Logo

EZÉRT ÉRDEMES CSINÁLNI!

alapkepzes

Nagy öröm, és biztonság, hogy míg én Budapesten és Miskolcon végzem a tréneri feladataimat, debreceni és Debrecen környéki csapattársaim minőségi képzésben részesülnek szponzoraim, a Balogh házaspár jóvoltából. Hálás köszönet érte! Olvasd szeretettel Bogdánné Marika beszámolóját! Magáért beszél…J

Szilágyi Ildikó
Vezető tanácsadó, Tréner
a Napsugár Csapat Vezetője
20 9 519 908

ALAPKÉPZÉSEN JÁRTAM
Mit kaptam én ettől a képzéstől? Megerősítést, hogy jól választottam! (Schmidt Ferenc Igazgató Úr szavaival élve).
Az a lelkesedés, hit és meggyőződés, ahogyan a két előadó, Baloghné Erzsike és Balogh Andás beszélt a Just és Nahrin termékekről, a cégről és magáról az Életfa Programról, az lenyűgözött.
Hihetetlen energiával rendelkeznek, amiből nekünk, a résztvevőknek is jutott bőven.
Sikerült újabb lendületet, lelkesedést kapnom, olyannyira, hogy már be is jelentkeztem a szeptemberi START képzésekre.
Ugyan azokkal az érzéssekkel jöttem haza, mint amikor az Országos Életfa Konferencián is részt vehettem. Igaz ide a kislányom is jött velem, és amikor megtudta, hogy Életfa Program képzésre megyek, ő is készült, mert azt hitte ide is jöhet velem.

Az vigasztalta, hogy közeleg a gyerektábor időpontja, amit már nagyon-nagyon várunk!

Bogdánné Marika
Napsugár Csapat

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.