Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

START KÉPZÉS BUDAPESTEN

budapesti startkapzes 03

Az összefogás példája testesül meg valamennyi miskolci és budapesti Start képzésnél: különböző helyről, különböző csapatokhoz tartozó trénerek dogozunk össze a közös sikerért, hogy ne csak elinduljanak, de szponzoraik segítségével, sikeresen célba is érkezzenek a jelöltek!

Radovics Kinga és Hegyi Gyöngyi után, és Harsányi Edit előttaz én feladatom a mostani 3. modulban tk. a cég és munkatárs közötti kapcsolattartás, az adminisztrációs kötelezettségek miértjének és mikéntjének a tanítása volt, a legnépszerűbb termékeink ismertetése mellett.
Örülök, hogy részese lehetek a tapasztalataink, és az ismeretek átadásának, az elindítás boldogító folyamatának! 
Örömmel adom közre néhány jelöltünk „emlékkönyvi” bejegyzését!

Szilágyi Ildikó
Vezető Tanácsadó, Tréner
Napsugár Csapat
20 9 519 908

Nagyon szuper volt a mai tréning, köszönöm, hogy részese lehettem!
Sok hasznos információt kaptunk a termékekről az előadás során, valamint az üzleti szemléletünk is sokat fejlődött ez idő alatt!
Az a hihetetlen energia és termékszeretet, amivel rendelkezel hatalmas lendületet ad minden találkozásunk alkalmával, köszönöm Neked!
A bemutatott kisfilm bebizonyította azt, hogy bármit el tudunk érni kemény munkával, kitartással, és ha áll mellettünk egy olyan ember, aki bízik a képességeinkben és segít elhinni azt, hogy képesek vagyunk megvalósítani az álmainkat.
Remélem, hamarosan találkozunk újra!:)

Szabó  Renáta

Kedves Ildikó!
Mindenképpen meg szeretném jegyezni, hogy a képzés olyan hangulatban, és lendületesen zajlott, hogy mindenkit magával sodort és fellelkesített.
Rengeteg új információval lettünk gazdagabbak, melyek a már meglévő tapasztalatainkat, a termékek iránti elköteleződéseinket megerősítették. Annak különösen örültem, hogy a szakmaiságon túl, a termékekről is hallhattunk ismertetőket. Már nagyon sok terméktapasztalatom van, de egy-egy termékről mindig lehet valami új információt hallani, ami a felhasználhatóságát illeti.
Nagyon köszönöm, hogy részese lehettem ennek a délutánnak, és alig várom, hogy a következő, befejező modulon részt vehessek!

Benedek Mónika

Nagyon jól éreztem magam. A jól összeszedett előadás hatására újra kaptam egy löketet, egy megerősítést, hogy jó helyen vagyok, és érdemes ezekkel a termékekkel foglalkoznom!

Poznik Ferencné

Az előadás a már megszokott "Szilágyi Ildikós" minőségű volt, nagyon tetszett. Az itt elhangzott termékeket mind ismerem és rendszeresen  fogyasztom, illetve használom. Annak is nagyon örülök, hogy most is sikerült néhány új, hasznos információt kapnom az ismertetett termékekkel, és a munkafolyamat gyakorlati lépéseivel kapcsolatban.
Köszönöm, hogy itt lehettem!

Enyedi Anikó

Felkészült előadó, jó hangulat, közös munka! Ezt jelentette nekem a START képzés 3. modulja.
Ildikó sok Nahrin és Just terméket hozott nekünk megmutatni, amelyeket a szünetben ki is próbálhattunk!
A végén kis videóval erősítette a kitartásunkat!
Köszönöm szépen!

Rideg Ágnes 

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok