Logo

EGY DEFEKTTŐL A TANÁCSADÓI CÍMIG…..

dr. Horváth Andrea

Azt gondoltam, könnyebb lesz erről néhány gondolatot írni….
Hát igen.
Defekt, Honda szalon, Szilágyi Ildikó, akit szintén akkor sodort oda a sors… Innentől egyenes út vezetett, ha nem is a Tanácsadói címig, de az biztos, hogy már az elején a közepében találtam magam.  Pedig higgyétek el, nem akartam. Nem gondoltam komolyan.  Szkeptikus voltam, kötekedő. Mindenre volt ellenérvem.  A kákán is csomót kerestem. 

Szegény Ildikó! Most érzem át, mit élt át mellettem, amikor egy olyan emberrel találkozom, mint a régebbi önmagam!
A hétfői találkozások a klubban teljesen az életem részeivé váltak, ma már el sem tudnám képzelni ezek nélkül. Hiányoznának a barátságok, a kapcsolatok, de hiányozna a tanulás, a jókedv, a hangulat, ami ott tart bennünket jóval a vége után is!
És még egy szót sem ejtettem a termékekről, amelyek szintén az életem részeivé lettek, az egész családom életének részévé. Elmondhatom, hogy egy országhatárokon átívelő szerelem lett belőle, mert a lányom külföldön él, és ő is rabja lett annak az életérzésnek, amit jelent az Életfa Program, amit jelentenek a Just és Nahrin termékek.
És talán ez a legfontosabb, amit szeretnék sok embernek átadni. Ezt az életérzést, ami előbb-utóbb meglátszik rajtad, más is észreveszi. Ez több mint egészség, több mint harmónia, több mint belső nyugalom.  Ez mind együtt.
Úgy szeretném csinálni, hogy senki ne érezzen kényszert, mindenki olyan örömmel használja a termékeket, mint én, mindenki úgy várja az újdonságokat, mint én, és mindenki érezze olyan jól magát, mint én.
Nem tagadom, vannak nehézségek, amiket le kell küzdeni. Vannak olyan hibáim, amit ki kell javítanom. És vannak olyan nehézségek is, amiket csak tanítással lehet kijavítani. És példamutatással. Az emberi kapcsolatok törékenyek, úgy kell az emberekhez közeledni, hogy nagyon kell vigyázni a törékenységre. És ha ezt már felismerted, talán sikerülni is fog. A nehezebb része az, hogy megmagyarázd, hogy ennek fordítva is működni kell.
A Tanácsadói cím egy állomás, egy fontos állomás, de korántsem a végső.

Hiszem, hogy tanulással, tanítással és cselekvéssel még nagyon sok családdal megismertetem azt az érzést, ami talán megváltoztatja a gondolkodásukat, az életüket

És akkor már itt vagyunk a három T-nél.
Tanuld, Tanítsd, Tedd!  Honnan is olyan ismerős ez? Alapképzés? Startképzés? Konferencia?
Már nem is tudom, de végül is nem mindegy? A lényeg a lényeg!

Dr. Horváth Andrea
Tanácsadó
Napsugár Csapat

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.