Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

EGY KÜLÖNLEGES KLUB HÉTFŐ

klubhetfo debrecen

Belépek az ajtón, és azonnal körülölel az ismerős gyógynövényes illat… Körülnézek, és a látvány is ismerős: mosoly az arcokon. Csak egy kicsit máshol helyezkedik el a társaság, mint szokott, a bejárathoz közel. Tátott szájjal, érdeklődő figyelemmel hallgatják Ozsváth Sándor, József Attila: Külvárosi éj c. versének újszerű elemzését.

Van, aki most van közöttünk először, új ismerősöm, van, aki régen nem járt már nálunk, és persze vannak a „kemény magból” is jelen.

És mi ebben a napban a különleges?

Nos, több dolog is. Az egyik, hogy én, az előadás közepére csöppenek be.:) Igen, ez normál helyzetben elképzelhetetlen lenne. De aznap Budapesten végeztem vezetői munkámat, és onnan repültem vissza az Örömklubunkba, ahogy csak tudtam!

Nyugodt voltam, hiszen szponzorommal egyeztettem, és felajánlotta segítségét, hogy legyen gazdája a Klubnak. Ez a szponzori összefogás újbóli nagyszerű példája, ami többek között a biztonságot is adja!

És bizony, a másik különlegesség épp hozzá, Edithez kötődik, régen láttuk már vendégül! Látszik, hogy lubickol az előadásban, alig engedi el a Csapat.

A Nyitott szponzori előadásomban leplezetlen lelkesedéssel mutatom be a Svájcban ajándékba kapott új JUST finomságokat, motiválhatom a szeptember 20-i Életfa Konferenciára, a jövő évi svájci utazásra, meg persze, azért előtte az eredményes aktuális hó zárásra. a Nyitott szponzorit egy kis svájci csokival zárjuk, mint ahogy Edit jóvoltából az est is kezdődött, aztán a búcsúzás előtt még egy kép is készül a hallban. Ezek után már csak ketten, Németh Évi új vendégemmel lezárjuk a találkozót, aki a sikeres Klubnap megkoronázásaként örömömre úgy dönt, újdonsült Napsugárként ragyog mostantól közöttünk!

Köszönöm, Edit, hogy számíthattam Rád most is! Jó volt megint újra együtt Napsugarak!

Holnap egy újabb hétfő vár ránk, egy héttel közelebb kerülünk a Klubunk 10 éves születésnapjához, a szeptember 15-i ünnepi Klubfoglalkozáshoz!

Szeretettel várlak holnap is, meg az után is, minden hétfőn, ahogy az elmúlt 10 év minden egyes hétfőjén tettem!

Szilágyi Ildikó
Klubvezető
20 9 519 908

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok