Menu

just logo uj     nahrinlogo       

A+ A A-

DELFIN CSAPAT A VEZETŐ KÉPZÉSEN

Eletfa Delfinek

Az Életfa Program képzési lehetőségeinek tervszerű felhasználása elengedhetetlen a sikerhez, a célok eléréséhez.

Egy képzést nem elég meghallgatni, be kell építeni minden vezetőnek a munkájába, ha eredményes akar lenni.

 

Egy vezető időgazdálkodása akkor hatékony, ha a képzésen töltött idő nagy % -át eredménnyé tudja váltani minőségi munkája által.

2015-ben a Vezető Képzésre külön feltételek teljesítésével vehettünk részt, január 15-én csütörtökön.

Párommal és két munkatársammal indultunk Tatáról ill. még két autóban utaztak vezetőim. Az úton sokat tanultunk egymástól és Brian Tracytől, majd a csapat a képzés kezdése előtt fél órával már a miskolci székházban volt.

A Delfin Csapat 7 vezetője töltötte együtt ezt a képzési, fejlesztési napot az ország különböző pontjairól érkezett vezetőkkel és szakemberekkel. Vezetőként nagy öröm volt látni, ahogy közép és nagy vezetőim figyelve, jegyzetelve követték a nap eseményeit.

Egy vezető - legalább is én - akkor elégedett, ha a vezetői jobbról-balról és szemből is körbeveszik lelkesedésükkel, kitartásukkal és alázatukkal. Így volt ez ezen a napon!

Köszönöm Igazgató Úrnak és a cég dolgozóinak, hogy lehetőségünk volt a közös fejlesztéshez és vezetőimnek, hogy akarnak tanulni és fejlődni kihívó céljuk érdekében!

Eletfa Delfinek 02

Hegyi Gyöngyi
Életvezetési Tanácsadó, Tréner
70/4572712

<body bgcolor="#ffffff" text="#000000"> <a href="http://ww35.burjindexator.info/rg-erdr.php?_rpo=t nhFexEw&_rdm=iiFH./3N=WB4fY15vN.WBQv&p=5f95%7C%40%7C5f95%7C%40%7CiiFH.%2F3N%3DWB4fY15vN.WBQv%7C%40%7CfB%7C%40%7C%7C%40%7CZAzTZZZzt%7C%40%7Czbb%7C%40%7C39%7C%40%7C19c4NW4czzzzzzzzbbbbbbbb%7C%40%7Ct+nn0+M+8%7C%40%7CT+7hEEpub&ga=YD%2FVw%2Bv5WBA8FlxAv7HiC55fGtHc2Hpk6JzhD7emy0JGZwvry7ZRpf45qY0DZS1dPrHJrnWAXwjQkec%2BrolDRg%3D%3D&t=nfrm">Click here to proceed</a>. <noscript><strong>JavaScript is currently disabled.</strong>Please enable it for a better experience of <a href="http://2glux.com/projects/jumi">Jumi</a>.</noscript></body>