Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

VEZETŐI ÉRTEKEZLETEN VOLTAM BUDAPESTEN

Lengyel házaspárElérkezett a 2013-as év utolsó hónapja, december, ez legtöbb ember életében nemcsak a karácsonyi ünnepeket és az óév búcsúztatását jelenti.

A december az értékelés, évzárás hónapja is, visszatekintünk az elmúlt egy évre. Egy ilyen évzáró értekezletre kaptam meghívás a Delfin csapat vezetőszponzorától, Hegyi Gyöngyitől.

Az értekezletünk helyszíne a budapesti Benczúr utcai központban volt. Megbeszéltük, értékeltük, lezártuk az elmúlt év eseményeit, eredményeit. Megterveztük a 2014-es év feladatait, rendezvényeinknek az időpontját és programját.

Értekezletünket követően részt vettünk a budapesti Központi Klub rendezvényén, amelynek előadói Hegyi Gyöngyi, dr. Dacko Natalia és Kanizsárné Vaskó Nikolett voltak.

Nagyon hasznos és értékes előadásokat hallhattunk, amelyeket be tudunk majd építeni a mindennapjainkban.

Végül egy kis gasztronómiai élvezetben is részesülhettünk, hiszen egy pompás, ízletes salátával vendégelt meg bennünket vezető dietetikusunk. A salátakészítésben és elfogyasztásában nagy lelkesedéssel vettünk részt, hiszen még nagyon megható és örömteli dolog várt még ránk.

A klub résztvevői ellátogattak a Dózsa György úton lévő Mikulásgyárba, ahová természetesen mi sem érkeztünk üres kézzel. Jóleső érzés volt adni és látni, hogy mennyien adakoznak, mennyien segítenek abban, hogy a rászorulók részére az ajándékok eljussanak.

Elmondhatom, hogy egy nagyon tartalmas délutánunk volt, méltó befejezése a 2013-as évnek.
Köszönöm, hogy ott lehettem és részese lehettem!
Közeledik a Karácsony, a szeretett ünnepe, közeledik az évvége.

Kívánok mindenkinek, Életfásnak és nem Életfásnak békés, boldog karácsonyi ünnepeket, és eredményekben, sikerekben gazdag 2014-es évet!

Lengyel Ferencné
Életviteli Tanácsadó

 

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok