Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

BÜKKSZENTKERESZT

szi bkrtHogy mit jelentett nekünk, Napsugaraknak, a legutóbbi Gombanapokon?
A csontig ható hideget. De a szeretet melegét! 

A kitartás, a nem feladás, a példamutatás, a fegyelmezettség, a hit, a cél, a lelkesedés, a szorgalom, az összetartás kitapintható létének színterét. 

Nem sajnálok egyetlen fázós percet sem.
Örülök, hogy ilyen szélsőséges helyzetben is megismerhettem az embereimet, és ők is engem. Így kerek. 
Tényleg hálás vagyok, hogy megélhettem.

Mindezek mellett pedig nagyon örülök a sok, rendkívül értékes új kapcsolatnak, amelyekből többen már a helyszínen, és utólag is, regisztrációval fejezték ki elégedettségüket, és az irántunk érzett  bizalmukat.
Az utánkövetésektől még további csatlakozókat, szakmai együttműködéseket várok, Klublátogatókat Debrecenben,  október 20-án Miskolcon, és 21-én  Budapesten is.

Csapatom nevében köszönöm szépen hogy  képviselhettük a Programunkat, és vihetjük jó hírünket szerte az országban! Ezt tudod, mi hogyan szoktuk megfogalmazni?
Így:
„Beragyogjuk az országot!”

Szeretettel:
Szilágyi Ildikó
A Napsugár Csapat Vezetője
Legjobb szponzor
20 9 519 908

szi bkrt2szi bkrt3szi bkrt4szi bkrt5szi bkrt6

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok