Logo

50 PONTOS ELIT LETTEM!

50pel

Már nagyon vártam az idei második JUST Konferenciát. Égtem a vágytól, hogy megismerhessem az új készítményeket, amiket Ilya mutatott be nekünk nem rendhagyó módon, Verebes Linda és Pindroch Csaba segítségével.

Meglepetésként Nagyházi Marika előadása nyűgözött le minket a Swiss SPA megismertetésével.

Balázsné dr. Burkus Gabriellától pedig megtudhattuk, hogy a fáknak gyógyító erejük van, és öleljük meg őket bátran. Röviden összefoglalva ismét egy nagyon pozitív és jó hangulatú konferencián vehettünk rész.

Nem utolsó sorban pedig azért is vártam ezt a napot ennyire, mert a kezembe vehettem azt az elismerő oklevelet, amiért fél éven keresztül dolgoztam. A tavalyi évben célként tűztem ki magam elé, hogy a 2016-os Vezetői Bálon részt tudjak venni. Ennek feltételei vannak, amiről szponzorom, Tóthné Cserhalmi Maja tájékoztatott, majd útnak indított a célom felé.

50pel 1

Igazgató Úr a konferencián jól összegezte: ha van álmod akkor van célod, és ha van célod értéket teremtesz.

Volt álmom, abból célom, és értéket teremtettem azzal, hogy több emberrel is megismertettem a Just és Nahrin készítményeket.

Nehéz volt-e elérni a célomat?

Nem, nem volt nehéz, sőt élveztem az oda vezető utat. Segítettem másoknak jobbá tenni az életüket, sokat tanultam, tapasztaltam és nem utolsó sorban fejlődtem, mire a versenyszakasz végére értem.

Schmidt Ferenc királyságot álmodott magának, én a Vezetői Bált, a célfüzetemben most már egy piros pipa jelzi.... Ezt is megcsináltam!

Ha szeretnél Te is közénk tartozni, akkor nem kell mást tenned, mint 6 hónapon keresztül havi min. 50 egyéni pontot összegyűjtened, legalább 1 Just vagy 1 Nahrin konferencián ott lenni az adott versenyszakaszban, és Tonk Emil MLM Alapok képzésén részt venni.

Álmodj magadnak egy célt, és élvezd Te is a siker felé vezető utat! Találkozzunk a 2017-es Vezetői bálban!

"Jó dolog elérni a csúcsot, az a pont az i-re. De valóban fontosabb, hogy hogyan teljesítjük az utat, amely oda vezetett."

/Erőss Zsolt/

50pel 2Nagy szeretettel:

Seeler Kata
Életvezetési és Egészségterv tanácsadó
Delfin csapat - Tata
+36 20 311 04 43
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.