Logo

MÁJUSI DELFIN KONFERENCIA TATÁN

delfine majusi konferenciaja Tatan

Gyönyörű napsütés várt ránk ezen a szombati napon.

Az Eötvös Gimnázium díszterme adott otthont a tavaszi konferenciánknak, melyet nagy örömünkre megtisztelt Borsányi Éva és Schmidt Ferenc Igazgató Úr is.

A program izgalmasnak ígérkezett, biztosak lehettünk abban, hogy fergeteges hangulat várt ránk. Voltak olyan vendégeink is, akik hosszú utat tettek meg, hogy együtt lehessenek a nagy csapattal.

Ezen a napon gyerekeinkre kreatív foglalkozások vártak, a Gyerek Klub jóvoltából, köszönet Hertlik Annának és Pelikán Máriának!

A nap indításaként Seper Diától és Schmidt Adrientől verscsokrot kaphattunk. Háziasszonyunk Radovics Kinga volt, aki precízen pontosan vezette le a napot.

Igazgató Úr előadása motiváló és elgondolkodtató volt, mindig érdemes figyelni a szavaira. Teich Tündétől megtudhattuk a Just Top termékének, a 31-es olajnak a jótékony hatásait. Mercz Cecíliától pedig a Nahrin Top termékének, az Articsóka italnak hasznos és sokoldalú felhasználhatóságát.

Ezután Idra érkezett,és bevezette a vendégeket az Áhi Jóga világába. Ebédszünet után nélkülözhetetlen tapasztalatcserét, referenciát hallhattunk.

Az orvosi előadás következett dr. Rovács Melinda jóvoltából, aki a két új termékről tartott részletes és gyakorlatias szakmai előadást.

A konferenciánk életéből nem hiányozhatnak a honismereti percek sem. Ezúttal Kéringer Gézáné Erzsike a törökkort és ezzel összekapcsolva Tata múltját ismertette velünk. A felpezsdítő percek következtek az Életfa Zumba csapatával, Gyimesi Tina, Ertl Júlia és Dományi Zsuzsa előadásában. Olyannyira jól sikerült, hogy a többen is táncra perdültünk. A tánc után az én előadásom az emberi kapcsolatok jelentőségéről, valamint a kapcsolatépítés és kapcsolatápolás fontosságáról szólt. Borsányi Éva az értékrendről beszélt és annak részleteit ismertette.

Hegyi Gyöngyi előadása energikus volt, melyben értékelte az elmúlt hónapok teljesítményét, és felhívta figyelmünket a várható nyári programokra is.

Végezetül következett a búcsúzás. Köszönjük minden előadónak a munkáját, hiszen konferenciánk napja lezárult. Biztos vagyok benne, hogy mindenki talált magának útmutatást ezen a napon.

mayaagicaMosolygós szép napot kívánok:
Tóthné Maja
Életvezetési tanácsadó
20/549-15-99

Fogadjátok szeretettel a sárvári csapatunk élménybeszámolóját!

sarvariakNagyon jól éreztem magam a tatai konferencián, és nagyon örülök, hogy megismerhettünk titeket!
Nagyon kedves, barátságos, családias kis társaság volt. Jó volt ilyen kis közegbe bekerülni. Egy napra. (Mert erre fele nincs sok ilyen, főleg nem a suliba.) Szeretek a felnőttek között lenni és olyan témával foglalkozni, ami nagyon érdekel! Ez az Életfa Program pedig nagyon is érdekel, és szeretnék vele foglalkozni a jövőben illetve veletek újra találkozni! Az előadások pedig nagyon érdekesek voltak, minden percet érdeklődve hallgattam! (A történelem nem az erősségem, azt nem tudnám visszamondani) Úgyhogy egy élmény volt tényleg, és nagyon, de nagyon köszönöm a lehetőséget!

Nagy Nóra

Nagyon szépen köszönjük, hogy részt vehettünk ezen az Életfa Konferencián, annyi minden okosat és jót hallottunk ma, hogy egy egész életre megjegyezzük az biztos!
Engem annyira érdekelt ez a téma, hogy egy élmény volt mindent meghallgatni.
Kerek szemekkel és tág fülekkel hallgattam és néztem mindent, amit mutattak nekünk az előadók. Sok mindenben magamra ismertem, például hogy a Ginzeng kapszula mennyi mindenre jó és mire lehet használni. Egyből tudtam, hogy ez kell nekem! Amúgy is az egészséget tartom a legfontosabbnak és ez az Életfa eddig a legjobb, leghatásosabb módja annak, hogy egészségesen éljünk. És ezt én teljes szívemből így gondolom.
Köszönöm ezt a hatalmas lehetőséget! Szívesen foglalkozok ezzel a programmal!

Nagy Mercédesz

Köszönöm! Nagyon megörültem, hogy május 16-án részt vehettem egy családias Életfa Konferencián, Tatán. Igaz, hogy kicsit fárasztó volt Sárvárról Tatára eljutni, de nagyon megérte. Főleg akkor, amikor megerősítették az Articsóka mindenható erejét, mert ez számomra az újjászületést hozta. Mikor hazaértem, boldogan újságoltam  gyermekeimnek, barátaimnak azt a felemelő érzést, amiben részem volt 

Bodó Béláné Marika

Mit jelentett a Delfinek tavaszi utolsó konferenciája? Elsősorban örömet, vidámságot, szeretetet és sok-sok minőségi információátadást. Megerősítést, hogy jó helyen vagyunk. Termékek részletes ismertetése mellett a kapcsolatok ápolásáról, a bizalom fontosságáról hallhattunk profi előadóktól.
Köszönöm, hogy részese lehettem-e csodás napnak, és kívánom, hogy nagyon sok közös élményben legyen részünk!

Tisztelettel: Baranyai Anna

eloadok delfin konferencian Tatan

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.