Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

10 ÉV AZ ÉLETFA PROGRAMBAN

teaep

Nagy izgalommal készültünk 2016. december 16-i születésnapi Csoporttalálkozónkra.

Igen, örömmel és büszkén írom le, hogy Hajdúszoboszlón immár 10 éve működik az Életfa Egészségmegőrző Klubunk. Rendezvényünket jelenlétével megtisztelte Schmidt Ferenc Igazgató Úr és Szponzorom, dr. Molnár Ildikó Értékesítési Igazgatónk.

Az évek alatt a Klub helyszínek néha változtak, néha a csapat összetétele is, de vannak kitartó, lelkes, segítőkész, cél- és feladatorientált, szerető munkatársaim, akikre mindig számíthatok ( s körük mindig bővül!!)!

Örömmel ajánlom figyelmetekbe az Ő írásaikat!

teaep 2

KURUCZNÉ BORIKA

Az én történetem a JUST-NAHRIN-ban 2006-ban kezdődött, egy telefonhívással. Rigó Évike meghívott a lakására, hogy jön egy doktornő hozzá és az egészséges életmódról fog előadást tartani. Szívesen elmentem, mert érdekelt a téma. Azóta nem tudom elképzelni az életemet a Just-Nahrin termékek és persze a csapat nélkül.

Hogy mit köszönhetek az elmúlt tíz évnek?

Köszönhetek segítő szponzorokat Rigó Évike és dr. Molnár Ildikó személyében. Barátokat, akikre mindig számíthattam és számíthatok. Köszönhetem - számomra az egyik legfontosabb -, hogy a tréningeken nem csak azt tanultam meg, hogyan élhetek egészségesebben és hogyan kereshetek pénzt, hanem elindítottak engem azon az úton, hogy másképp gondolkodjak a világról, hogy tudatosabb, teljesebb és sikeresebb életet éljek.

Köszönhetek egy csodálatos öt napos svájci jutalomutazást.

Köszönhetem - csak itt a Just-Nahrinban átélhető - fantasztikus élményeket, melyeket a Vezetői Bálok, az Országos Találkozók, Konferenciák, Csoporttalálkozók, kirándulások alkalmával átélhettem.

Köszönhetem a számtalan ajándékot. Köszönhetem, hogy tagja lehetek egy szuper csapatnak, hogy célokkal és feladatokkal teli, tartalmas és élményekben gazdag nyugdíjas éveket élhetek.

Hogy mindezeket megélhettem és megélhetem, köszönöm Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak, aki megálmodta nekünk az Életfa Programot! Köszönöm azoknak is, akik megmutatták ezt nekem, szponzoraimnak Rigó Évikének és dr. Molnár Ildikónak. Nem utolsó sorban köszönöm azoknak is, aki csatlakoztak hozzám, hogy együtt menjünk ezen a megálmodott úton.

Az Életfa Egészségőrző Program egyedülálló az országban. Mindent tegyünk meg azért, hogy minél több ember megismerhesse!

teaep 3KOCSISNÉ SZEGÉNY MAGDIKA

Mit kaptam ez alatt a 10 év alatt?

Szeretetet, életformát, életszemléletet, gondolkodásmódot, barátokat, családot, elfogadást, kitartást, tudást, egészséget, pénzt. És ebből a felsorolásból a legfontosabb számomra a család, mert ahogy fejlődtem, változtam a képzések által, úgy találtam párt, született három gyönyörű gyermekem, akik most ott verseltek, énekeltek a szülinapi ünnepségen.

Évike és a szoboszlói csapat a nagycsaládom. Tele értékes, jó emberekkel, akikre számíthatok, akiktől tanulhatok, akikkel jó együtt lenni, dolgozni, hisz csapatban mindig könnyebb, mint egyedül. A csapatban mindig van, aki jobban húz, s ő lendületet ad a többieknek is. Nekem is voltak olyan időszakok, amikor nem voltam olyan aktív, de ugyanúgy elfogadtak, és szerettek, s jó volt, hogy a gyerekekkel otthon töltött évek alatt is tartoztam valahová. A gyerekek pedig úgy nőnek fel, hogy az életük része a Just-Nahrin, a termékek, a klub, a csapat.

Hálás vagyok, hogy itt lehetek, mert tudom, hogy jó helyen vagyok!

teaep 1

teaep 4GALINÉ KATIKA

Egy fantasztikus napot töltött együtt a Tűzmadarak csapata. Fontos évfordulóhoz érkeztünk.

Ha egy csapat már 10 éve összetart és együtt, folyamatosan fejlődik akkor bizony van jövője! Ide érdemes csatlakozni! Nagyon jól éreztem magam és boldog voltam, hogy a csapatom minden tagja ugyanilyen visszajelzéssel élt. Ezek a napok összekovácsolnak és pozitív energiával töltenek fel. Többek között azt is megmutatta, hogy nincs lehetetlen, bárki elérheti a célját ha tesz érte. A sok motiváló előadásból mindenki kivehette, ami épp neki szól, csak hasznosan kell kamatoztatni. A munka után jó volt a kikapcsolódás, hisz a Tűzmadarak csapata ilyet is tud!

DR. SÓVÁGÓ JUDIT

teaep 5

Az előadásomra készülve nagyon jó érzés volt újból átélni azokat az élményeket, melyeknek már eddig is részese voltam, érezni azt, hogy valóban milyen sokat is kaptam én személy szerint a szponzoraimtól, a szűkebb és tágabb közösségtől, az Életfa Programtól.

Örömmel hallgattam a többi csapattársam beszámolóját is, hiszen a hasonlóságon túl személyiségünk és élethelyzetünk különbözősége miatt mindenki másképp élte meg az itt eltöltött éveket.

A 10 éves születésnap, a közelgő Karácsony mellett még egy fantasztikus eredmény is emelte ennek a rendezvénynek a hangulatát. Szponzorunk, a Tűzmadarak csapatának vezetője, Rigó Évike az elmúlt hónapban érte el eddigi munkájának csúcspontját, 21 %-os vezető lett! Volt tehát okunk az ünneplésre! És mi ünnepeltünk is! A délutáni programot este finom svédasztalos vacsora, születésnapi torta, majd zene, tánc követte.

Én milyen gondolattal feküdtem le aznap éjszaka? Hogy milyen kár, hogy csak 10 évente van 10 éves születésnapi rendezvény!

teaep 6Végezetül...

Köszönöm a több, mint 60 fő részvételét a 10 éves évfordulónkon!

Köszönöm a Tűzmadarak 800 fős Csapatának, hogy az eddig eltelt 10 év során elfogadtátok az én és a Munkatársaim segítő tanácsait, javaslatait, s Életfa Programunk regisztrált tagjaiként a tartós családi egészségmegőrzésre törekedtek!!!

Szeretettel és őszinte tisztelettel:

Rigó Éva
21%-os Vezető Tanácsadó
Hajdúszoboszlói Klub vezetője

 

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok