Logo

Főzőverseny, ami nem is verseny

jonasi elviraKedves Erzsike és András!
Nagy örömömre szolgált, hogy ma egy Csupa Szív meghívásnak tehettem eleget.
Hajdúböszörményben a Csupa Szív Csapat úgy döntött, hogy egy kis főzőversenyen megméreti tudását, és próbára teszi a zsűri, és nem utolsó sorban egymás ízlelőbimbóit.
A Nap is kisütött örömében, amikor megérezte a finom illatot!

Hihetetlen lelkesedéssel, már egy nappal a verseny előtt előkészített szezonális, egészséges alapanyagokkal, Nahrin fűszerekkel és nagy szeretettel készültek a versenyzők az eseményre.
Azonnal nekiestünk a kemencés lángosnak, a gyümölcsöknek, amíg készült a lakoma.
Előkerültek a grillsütők, a bográcsok, és az aprított, befűszerezett hús és a hozzávalók hamarosan vidám tűz fölött, vagy a forró grillező lapokon sültek.
Sült a gofri is, ami házi lekvárral mosolygott ránk...
A bográcsok alatt a figyelmesen rakott tűz melege fölött forrt a Lebbencsleves, a Pásztortarhonya.
Jó kedvvel, vidáman, nagyon finomra sikeredett ez a többfogásos ebéd.
A közös lakmározás kezdete előtt ünnepélyes keretek között, hihetetlenül gyönyörűen kiszervírozott ételeket nem kis izgalommal zsűriztem társammal Apró Lajosné Ildikóval.
Nem volt könnyű a feladat.
Tudom, minden alkalommal ezt mondja a zsűri, ha döntenie kell, de itt tényleg nehéz volt megítélni a díjat, de a végén mindenki egységes jóváhagyásával született meg a döntés, és mondhatom jó "Csupa Szívvel" és nagy szeretettel oldottuk meg Drága Szponzoraimmal, hogy Senki ne menjen haza díj nélkül.
Szép nap volt.
Tele hassal, az ízek kavalkádjának kiélvezése után elhívásomnak megfelelően tanáccsal láttam el a résztvevőket, hogy mi a feladat egy- egy ilyen nap után, és mondhatom, hogy ez jóval könnyebben volt teljesíthető, mint az amivel megbíztak.
Egy marok Remek Ember, egy szép napos idő, a vidáman lobogó tűz, a nevetés, az izgalom tette emlékezetessé számomra a mai napot.
Köszönöm Kedveseim, hogy részt vehettem ezen a kis csapattalálkozón, és, hogy újra Veletek lehettem.

Baráti öleléssel
Jónási Elvira 
parapszichológus

További képek:

P1260046.JPG P1260049.JPG P1260055.JPG

P1260060.JPG P1260062.JPG P1260068.JPG

P1260069.JPG P1260071.JPG P1260072.JPG

P1260087.JPG P1260088.JPG P1260094.JPG

P1260100.JPG P1260111.JPG P1260116.JPG

P1260121.JPG P1260130.JPG P1260148.JPG

P1260155.JPG P1260167.JPG P1260187.JPG

P1260189.JPG P1260196.JPG

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.