Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

EGY SZOMÓDON ÉLŐ CSALÁD EGY ANYUKÁJA VAGYOK

csalad szomodrol

Mindig is fontos volt a családunk számára, hogy egészségesen étkezzünk, a szüleim is igyekeztek a kertünkben megtermelni minden fontos finomságot. Apukám nagyon kevés kemikáliát használt már korábban is a növények termesztéséhez, inkább a növények helyes párosításával igyekezett a kártevőket távol tartani.

Sajnos nekünk a férjemmel 5 évi várakozás után némi segítséggel lettek a gyerekeink. Ezért is fontos számomra, hogy nagyon vigyázzak az egészségükre!

Bővebben: EGY SZOMÓDON ÉLŐ CSALÁD EGY ANYUKÁJA VAGYOK

ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS

karacsonyi dekor

Eltelt egy év és ismét eljött az Adventi várakozás, készülődés ideje. Szinte már hagyomány, hogy a Delfin Csapat egyik tatai klubjának tagjai Tóthné Cserhalmi Mariann vezetésével kreatív kézműves délutánt szerveztek a téma iránt érdeklődő családoknak.

Bővebben: ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS

AZ ÉLETFA PROGRAM A MIKULÁS GYÁRBAN!

mikulasgyarA Mikulás Gyárba évről-évre egyre többen jelentkeznek önkéntesnek. Sokan kifejezetten a Mikulás Gyár miatt jönnek Magyarországra a karácsonyi időszakban. Ausztráliából, Kínából, az USA-ból és Európa több országából is érkeznek segíteni, csomagolni. Nagy szolgálatot tesznek a Mikulás Gyárnak, s ezáltal az adományozottaknak.

A Mikulás Gyárat az ICSC Marketing Solal Awards 2010. díjátadóján Európa második legnagyobb karitatív eseményeként ismerte el, azóta már bizonyítottan Európa legismertebb és legelismertebb szervezett karitatív akciója.

Bővebben: AZ ÉLETFA PROGRAM A MIKULÁS GYÁRBAN!

TEGYÜNK EGYÜTT A CSALÁDOK MEGHITT KARÁCSONYÁÉRT!

mikulas fejlec

Kedves Életfások!

Mondok Andreától, a Delfinek csapatának tagjától kaptuk ezt a nagyon kedves, szívhez szóló felhívást, aminek természetesen nem tudunk ellenállni.
Mivel az Életfa Program a magyar családok programja, és az Életfa virág szirmai között megtalálható a család, és a gyerek szirom, feltétlenül e nemes kezdeményezés mellett a helyünk.

Bővebben: TEGYÜNK EGYÜTT A CSALÁDOK MEGHITT KARÁCSONYÁÉRT!
Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok