Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

AZ ÉLETFA ORSZÁGOS KONFERENCIA HÁZIASSZONYA VOLTAM

aeokhv

Az Életfa Program minden évben négy országos konferenciát szervez, ami termékbevezető nemzetközi konferencia, mivel a Just és Nahrin svájci gyár képviselői is megtisztelnek minket jelenlétükkel és termékelőadást is tartanak nekünk.

Több éve már a négy konferencia egyikének a cég felkérésére én vagyok a  háziasszonya. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy ezt a feladatot már sokadszor is betölthettem.

aeokhv 12018. február 17-én a Budapesti Konferenciánk jelmondata: „2018: pozitív változás, jobb életminőség” volt.
A felkérés után e jelmondat tükrében a cég vezetőivel lázas egyeztető telefonok sora követte egymást, majd a rendezvény reggelén még egy megbeszélést tartottunk és indult a több, mint 200 fős rendezvény Schmidt Ferenc Igazgató Úr nyitó előadásával, szakmai előadásokkal, referenciákkal, sikertörténetekkel, versenyeredmény hirdetésekkel és rengeteg tombolával.

aeokhv 2Érkezéskor a résztvevők üdvözlő vitamint kaptak, melyet most először gyermekeink kínáltak fel.

Ebédszünetben több Életfa virág szirom is kitárta kapuit érdeklődő vendégek felé. Nevezetesen a gyerekszirom, a mozgásszirom és a cég kiadványai is külön standon mutatkozott be a szálloda és rendezvényközpont aulájában.

Ilya Malikov Just export vezető a Hair Swiss SPA termékeit mutatta be nekünk: a Hajápoló és regeneráló sprayt, a Teafa sampont és a San’Activ sampont, amit meg is vásárolhattunk a rendezvény végén.
Ez a konferencia ilyen minőségben egy ütőképes  céges csapat nélkül nem jöhetne létre. Ezért a cég dolgozói Schmidt Ferenc Igazgató Úr vezetésével már hetekkel ezelőtt készülnek erre a nagy napra.

aeokhv 3A konferencia programjai alatt a gyermekeinket az Életfa Program Gyerek Klubja színes programokkal várja. A gyerekek most a Gyerek Team tagjaival kiránduláson vettek részt , a Hősök terével ismerkedtek, majd ebéd után gipsz maszkokat festettek és divatbemutatón mutatták be kedvenc otthonról hozott ruháikat.

Egy közös énekléssel és mesemondással zárult a 79. Életfa Konferenciánk.

Köszönöm a lehetőséget, hogy háziasszonyi munkámmal hozzájárulhattam e rendezvény minőségéhez!

Hegyi Gyöngyi
Életviteli Tanácsadó,
Természetgyógyász 70/4572712

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok