Menu

just logo uj     nahrinlogo       

A+ A A-

EGY SIKERES RENDEZVÉNY MARGÓJÁRA...

KEMájus 31-e nagyon szép nap volt. Először is ennek az évnek majdnem a feléhez közelítünk és egyre szebb nyári idő van, süt a nap és csicseregnek a madarak.
Másodszor idén erre a napra jutott a gyereknap és mindenhol izgatott kisgyermekek ébredtek fel reggel, akik várták, hogy aznap vajon hol lehet egy nagyot játszani, milyen jó programok várnak rájuk. Nekünk viszont más miatt dobbant meg reggel a szívünk: Debrecenben gyűltünk össze és tartottunk csoporttalálkozót ismét.
A nap házigazdájaként nagy örömömmel kalauzoltam végig a nagyszámú közönséget az előadásokon.

Fekete Éva a táplálkozásról tartott előadást, megkaptuk a választ arra, hogy ha gyorsan kell szeretnénk finomat és egészségeset enni, akkor milyen Nahrin készítményt válasszunk. Karasszon Dezső sokkoló statisztikákat hozott arról, hogy milyen népbetegségek érintenek bennünket és milyen nagy számban. Ehhez társította a Just és Nahrin termékeket, amelyekkel megelőzhetnénk a kialakulásukat.

Harsányi Edit volt a délutánunk vendég előadója és az egész nap sztárvendége. Természetesen annyi mindent szeretett volna elmesélni a Top termékeinkről, hogy kifutottunk az időből és a  legközelebbi alkalommal kell folytatnunk. De szerintem már ez is nagy szó, hogy a felével tudtunk foglalkozni :-)
A szünetben mindenki megitta maga NahroFit Kávé italát és minden féle finomságot ettünk. Ügyesen ért vissza mindenki folytatni a rendezvényt a terembe, hiszen a tombola közeledett és sokan nyertek. Milyen jó látni ezt az örömöt az arcokon :-)
A terméktapasztalat blokkban mindenkinek meghallgattuk a jó eredményeit. Új unoka érkezik, aki már a mamája hasából is kapja a Nahrinokat és így fejlődik. Van, aki egyre jobban érzi magát, csinosodik. Meggyógyítottunk kutyát-cicát, mindenkit akinek szüksége volt rá.

Tihanyi Edit az emésztőrendszerről tartott fantasztikus előadást. Minden csínját-bínját elmesélte nekünk a működéséről és arról, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy jól működjön a gyomrunk és a bélrendszerünk. Gondolatébresztő előadás volt ez, mindenkinek hallania kellene!! Végül én a Halolaj kapszuláról és a Folsav tablettáról tartottam előadást. Mind a két készítmény a kedvenceim közé tartozik. Nem hagynék ki egyetlen napot sem, hogy bevegyem az én Halolajamat. Az volt a célom, hogy mindenki megértse, hogy miért érdemes ezeket a Nahrin termékeket választani a piacon lévő más termékekkel szemben.

Tihanyi Pál segítségével megcsináltuk a Chi-Kung gyakorlatsort és ezzel teljesen felfrissültünk. Majd megosztottam a résztvevőkkel a júniusi akciókat is, amit mindenki lelkesen jegyzett fel. A 2 kis gyermek is jól érezte magát a rendezvény alatt, hiszen a játszószoba minden gyermeknek nyitva állt.
Köszönöm szépen a nap előadóinak, hogy ilyen szép napot zártunk! Én sok mindent tanultam és nagyon jól éreztem magam és mivel nehezen indultunk mindannyian haza arra következtetek, hogy nem csak én éreztem magam nagyon jól!!

Folytatása következik...

Szeretettel:
Karasszon Eszter

FEDeskoHEMVendeglatas