Logo

CSAPATTALÁLKOZÓ A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI CSUPASZÍV CSAPATBAN

Csupa szív csapat - Hajdúböszörmény

Január 11-én Hajdúböszörményben volt a Csupa szív csapat évindító Életfa Csapattalálkozója, amely Balogh András és kedves felesége, Erzsike közreműködésével került megrendezésre.
Az új év első rendezvényére nagy várakozással, izgatottan érkeztem. Szerencsére részt vehettem a regisztrációban, ahol már 9 órától folyamatosan érkeztek a munkatársak, így 10 órára mindenki el is foglalta a helyét. Jó volt látni, hogy vidáman, nagy érdeklődéssel keresték az ismerős arcokat, örültek egymásnak, az újbóli találkozásnak.

A háziasszony újévi köszöntőjével kezdődött a csapattalálkozó.
Schmidt Ferenc Igazgató Úr kezdte a programot egy igen fontos és érdekes témával: a választással. Na, nem a kormányválasztással, hanem csak úgy általában. Előadásának címe: „A választás szabadsága, a szabadság választása.” volt.
Választani jó! Akár igent, akár nemet választottunk, felelősséggel tartozunk érte. Igen, azt gondolom mi is választottunk, amikor az Életfa Program mellett tettük le a voksunkat.
Igazgató Úr előadásában még nagyon sok hasznos információ hangzott el az egészségről, életminőségről, az emberek segítéséről és az értékteremtésről.

A Csupa szív csapat a legjobb példa az értékteremtésben, mondta Igazgató Úr, mert itt van a legtöbb vezető és követő. Büszke vagyok, hogy én is közéjük tartozom.
Úgy érzem, megint nagyon sokat tanultam a hallottakból, illetve nagyon sok megerősítést és biztatást kaptam. Nagyon köszönöm!
A nap további részében Szilágyi Ildikótól kaptunk segítséget ahhoz, hogy hogyan csináljuk az értékesítést, majd Dr. Harsányi Edit tartott egy igen érdekes, tapasztalataival alátámasztott, vidám termékismertetőt.

A nagyon finom és kiadós ebéd után természetesen a tombolasorsolás következett, ahol sok értékes ajándék került kisorsolásra.

Délután Balogh András értékesítési igazgatónk foglalta össze az elmúlt 20 év eredményeit és a jövő feladatait. Szeretettel megköszönték mindenki munkáját, nagyon sok ajándékot és erkölcsi elismerést adtak át. Számomra nagyon megtisztelő volt, hogy én is közöttük lehettem!
Végül Schmidt Ferenc Igazgató Úr átadta az elmúlt félévben Start képzésen résztvevőknek az elismerő okleveleket.
Igazán értékes és hasznos, jó hangulatban eltöltött szombati napunk volt.
Hamarosan újból találkozunk, addig is kívánok mindenkinek egészségben, szeretetben és még sokáig ebben a közösségben eltöltött Boldog Új Évet 2014-ben.

Oláh Imréné Julika

Szeretettel:
Oláh Imréné Julika
3%-os munkatárs Hajdúböszörményből

További képek:

csupa_sziv_csapat02.JPG csupa_sziv_csapat03.JPG csupa_sziv_csapat04.JPG

csupa_sziv_csapat05.JPG csupa_sziv_csapat06.JPG csupa_sziv_csapat07.JPG

csupa_sziv_csapat08.JPG csupa_sziv_csapat09.JPG csupa_sziv_csapat10.JPG

csupa_sziv_csapat11.JPG csupa_sziv_csapat12.JPG csupa_sziv_csapat13.JPG

csupa_sziv_csapat14.JPG csupa_sziv_csapat15.JPG csupa_sziv_csapat16.JPG

csupa_sziv_csapat17.JPG csupa_sziv_csapat18.JPG csupa_sziv_csapat19.JPG

csupa_sziv_csapat20.JPG csupa_sziv_csapat21.JPG

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.