Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

40. TATAI ÉLETFA KONFERENCIA

40tk

2016. december 17-én ismét egy hihetetlenül meghitt, szeretetteljes, vidám napot töltöttünk el a 40. Tatai konferencián.
A Delfin csapat tagjai mellett számos meghívott vendég tisztelt meg minket jelenlétével, és természetesen új, az Életfa Program iránt érdeklődő emberekből sem volt hiány. 

Szoros együttműködésben segítettük egymást a szervezési munkálatokban, és szponzorunkat, Hegyi Gyöngyi főszervezőt. Tárnok Ágicával a regisztrációnál segédkeztünk, itt fogadtuk az érkező vendégeket. Majd a tombola felajánlások összeírása után az ajándékok kisorsolásában és kiosztásában segítettünk Ágicának.

A nap háziasszonyai Hegyiné Gyöngyi és Tóthné Cserhalmi Mariann voltak. Mindenki hozzájárult a munkájával a nap sikeréhez.

A rendezvényt egy nagyon tehetséges kisebb-nagyobb gyerekekből álló tánccsoport nyitotta meg.

40tk 1A szünetekben szép karácsonyi zenéket hallgattunk, megalapozva ezzel az akkor még közelgő karácsony hangulatát.
Ebédre a saját készítésű Nahrin fűszerekkel készült pástétomokat, ételeket ettük. 

Fantasztikusan kiváló előadásokat hallottunk az egész nap folyamán, sok új ismerettel gazdagodtunk. A nap zárásaként Gyöngyi - mindenkire figyelve és ki nem hagyva senkit - apró figyelmességekkel halmozott el minket. Persze mi sem felejtettük ki őt… :)

Én nagyon szuperül éreztem magam, remek hangulat kerekedett a nap végére sok megható, boldog, vicces, és komoly pillanatokkal.

Köszönöm Hegyi Gyöngyinek, hogy megszervezte ezt a fantasztikus napot, és Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak, hogy megtisztelt minket jelenlétével!

Szeretettel:
Bebesi Nóra
Delfin csapat

40tk 2

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok