Logo

AZ ŐSZT TALÁLKOZÓVAL KEZDTÜK DEBRECENBEN

dcsptVéget ért a nyár és elindult az új tanév. Mi nagyszabású Csoporttalálkozóval indítottuk az őszi szezont. Megtelt a terem a jókedvű, lelkes Just-Nahrinos csapattal. Ezekért az órákért érdemes dolgozni, amikor együtt vagyunk. Öröm számunkra, hogy kiegészültünk és a szponzorunkkal, Dr Harsányi Edittel és az ő csapatával is együtt lehettünk ezen az alkalmon.

Fekete Éva munkatársunk volt a rendezvény háziasszonya. Nagyon szeretem, ahogyan Éva lendületesen visz végig egy alkalmat. Profi munkatárs, egy kacsintásból értettük egymás rezdüléseit, mint mindig. Nos, hogy mi minden történt a találkozónkon?

dcspt5Harsányi Edit a top termékeinkről tartott előadást. Úgy is mondhatnánk, hogy a sorozat folytatódik, hiszen az előzőekben már elindított egy már-már hagyományt, melyben a legnépszerűbb termékekről hallhatunk. Minden előadásban van valami újdonság, minden termékről tanulunk valami újat, akkor is ha már sokféle módon kipróbáltuk őket.

Dr. Makai Ildikó sikeresen debütált, mint előadó közöttünk. Ő megosztotta, hogy milyen sikereket ért el, gyakorlatilag egy nagyszabású, orvosi terméktapasztalatot hallhattunk tőle.  Karasszon Dezső a Preventissimo használatát mutatta be, lépésről lépésre, így sokakat vezetett be ennek az új lehetőségnek a világába.

Természetesen most is volt szeretetvendégség, ahol többek között Nahrofit Vanília italt ittunk, makrobiotikus és egyéb finomságokat falatoztunk. A tombolaajándékok is gazdára találtak, és jókedvűen osztottuk meg egymással a készítményeinkről a tapasztalatainkat. Örömmel készültem én is az előadásomra, melynek témája a stressz volt. Elég aktuális téma az az őszi időszakban.

Jó volt találkozni, hamarosan újra együtt!

Szeretettel:
Karasszon Eszter

dcspt2dcspt4dcspt3

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.