Nos, a citromlistán ezek a héjtermékek vannak. Ha ezek nem kerülnek vissza a biztonsági zónába, nem juthatunk hozzájuk hamarosan. Pedig ezek legalább annyira jók, mint a legsikeresebbek vagy akár a most is biztonsági zónában levők. Edit előadásában bemutatta ezen termékek közül 10-nek jótékony hatásait: Vitalfit, Szójafit, Guarana Drops, Eva kapszula, Vitaflor, Minci A és B, Fibrosan Drops, Narosan Mini, Probiofit. Megszívlelendő tanácsai: Mindig dolgozni! Étkezésre figyelni! Te is tehetsz azért, hogy ezek maradjanak! Kérdése: Jössz-e velünk? Bevezetsz-e az életedbe legalább kettőt ezek közül?
Az elhangzottak kapcsán kerestem néhány ide illő idézetet, amelyekről azt gondolom, jól tükrözik és jellemzik a Életfa-program fontosságát.
„Semmi sem fontos az emberi lélek betegségeinek kezelésénél, egyedül csak az, hogy a beteg higgyen. (...) És főként: higgyen a saját gyógyulásában. Abban, hogy célja és föladata van még az életben, amit el kell végeznie. Aki mindezt nyújtani tudja a betegnek, az gyógyít.”(Wass Albert)
„Van egy csomó egészségőrült, aki csak természetes táplálékon él, de nem mozog, és borzalmasan néz ki. Aztán vannak mások, akik mennek, mint a golyó, de csupa szemetet esznek. A mozgás a király. A táplálkozás a királyné. Együtt övék a királyság.” (JackLaLanne)
„Isten addig nem adott betegséget az emberre, amíg előbb a gyógynövényt, amely elmulasztja a betegséget, meg nem teremtette a Földön.” (Paracelsus)

 Szeretettel: Nagy Ágnes

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok