Logo

XXX. IGAZGATÓSÁGI KONFERENCIA, HAJDÚBÖSZÖRMÉNY

Csupasziv csapat

Kedves Erzsike és András!

Köszönöm a megtiszteltetést, amiért engem kértetek fel a szombati napról való megemlékezésre!

2015. március 21-én a tavasz első napján, izgatottan készülődtem a Csupaszív Csapat ez évi XXX. Igazgatósági Konferenciájára.

Megérkeztem a helyszínre, ahol szokás szerint  nagy szeretettel, Szójafit itallal és tombolával fogadtak. A terembe lépve házigazdánk, Baloghné Erzsike kápráztatott el bennünket, aki csodálatos húsvéti hangulatot teremtett a díszítéssel.

Szóval a fogadtatás kifogástalan volt, most is, mint mindig.

10 órakor dr. Bencs József főorvos a cukorbetegségről tartott tartalmas előadást. Hasznos tanácsokkal látott el bennünket a megelőzés érdekében.

A nap az „Örömmorzsák” jegyében zajlott. Nagyon sok termékről hallottunk újabb és újabb tapasztalatot, hasznos tanácsot, hogy hogyan lehet sokrétűen felhasználni őket egészségünk érdekében. Nagyon megható volt számomra, amikor csapattársaim beavattak minket életük legnehezebb pillanataiba, a betegségekkel való küzdelmeikbe és  abba, hogyan sikerült talpra állniuk a megpróbáltatások után.

Számomra ezek a nagy tanulságok, a pozitívan gondolkodás és szeretet az, amiért örülök, hogy tagja lehetek ennek a kis csapatnak. Itt mindig nagyon jól érzem magam.

Délben nagyon finom szendvicsebédet kaptunk, melyet házigazdáink, Erzsike és András Csoki pudinggal koronáztak meg. Emlegettük is Harsányi Edit doktornőt, aki mint tudjuk, mit nem adna egy adag Csoki pudingért.

Köszönöm, hogy itt lehettem, mindenkinek nagyon jó egészséget kívánok!

Olahne Julika

Szeretettel:
Oláhné Julika
Hajdúböszörményből

További képek:

Csupaszv csapat3.jpg Csupaszv csapat6.jpg Kp10.jpg

Kp11.jpg Kp12.jpg Kp14.jpg

Kp8.jpg csupaszv csapat10.jpg csupaszv csapat11.jpg

csupaszv csapat12.jpg csupaszv csapat5.jpg csupaszv csapat7.jpg

csupaszv csapat8.jpg

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.