Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Lélekfitnesz –amire szükséged van!

mat

Amikor túl gyorsan éled az életed, sok mindent vállalsz és egyáltalán: röpül veled-melletted az idő, szükséged van egy kis pihenőre, hogy megállj és rendezd a gondolataidat, a lelkedet:... most megállok és megvárom, míg utolér a lelkem.

Ilyen nap volt a július 29. szombat is, amikor a Tűzmadarak csapata Galiné Katika szervezésével a Püspökladányi Farkasszigetben gyűlt össze.  (2012 óta immáron 5. alkalommal.)

A farkasszigeti arborétum Kaán Károly kezdeményezésére jött létre 1924-ben. Kaán Károly a természetvédelem és az alföldhonosítás úttörője volt. A telepített fák zöme hazai arborétumból származik, de van Kínából, Dániából, Oroszországból származó is. Kiválóan alkalmas egy kis kikapcsolódásra, sétára.

mat 2

A családi napot a Hajdúszoboszlói Ambrózia hastánc csoport kezdte. Műsoruk érdekessége volt, hogy az egymás után következő koreográfiákon keresztül mutatták be a Tűzmadarak fejlődését. Ez kellő képen megalapozta a hangulatot.

Dr. Sóvágó Judit bemutatta „kistáskájának” tartalmát, mit is vigyünk magunkkal a kirándulásra a termékek közül.

Kis Lajosné Marika nem egy „kis” kirándulásra, hanem egy nagyobb útra készül: Svájcba. Azt mondta el hogyan sikerült ez neki.

Mielőtt képzeletben már mi is csomagoltunk volna, megalgattuk Császár Zsuzsikát, aki megdöntötte a matematika örök érvényű tanait! Figyelj!
A matematika mai állása szerint: -8 + 3 = -5
Just-Nahrin-os gondolkodással azonban NEM!
Ugyanis Zsuzsi a testkontrol-csomag segítségével leadott 8 kilót (-8)! A látványos fogyás felkeltette a körülötte levő emberek figyelmét, eladott még „pár” csomagot, lett regisztráltja és 3%-os lett (+3)! Tehát ennek az eredménye nem kivett a pénztárcájából (-5), hanem hozzá tett: + 30% árrést, +3%-os jutalék! És az egyenlet így is igaz! Just-Nahrin-os gondolkodás szerint!

Kuruczné Borika újra hasznos tanácsokkal készült számunkra. Megtudhattuk milyen fontos odafigyelni gondolatainkra és mondataink megfogalmazására, ha el akarjuk érni a célunkat.

mat 3

Több termékreferenciát is halottunk Szabó Balázsné Editkétől, hiszen nem is múlhat el Just-Nahrin-os összejövetel e nélkül. Szeretjük átadni tapasztalatainkat.

A Tűzmadarak vezetője, Rigó Éva nyári mixet állított össze nekünk arról, hogyan használjuk a pozitív gondolkodást a napi életben.

Lovassy Gézáné gyönyörű népdalokkal szórakoztatott bennünket.

A farkasszigeti gyönyörű környezetben Galiné Katika vezetésével chi-kung gyakorlatokkal vezettük le a fölös energiáinkat és töltődtünk fel újakkal.

A Chi-kung mellett a finom Nahrinos ebéd is ellátta testünket energiával, hogy ebéd után az arborétum ösvényein át eljussunk a két „őrzőhöz”. Két óriási fa, melyek az erdő nyugalmát védik. Ebből az erőből mi is töltekezhettünk, ha átöleltük a fákat.

mat 1

Séta után megdolgoztattuk az agysejtjeink is egy kis vetélkedővel. Az egyik játék érdekessége az volt, hogyan viselkedünk egy számunkra új helyzetben, hogyan tudjuk képességeinket, tapasztalatainkat felhasználni.

Ezek után még volt energiánk zumbázni is és természetesen a tombola sem maradhatott el.

Visszatekintve a nap eseményeire Müller Péter írásából egy részlet jutott eszembe:

„Más fejével gondolkodni nehéz. De más lelkébe látni s más szívével érezni szinte lehetetlen. … És mégis van, amikor a másik megértése lehetséges. Ezek csodálatos pillanatok. Úgy is mondhatnám az igaz szeretet pillanatai.”

Igen, ezeket a pillanatokat éltük át! Bár nem volt nehéz, mert a Tűzmadarak csapatát ez a szeretet tartja össze, ez a szeretet működteti. Ott a Farkasszigetben vagy bárhol-bármikor!

Köszönjük Galiné Katikának és csapatának a szervezést!

Dihen Károlyné Marika

 

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok