Logo

ELSŐ KARÁCSONYI KONFERENCIÁM

ekkIsmét egy csodálatos, meghitt, tudásban gazdag ünnepi napot töltöttünk együtt december 19-én Tatán, az Életfa Konferencián, amit a szponzorom,  Hegyi Gyöngyi szervezett.

Most vettem először részt anyuval, Klima Erikával (aki egyben munkatársam is), és keresztlányommal, a 7 éves Ninával a tatai karácsonyi konferencián, de fantasztikusan éreztük magunkat.

Nina először elég félénken indított, nem ismert senkit a Gyerek Klubban, de hamar beilleszkedett, feloldódott, köszönhetően Kecskésné Ildikó és Hertlik Anna néniknek! Egész nap kézműveskedtek, csodaszép karácsonyi díszeket alkottak. A rajzverseny csak hab volt a tortán, minden gyerkőc hihetetlenül kitett magáért a szép téli, karácsonyi rajzokkal. Titkos szavazás keretében győzteseket hirdettek nap végén, de mindenki kapott ajándékot, mindenki nyertes volt. Jó volt látni minden kisgyerek arcán a boldogságot, büszkeséget.

Mi pedig egész nap érdekes előadásokat hallgattunk, ismét sokat tanultunk úgy, hogy észre sem vettük, mert jól éreztük magunkat. Többen (én is) először „debütáltunk” mint előadók. Nagyon izgultam, de aztán minden rendben ment. Gyöngyi bátorításának, bíztatásának köszönhetően végül legyőztem izgalmamat, és elmondtam kis történetemet a csatlakozásomról az Életfa Delfin csapathoz, és az én saját kis csapatom alakulását, fejlődését.

És hogy a kultúrának is hódoljunk, láthattunk egy fantasztikus táncprodukciót is, aminek egyik táncosa volt Gyöngyi nagyobbik lánya, Dia is. Szuper ügyesek voltak, és hihetetlen akrobatikus elemeket láthattunk tőlük tánc közben. Hatalmas sikert arattak.

Schmidt Ferenc Igazgató Úr is megtisztelt minket jelenlétével, ezúton is köszönjük neki! Fantasztikus karácsonyi hangulatot, majd üzleti tanácsokat kaptunk tőle!

Egyszóval nagyon sokrétű, szeretetteli, meghitt, vidám, elérzékenyült, karácsonyi, boldog napot töltöttünk együtt. Jól döntöttem, hogy elmentem erre az eseményre, jövőre is ott leszek, az biztos!

Köszönöm Hegyi Gyöngyinek, hogy létrehozta ezt nekem-nekünk!

Szeretettel:

Bebesi Nóra

ekk1ekk2ekk3

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.