Logo

MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ EMA KÉPZÉS

Tonk Emil es MayaNagy izgalommal és kíváncsisággal érkeztünk az Életfa Program új képzésére, melyet Magyarországon most először február 7-én tartottak, a budapesti képviseleten.

Az előadónk nem volt más , mint a két lábon járó pozitív gondolkodó, Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség alapító elnöke.

Voltak közöttünk teljesen új vendégek és a tapasztaltabbak is jelen voltak. A közös vonásunk, hogy a tudást a legnagyobb hatékonysággal és befogadással akartuk magunkba szívni. S úgy érzem ez sikerült!

Tartalmas, rendszerbe foglalt, humorral fűszerezett napunk volt.

Köszönöm ezt az új lehetőséget Igazgató Úrnak! S biztatlak arra, hogy április 11-én Te is éld át ezt az élményt, hiszen a tudás a Tiéd lehet, és Emil szavaival élve, nyugodtan oszd szét tapasztalatodat, így a másik embert is gazdagítod vele. Viszont előtte a tudást meg kell szerezned, s ez az az egy dolog, amit senki nem vehet el Tőled.

Mosolygós szép napot kívánok:
Tóthné Maja
Életvezetési Tanácsadó
Életfa Delfinek
20/549-15-99

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.